Disznófülű Trump, olvadó írógép és a magyar neoavantgárd legjava

A bécsi nemzetközi képzőművészeti vásáron, a Vienna Contemporaryn jártunk

Vető János sem gondolta talán, hogy az Udo Kierről 1977-ben készített fotósorozata egy nagy bécsi művészeti vásáron szerepel majd. Bódy Gábor Psychéjének szereplője újságokat, információkat hozott nyugatról Budapestre, és nem kis megütközést kelthetett, ahogy vámpírszerű sminkjével felszállt a metróra. Vető a szovjet metrókocsikban feltűnő Kier megjelenését övező reakciókat is fotózta. Mélyi szerint nem műtárgynak, inkább dokumentációnak szánta ezeket a képeket.

Christina Steinbrecher-Pfandt szerint természetesnek lehet tekinteni, hogy néhány évtizedenként újra előkerül egy-egy kor, egy-egy szcéna. Hiába lehetséges a rendszerváltás óta szabadon kutakodni, a közép- és kelet európai művészet kevéssé ismert. – Az, hogy egy jó szemű művészettörténész körülnéz egy országban, nem egyenlő azzal, hogy a teljes színteret alaposan feldolgozzuk – mondja lapunknak a Vienna Contemporary művészeti vezetője, aki szerint a korábbinál komolyabb érdeklődés látszik most Közép- és Kelet-Európa irányában. Szerinte ez mélyebben gyökerezik annál, hogy divatnak nevezzük, és az alaposabb feltárásra irányul.

Mélyi szerint egyébként a magyar művészettörténetnek is óriási adósságai vannak, összefoglaló kiállítások alig akadtak az elmúlt évtizedekben. A feldolgozás hatalmas szakmai munkáját ma a galériák végzik, míg a világban máshol múzeumok és kutatóintézetek látják el ezt a feladatot. Magyarországon az intézményrendszer finoman szólva erodálódott az elmúlt években. A nemzetközi áramlatokba való bekapcsolódás helyett szerinte a befelé fordulás vált jellemzővé.

A Vienna Contemporary fiatal, de gyorsan fejlődő vásár, idén hatodik alkalommal rendezték meg. Igazgatóságának elnöke egy nemzetközileg ismert orosz műgyűjtő, Dimitrij Aksenov, az RDI orosz ingatlancég tulajdonosa. A fókuszban mindig Közép- és Kelet-Európa áll. A kínálat jelzi azt is, milyen művészetnek van ma piaca. Dél-amerikai és afrikai alkotók például csak kevés kiállító kínálatában voltak jelen. Az egyik az osztrák Ernst Hilger Galéria: standjukon a kortárs társadalmi problémákra reflektáló kenyai Peterson Kamwathi Life (Élet) című sorozatának egyik darabja volt látható. A festmény sorban álló embereket ábrázol – a kenyai mindennapok esszenciája ez, ételért és minden másért is jó sokat kell ácsorogni –, a kép hátterében alig olvasható, halvány társadalomkritikus szövegeket rejtett el a művész. 

A vásár kereskedelmi jellegének megvan az a következménye, hogy például a hangművészet nemigen képviseltette magát – nehéz ugyanis piacra lépni vele. Kivételek persze akadtak. Az ismert osztrák képzőművész, Claudia Märzendorfer például jégből formázott meg egy írógépet, amit tintával festett feketére. Az alkotás csendben olvadozott, csorgott belőle a fekete lé. Néha betették a hűtőbe, aztán újra kirakták, és remélték, hogy kitart a vásár végéig.