Péntek este a Hír TV Alinda című műsorának egyik vendége Sárosdi Lilla volt. A színésznő a múlt hétvégén Facebook-oldalán számolt be arról, hogy két évtizeddel ezelőtt miképpen próbálta rávenni egy akkor színházat igazgató rendező orális szexre. „A Margit hídnál oldalra nézek, látom a Parlamentet és előttem a nagy rendező térdel a kocsiülésen letolt sliccel, pici, löttyedt hímtagja limbál a szemem előtt. »Puszild meg!« – hallom az instrukciót. Elsírtam magam!” – írta. Csütörtökön Sárosdi Lilla Facebookon közzétett videójában zaklatójaként a Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, Marton Lászlót nevezte meg. Dettre Gábor filmrendező a színésznő videovallomásához a következő megjegyzést fűzte: „Ahogy olvastam első írásodat, rögtön tudtam, kiről van szó. Egyszerűen mert ugyanez történt – nagyon hasonló módon, a perverz barát bevonásával stb. – egy volt barátnőmmel, akivel én aztán – évekkel később – sokáig éltem együtt.”
Még aznap a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai petícióban követelték, hogy függesszék fel az osztályvezető tanár oktatói tevékenységét. Marton László rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára tagadta a történetet, s úgy nyilatkozott, megteszi a megfelelő jogi lépéseket. Az egyetem honlapján ezután pénteken tették közzé M. Tóth Géza rektorhoz írt levelét. „Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok. Annak érdekében, hogy az általam annyira szeretett növendékek körében semmiféle zavar ne támadjon, a vizsgálatig, amelynek állok elébe, felfüggesztem oktatói tevékenységemet” – írta.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete ugyanakkor úgy nyilatkozott, az ilyen ügyek nem tartoznak rá.
Miért hallgatott húsz évig? – kérdezte Veiszer Alinda péntek esti műsorában a színművészt. „Egy abuzált ember nem meri felvállalni a szégyenét, tizennyolc évesen pláne. Nagyon erős bűntudatom volt, hogy nem feleltem meg egy potentátnak. Ezért az emberért rajongtam, befogadtak egy színházi közösségbe. Úgy gondoltam, ez a rend, amihez illeszkedni kell. És sokáig úgy hittem, én vagyok a hibás.” Sárosdi Lilla arról is beszélt, egy áldozat azért nem mer beszámolni a környezetének az őt érő sérelmekről, mert attól tart, úgysem hinnének neki, ha pedig mégis, legtöbbször úgy reagálnak: nem tudnak mit tenni. Marton Lászlót pedig azért nevezte meg, hogy más áldozatoknak is legyen bátorságuk megszólalni, akiknek az ő ügye védelem és bástya lehet.
Ekkor a műsorban telefonon keresztül, név nélkül nyilatkozott egy nő, aki állította, azért nem lett színész, mert Marton László két évvel ezelőtt nála is átlépett egy morális gátat. „Engem is Marton László zaklatott. Szerettem volna a színművészeti egyetemre járni, és felvételiztem. A felvételin meglátott engem, és nem juttatott tovább. Ahogy vártam az eredményt, odajött hozzám, és megkocogtatta a vállamat: gyere ki velem. Felajánlott nekem egy lehetőséget, hogy járjak be a színházi próbáira, hogy tanuljak, mert nekem az öt egyetemi év nem kell, felkészült vagyok a színészetre. Jött a hódító duma, ami utólag igazából röhejes, de én akkor el akartam hinni és el is hittem. Bejártam hozzá próbákra, mindenféle testi ölelés, simogatás, véletlenül hozzáér a mellemhez dolog volt. De azt láttam, hogy mindenkivel ezt csinálja, mindenkit ölelget, jó, mondom, hát ez természetes. Aztán mondta, hogy monológokat gyakoroljunk, mert ha behívnak valahova színházba, és kapok állást, akkor próbára tesznek engem. De ne a színházban, mert hogy őt ott sokan keresik, megzavarnák a próbákat. Van egy lakása a belvárosban, menjünk oda. Elmentem az első próbára, de ott nem a monológról és szakmai dolgokról volt inkább szó, hanem ugyanaz az ölelgetés, testikontaktus-keresés volt. Ezt a próbát megúsztam úgy, hogy nem volt semmi komolyabb, »csak« a tapizások.
A második próbára úgy mentem oda, hogy nem bírom tovább, ez megalázó, ez undorító. És rákérdeztem, hogy többet is akar-e tőlem, és erre az volt a válasz, hogy ezt nem gondolom rosszul. És erre elsírtam magam tehetetlenségemben, összeomlott bennem egy egész világ, amire egész életemben készültem. A sebezhetőségemet kihasználva volt arca azt mondani, hogy mennyire szép vagyok, amikor sírok. És akkor ő mondta, hogy nem kell többet találkoznunk, ha így nem megy, és én mondtam, hogy persze, természetesen nem fogunk találkozni.”
