Ma már alig használjuk Kodály módszerét

Szabó Dénes karnagy szerint Magyar Bálint volt oktatási miniszter elképzelésének megfelelően a zenetagozatos iskolatípus fokozatosan kiszorult az oktatási rendszerből.

– Néhány évtizede alig volt olyan nemzetközi kórusverseny, ahol magyar énekkar ne nyert volna díjat, mostanában viszont jóval kevesebbet hallani hazai kórusok sikereiről.
– Az Éneklő Ifjúság mozgalom a két világháború között bontakozott ki, és Kodály Zoltán mellett Bárdos Lajosnak, Ádám Jenőnek, Kerényi Györgynek, Rajeczky Benjáminnak köszönhetően rövid idő alatt elképesztően sikeressé vált. Kecskeméten az ötvenes évek elején létrejött az első, Kodály-módszert alkalmazó zenetagozatos általános iskola, amelyet újabbak és újabbak követtek. Ebben az időben a hazai énekkarok a világ legjobbjai közé tartoztak. Sajnos azóta sok minden megváltozott. A rendszerváltozás után Magyar Bálint oktatási miniszter elképzelésének megfelelően a zenetagozatos iskolatípus fokozatosan kiszorult a magyar oktatási rendszerből, helyette a nem meghatározható koncepciójú művészeti alapiskolák jöttek létre. Ma már alig akad olyan tanintézmény, amely következetesen a Kodály-módszert alkalmazná. A mi iskolánkat is a bezárás veszélye fenyegette, de bölcs önkormányzati döntés nyomán végül fennmaradhatott az intézmény.

– Pedig Nyíregyházán az iskolai zenei oktatás már a rendszerváltozás idején is több évtizedes múltra tekintett vissza.
– Az ötvenes években Kecskemét után Dunapatajon, Székesfehérváron, Komlón, Budapesten alakultak újabb Kodály-iskolák, majd 1958-ban Nyíregyházán is. Akkoriban más lehetőség nemigen volt arra, hogy a szülők az állami oktatás keretein belül minőségi többletet nyújthassanak gyermekeiknek; nem csoda, hogy sok értelmiségi család íratta zenei osztályba a gyermekét. A pártbizottság – hogy a származási arányokat megváltoztassuk – később elrendelte, hogy az óvodákból munkásszármazású gyerekeket toborozzunk zenei tagozatra.

– Ami a származást illeti, ön például, református lelkész gyermekeként, egészen biztosan az X-esek közé tartozott.
– Édesapám a rendszer ellenségének számított, az általános iskolai osztályfőnököm, aki párttitkár volt, nem is javasolta, hogy gimnáziumban tanuljak tovább. De édesapámnak volt akkora tekintélye a szülővárosomban, Makón, hogy elintézze, fölvegyenek a helyi gimnáziumba. Ám a következő esztendőkben, amikor két gimnazista nővéremet sem engedték egyetemre menni, a szüleim átírattak Szegedre, a zenei szakközépiskolába. Azt remélték, hogy ha ideológiamentes pályára kerülök, akkor talán nem lesz több gondom a származásom miatt.

– És ön is arra vágyott, hogy később zenei pályára lépjen?
– Amikor kiskoromban egy ismerős bácsi megkérdezte, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam, hogy egyéni paraszt. Persze jól kinevettek. Mint vastag nyakú kálvinista, tulajdonképpen hiszek a predesztinációban. Talán egyetlen megtervezett lépés sem volt az életemben, mindig a sors fordított valamilyen irányba. A kényszer vitt a zenei szakközépiskolába, és énektanár sem a saját elhatározásomból lettem. Bár érettségi után Szegedre készültem fuvola szakra, pont ebben az egy esztendőben szüntették meg Szegeden a fuvolatanár-képzést. Így a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatára vettek föl. A fuvola főtárgy mellett el kellett végeznem az énektanári és a zeneiskolai szolfézs szakot is. Diploma után aztán kineveztek fuvolatanárnak Sárospatakra, de egy barátom telefonált, hogy Nyíregyházán van két tanári állás, menjünk oda – mert a feleségem is fuvolás volt. Mire odaértünk, már egyik állás sem volt meg, így aztán a feleségem szolfézst kezdett tanítani, én pedig – éppen negyvennyolc éve – énektanár lettem a 4. számú zenei – ma már Kodály Zoltán – általános iskolában.

– Ahol akkor már régóta a Kodály-módszer szerint tanítottak. Szerintem ma már nem sokan tudják, hogy mi a módszer lényege
– A Kodály-módszer a test és a lélek harmonikus fejlesztésén alapuló, összetett rendszer. Az emberi agy másképp fejlődik, ha a gyermek egészen fiatal korától foglalkozik zenével. Több agykutató, például Freund Tamás is megerősítette, hogy minél több művészeti, egyebek mellett zenei foglalkozáson vesz részt a kisdiák, később annál könnyebben fogja elsajátítani a lexikális ismereteket. A Kodály-módszer a társadalmi egyenlőséget is szolgálja. Bár nem mindenki születik abszolút hallással, a szolmizálás, a „mozgó dó” tökéletesen alkalmas arra, hogy a kevésbé jó zenei adottságú gyerekekkel is megértessük a zene igazi lényegét.

