Vadnyugati sorsközösség: magyar és indián is járhat egy ösvényen

Korniss Péter fotográfiáiból a Várfok Galériában is nyílt tárlat, ami kulcs lehet az életműkiállításához.

Ilyenek például Korniss 1977-es fotói, amelyeket az észak-amerikai indiánok között készített. Mindössze néhány hónap alatt, mégis megelőlegezik a Skarbit Andrásról tíz évig készült Vendégmunkás sorozatot. Szeme megromlott a sok évtizednyi varrásban, mégis büszkén fogja botját az indián varrónő, a navahó lány arcán pedig harag és önérzet bujkál, miközben csecsebecséket árul a westernfilmek által különösen kedvelt Monument Valley táblahegyei és sziklatűi előtt. Az észak-amerikai indián rezervátumokban készített sorozat láttán nem lehet nem meglátni, az emberi sorsok mennyire hasonlók, magyar és indián is járhat egy ösvényen. Akárcsak a zsákot, batyut vagy kukoricát cipelő asszony: az erdélyi magyar, a szlovák és a román teher egyformán nehéz, de az erő és a viselet hasonló.

A Hosszútávon találkozhatunk Korniss ötvenes évek végén, hatvanas évek első felében készített fotóival is, és egyet kell értenünk azzal a megállapítással: már e korai képek is megelőlegezik az életmű fontos kérdéseit és nézőpontjait. Az ember és a táj viszonyát, a táncot, a női szerepeket és helyzeteket, a színpadi – de nem mesterkélt − beállításokat kereső, megmutató képein sokszor „játszik” a vizuális, intellektuális és érzelmi ellentétekkel. S ami még feltűnő: Korniss úgy komponál, mint a festők, s úgy közelít képei szereplőihez, mint a szerelmesek. A 25. Színház előadásán, a balettintézetben vagy a Bihari-együttes táncelőadásán készült fotóiban már látni a képzőművész gondolkodását. Nem megszokott, ám finoman szellemes, ahogy a moszkvai képtárban festményszerű jelenetet örökített meg egy festmény előtt, s hogy a görögországi romok és Gdansk tengerpartja között a hasonlóságot az arcukat leplező, bokáig fekete ruhába öltözött apácák mutatják meg. Utóbbi képen elegáns nő megy szembe velük, matrózok elismerő pillantásaitól kísérve.

Megmutatni a valóság geometrikus formáit – számos XX. századi festőművészhez hasonlóan e törekvés is felfedezhető Korniss képein. A lova után baktató paraszt mintha eltévedt volna a szőlőkarók rengetegjében, a horizonton feltűnő műtrágyázók pedig idézik Szőts István Ének a búzamezőkről című filmjének emlékezetes jelenetét, a búzaszentelésre igyekvők menetét.

Korniss Péter emblematikus fotóit is új megközelítésben láthatjuk a Hosszútávon, a Szénaforgató lány „tánca” például itt triptichonná bővül. Ugyanígy megismerhetjük a kapára támaszkodó asszonyként híressé vált széki Boldizsár Mari, a lészpedi Madonnaként ábrázolt Bálint Anna és „bubája” nagyobb történetét is, akárcsak a sugatagi Ioan életének állomásait a szegénysors és a jómód között.