A klasszikus felállásban készített albumaik, rajtuk olyan dalokkal, mint az N.I.B., az Iron Man, a Children of The Grave, a Snowblind vagy a Sweet Leaf az általuk megalkotott műfaj legfontosabb zenekarává tették a Black Sabbathot. A belső ellentétek, a mentális problémák, az alkohol és az ipari mennyiségben elfogyasztott kábítószerek azonban nem csupán lelassították, de fel is őrölték a bandát. Ozzy szólókarrierbe kezdett (és lett minden idők egyik legsikeresebb metálénekese), egykori társai pedig a Rainbow korábbi énekesével, Ronnie James Dióval folytatták.
Vele is készült jó pár kultikus nóta, de a zenekar a nyolcvanas évek elejétől kezdve elsősorban a folyamatos tagcserékről szólt, több tucat muzsikus játszott a Black Sabbathban az egyetlen állandó Iommi mellett. Húsz éve aztán újra egymásra találtak a klasszikus négyes tagjai. Örömüket egy turnén és egy dupla koncertlemezen osztották meg a közönséggel. Ez lett a Reunion, amit egy stúdióalbum is követett volna, ezt azonban négyévnyi huzavona után lefújták.
– Itt a vége – mondta akkor Iommi.
De ezt ő sem gondolhatta komolyan. Elég volt bő egy évtizedet várni, és 2013-ban megjelent a 13 című (egyelőre) utolsó nagylemezük. Az albumot a The End világturné követte, amelynek utolsó állomásán az idén február elején Birminghamben adtak dupla koncertet. Ezt örökíti meg a kétórás The End of The End, amelyet egy legendás zenekar méltó végszavaként reklámoznak. Nem először, és ne legyenek kétségeink: nem is utoljára.