Veiszer Alinda ekkor megkérdezte a betelefonálót, miért nem fordult az igazságszolgáltatáshoz. „Hogy bizonyítsam? Nagyon figyelt az úriember arra, hogy ne lehessen a dolgokat rábizonyítani. Csak kettesben, csak telefonhívás, semmi sms.” A fiatal nő úgy fogalmazott: Sárosdi Lilla céltáblaként, a szexuális abúzus áldozatainak pedig pajzsként állt elő, hogy elő merjenek hozakodni a történetükkel, bárki zaklatta is őket.
Egy következő betelefonáló nő azt állította, a lányával az elhangzottakhoz nagyon hasonló történet esett meg Marton Lászlóval, aki viszont a nyolcvanas években őt is zaklatta. „Jól gondoltuk, akikkel a háttérben beszéltünk egymással, hogy ez egy sok-sok évtizedes történet, és semmi nem változott. Van egy minta. Én is nagyon fiatal voltam, 21 éves egyetemista, nagyon lelkes, teljesen el voltam ájulva, hogy betehettem a lábamat a színházba. Amikor betettem a lábamat, valószínűleg a rendező úr felismerte, hogy a megfelelő típus vagyok. Úgy látom, hogy a nagyon kiszolgáltatott helyzetben lévő, nagyon fiatal lányok azok, akik érdeklik őt. Ugyanígy jártunk próbákra. Mindennek a teteje volt, gyönyörűség, hogy a nagy rendező azt szeretné, hogy bejárjak a próbáira. Mindig leült mellém, megfogta a lábamat, de ez nem volt annyira zavaró. Közben rendkívül intellektuális dolgokról beszélt, s azt gondoltam, én is rendkívül intellektuális lehetek, hogy ha ő velem beszélgetni akar arról, hogy a próbán mit csinál, hogy fogja fel a darabot. Sokszor elvitt sétálni, hogy ne legyen senki a környezetben, s akkor tovább ment a beszélgetéses dolog. Mint a pók, amikor a hálójába befűz. Teljesen el voltam ájulva, hogy ennyire fantasztikus ember vagyok, okos, tehetséges és szép, velem akar a nagy rendező beszélgetni az előadásáról. Majd ennek a bizonyos próbafolyamatnak a végén a bemutatót a rendező úr a lépcsőn ülve nézte, és odaültetett maga mellé. Ami szintén fantasztikus volt, hogy velem akarja nézni. Tömve volt a hely, nem lehetett moccanni se, lement a fény, és a rendező megfogta a kezemet, majd belehelyezte a sliccébe, és két kézzel ott tartotta a nemi szervén. Lesokkolódtam, s moccanni sem tudtam, mert nem volt hova menni. Utána eltűntem a színházból, és összeomlottam.
De nem volt itt vége a történetnek, mert levadászott a rendező. A titkárnő telefonált, én még otthon laktam, nem mondhattam anyámnak, miért nem akarok beszélni Marton rendező úrral, a kristálypalota omlott volna össze a feje fölött. Csak bementem hozzá, semmi különösebb atrocitás akkor nem történt. Megint mondta, hogy járjak próbára stb., stb. És akkor elkezdtem újra bejárkálni a színházba. Volt egy bizonyos darabnak az utolsó előadása, épp a születésnapom volt, és ott vele az a bizonyos barát. És akkor azt mondta, most menjünk, ünnepeljük meg a születésnapomat. Mondtam, jó, fantasztikus, tényleg. Felvittek a Gellért-hegyre egy parkolóba. A fejemet szorította rá a nemi szervére. Orális szex. Kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy ez csak erről szól, semmi másról, soha nem lesz ebből bármilyen kapcsolat. Soha többet nem is mentem a színház közelébe.”
Sárosdi Lilla színművész mindezek után hangsúlyozta: szeretné, ha Marton László perelne. „Főleg, hogy ennyien állnak mellettem” – mondta.
Marton lemondott a Vígszínház főrendezői posztjáról
Az Alinda című műsor után, péntek éjfél előtt tette közzé az Országos Sajtószolgálat a Vígszínház újabb közleményét:
„A mai napon Marton László, a Vígszínház főrendezője az alábbi levelet küldte el, amelyet teljes terjedelmében teszünk közzé.
»Tisztelt Igazgató Asszony, kedves Enikő! (Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója – a szerk.)
Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok. Mai nappal főrendezői állásomról lemondok a személyemet érintő ügy tisztázásáig. Kérem lemondásom tudomásulvételét. Tájékoztatlak, hogy a tegnapi napon hasonló indokkal kértem a színművészeti egyetemen tanári működésem szüneteltetését.
Tisztelettel,
Marton László«
A Vígszínház a lemondást elfogadta.”
Az üggyel kapcsolatban a teátrum csütörtöki közleményében kurtán és talányosan nyilatkozott meg: „A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik.”