– Ezek szerint a Cantemus kórusokban azoknak sem kell tátogniuk – mint a Mindenki című Oscar-díjas magyar filmben –, akik kevésbé jó képességűek?
– A Kodály-módszer alapvető eleme, hogy minden gyereknek kórusban kell énekelnie. Aki Kodály-iskolába kerül, annak az élete részévé válik az éneklés. Nincs olyan gyerek, akit ne lehetne megtanítani magas színvonalon énekelni.

– Miért vették föl a Cantemus nevet?
– Annak idején Finnországban egy kórusfesztiválon a műsorvezető képtelen volt kimondani, hogy a Nyíregyházi 4. Számú Általános Iskola Gyermekkórusa, pedig a függöny mögött rengeteget gyakorolta szegény. Többen is javasolták, hogy keressünk olyan nevet, amelyet mindenhol megértenek. Bárdos tanár úr 1978-ban a debreceni kórusverseny számára írta a Cantemus! (magyarul: énekelj) című kórusművet, ott is mutatták be, mi is énekeltük. Úgy gondoltuk, hogy ennél jobb nevet keresve sem találnánk az énekkarnak.

– Nagydíjak sokaságát nyerték már, kórusolimpián szereztek bajnoki címeket. Melyek voltak a legemlékezetesebb elismerések?
– Néhány évvel a gyermekkar megalakulása után, a hetvenes évek végén második helyezést értünk el a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. Az addig ismeretlen nyíregyházi gyermekkar csak néhány ponttal maradt le az aranyérmes kórustól, amely a maximális száz pontot kapta. Ez a verseny hozta meg a nemzetközi hírnevet és az első külföldi meghívásokat is. A sok nemzetközi versenyen szerzett győzelem között kiemelkedő emlék marad a puszani kórusolimpia. Dél-Koreában több száz énekkarral versenyeztünk, és négy olimpiai bajnoki címet nyertünk. Ráadásul az eredményhirdetés éppen október 23-án volt. Négyszer állhattunk föl a dobogó legmagasabb fokára, és négyszer játszották el tiszteletünkre a Himnuszt. Nemrég összeszámoltuk, a Cantemus kóruscsalád énekkarai több mint ötven első díjat és nagydíjat szereztek az elmúlt évtizedekben.

– Önök nagy sikereket értek el a Kodály-módszer segítségével, tavaly a UNESCO fölvette a szellemi kulturális örökség listájára, idén pedig hungarikum lett. Mi az oka, hogy időközben szépen csendben megfeledkeztünk róla?
– Egyrészt az, hogy a Kodály-módszer közösséget épít, a mai gondolkodás pedig individuumot. Ezért nem divat. Továbbá gyanítom, az is baj, hogy nehéz belőle üzletet csinálni. A torkunkban levő hangszer ingyenes, a kezünkkel mutatjuk a szolmizációs jeleket, az öt ujjunk a vonalrendszer. Ez sem kerül pénzbe, nem árucikk, nem lehet megvásárolni. Az üzleti világ nem tud mit kezdeni azzal, ha nincs profit. Külföldön a mai napig csodájára járnak a Kodály-módszernek, és nem értik, hogy miért hagyunk veszendőbe menni ilyen nagy értéket.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy a nemzetközi kóruséletben egyre romlik a színvonal. Ezek szerint nem csak nálunk van baj?
– A kórusmozgalom maga is hígul, hiányoznak a professzionális énekkarokat is megszégyenítő, abszolút színvonalú amatőr együttesek. És véleményem szerint a zeneművek nívója sem éri el azt a szintet, amelyet Magyarországon Kodály Zoltán, Bartók Béla, Kocsár Miklós, Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós, Gyöngyösi Levente művei képviselnek. A nemzetközi mezőny próbál alkalmazkodni a világ változásához, és nagyon sok látványos, de művészi tartalmát illetően gyenge művel jelentkezik. Sokkoló előadásokat látni: a művészet nevében sikoltoznak, hörögnek a színpadon. Ezek a szerzemények, hogy Kodályt idézzem, a művészet palotájának az előcsarnokába sem férnének be. És sajnos mostanában elég gyakran hallani, hogy nagyon jó énekkarok nagyon rossz műveket énekelnek.

– A díjakat illetően eddig sem panaszkodhatott, az idei év ráadásul több rangos elismerést hozott: a Kossuth-, a Liszt-, a Bartók–Pásztory-díj, valamint a Nemzet Művésze elismerés után ősszel Tőkés-díjat kapott, néhány napja a japán kormány tüntette ki, a Cantemus kórust pedig a Müpa a 2017–18-as évad együttesévé választotta. És azt még nem is említettem, hogy tavasszal volt hetvenéves.
– A díjak nemcsak nekem jelentenek boldogságot, hanem a környezetemnek is, sokan érzik – joggal –, hogy az övék is az elismerés. Persze sosem a díjakért dolgoztam, utólag úgy látom, előfordult, hogy egyiket-másikat a kelleténél korábban kaptam. Mindenesetre az elismerések erősítik a küldetéstudatomat, a hitemet a kodályi eszmék elévülhetetlenségében, az éneklés kimeríthetetlen örömforrásában. Hogy Bárdos Lajos művét idézzem: „Cantemus! Quia cantare bonum est , iucundum est amantis est”, Lukin László fordításában: „Csak énekelj, mert az ének jó dolog , víg dolog , az énekben szív dobog!”