Elárulta Sárosdi Lilla, ki az a rendező, aki állítása szerint zaklatta: a színművész a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Marton Lászlót nevezte meg Facebookon közzétett videójában.
„Azért állok most a nyilvánosság elé, mert egyre nagyobb a nyomás azzal kapcsolatban, hogy ki ez az illető. Az utóbbi időben nagyon sok ember állt ki mellettem, és adott erőt, és mesélte el a hasonlóan szörnyű történetét. Úgy érzem, hogy tartozom nekik azzal, hogy fölvállalom és kimondom ezt a nevet. Az illető Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója, rendező és egyetemi tanár” – mondta Sárosdi Lilla.
Hozzátette, nem bosszút akar, és nem akarja lejáratni a szakmáját, de nagyon sok női színművész él hasonlóan nehéz történetekkel, súlyos titkokkal, amelyeket nem mernek elmondani, mert félnek. „Félnek attól, hogy kiközösítik őket, hogy nem kapnak munkát, hogy nem veszik őket komolyan, hogy nincs hova fordulniuk” – mondta a színész. A videóban kiemelte, hogy ez a probléma nemcsak a film és a színház területén, hanem mindenhol jelen van, a férfiak esetében is.
„Most láthatjuk, hogy mekkora ez a probléma, vegyük komolyan, segítsünk nekik. Ne hagyjatok magunkra!” – kérte Sárosdi Lilla.
Ugyancsak csütörtökön Marton László közleményben közölte: Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. „Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére” – tudatta a rendező.
Sárosdi Lilla elsőként Facebook-oldalán számolt be egy esetről, mely során egy meg nem nevezett színházi rendező és az ő barátja orális szexre akarta rávenni őt egy autóúton. Azt írta: fiatal, naiv és szűz lány volt, amikor egy próba után – amelyen nézőként vett részt – a rendező és egy barátja autózni hívta. Büszke volt, hogy befogadta a színházi elit, meg akart felelni. „A Margit hídnál oldalra nézek, látom a Parlamentet, és előttem a nagy rendező térdel a kocsiülésen letolt sliccel, pici, löttyedt hímtagja himbál a szemem előtt. »Puszild meg!« – hallom az instrukciót. Elsírtam magam!” – írta Sárosdi Lilla. A színművész férje, Schilling Árpád rendező később arra hívta fel a figyelmet, hogy hatalmukkal rendszeresen visszaélnek a művészvilág nagyjai.