Vető János sem gondolta talán, hogy az Udo Kierről 1977-ben készített fotósorozata egy nagy bécsi művészeti vásáron szerepel majd. Bódy Gábor Psychéjének szereplője újságokat, információkat hozott nyugatról Budapestre, és nem kis megütközést kelthetett, ahogy vámpírszerű sminkjével felszállt a metróra. Vető a szovjet metrókocsikban feltűnő Kier megjelenését övező reakciókat is fotózta. Mélyi szerint nem műtárgynak, inkább dokumentációnak szánta ezeket a képeket.
Christina Steinbrecher-Pfandt szerint természetesnek lehet tekinteni, hogy néhány évtizedenként újra előkerül egy-egy kor, egy-egy szcéna. Hiába lehetséges a rendszerváltás óta szabadon kutakodni, a közép- és kelet európai művészet kevéssé ismert. – Az, hogy egy jó szemű művészettörténész körülnéz egy országban, nem egyenlő azzal, hogy a teljes színteret alaposan feldolgozzuk – mondja lapunknak a Vienna Contemporary művészeti vezetője, aki szerint a korábbinál komolyabb érdeklődés látszik most Közép- és Kelet-Európa irányában. Szerinte ez mélyebben gyökerezik annál, hogy divatnak nevezzük, és az alaposabb feltárásra irányul.
Mélyi szerint egyébként a magyar művészettörténetnek is óriási adósságai vannak, összefoglaló kiállítások alig akadtak az elmúlt évtizedekben. A feldolgozás hatalmas szakmai munkáját ma a galériák végzik, míg a világban máshol múzeumok és kutatóintézetek látják el ezt a feladatot. Magyarországon az intézményrendszer finoman szólva erodálódott az elmúlt években. A nemzetközi áramlatokba való bekapcsolódás helyett szerinte a befelé fordulás vált jellemzővé.
