Fiatalok, akik a saját szabadságukat adják a nehéz sorsú gyerekeknek

A Common Vibe tagjai lelkesek, fiatalok, és pénz nélkül is képesek jobb, emberibb világot teremteni Ózdon.

Ha az ember elnézi a gyerekeket, ahogy belevadulnak az örömzenélésbe, arra gondol, hogy talán ez is egy módszer a konfliktuskezelésre. Levezeti a feszültséget. Dávidot egyik főiskolai tanára biztatta, hogy bátran és szabadon bánjon a zenével. A Várkonyi Csibészek tényleg bátran bánnak vele. Bár a zenekarnak célja a roma hagyományőrzés is, nem kizárólag autentikus cigányzenét játszanak. Repertoárjukon a cigány siratók mellett karácsonyi énekek, de mai roma popslágerek is vannak. Az iskolákban, óvodákban, ahol járunk, a gyerekek boldogan éneklik velük a dalokat. A tomboló siker enyhe kifejezés. Nem akarják elengedni a srácokat, a koncert végén a közönség szabályosan ráront a hangszerekre. Az egynapos ózdi koncertturnénak az a célja, hogy minél több gyereket elérjenek. A rossz családi háttér, a halmozottan hátrányos helyzet nem feltétel. Ebből a szempontból most is vegyes a zenekar összetétele.

Az egész úgy kezdődött, hogy Dávid összetalálkozott Lima Victor képzőművésszel és Miklósi Ákossal, aki zenél, egyébként pedig alpinista. Ózdon a Van Helyed Alapítványnak jó híre van, vonzza azokat az embereket, akiket az ilyesmi érdekel. Victor és Ákos összeálltak, és pénz nélkül, önköltségen kezdték el összerakni a Common Vibe nevű kezdeményezést. Azóta kilenc gyereket írattak be zeneiskolába. Volt lemorzsolódás, a Várkonyi Csibészek jelenlegi tagjaival egy éve foglalkoznak. Vegyes társaság, a bekerülésnek nem feltétele a rossz családi háttér vagy a halmozottan hátrányos helyzet. Utóbbiaknak egyébként ingyenes a zeneiskola, de ez nem jelenti, hogy be is fognak iratkozni, ha valaki nem adja meg a kezdőlökést. A zenét a legtöbben otthonról hozzák, autodidakta módon tanulták azt, amit tudnak. A Common Vibe zenészekkel hozza össze a gyerekeket, hangszereket szerez nekik. És olyan sikerélményt, aminek az előnyei beláthatatlanok. Mialatt az első fellépésre tartunk, az autóban is arról beszélgetnek, hogy megint van egy kisfiú, akit érdekelne a zenélés, de négyen vannak testvérek, nincs pénz gitárra. Victor és Ákos latolgatnak. – Valahogy megoldjuk.

Eddig is mindig megoldották. Most ünnepi pillanatokat élnek: már elmondhatják magukról, hogy végre nem önköltségen működnek. A következő zenei táborukra közösségi finanszírozással gyűjtöttek. Akkor készült az első klipjük, ami azóta bejárta az internetet. A Bajdázó egyik legismertebb számát dolgozták fel a gyerekekkel. 450 ezer forintot akartak gyűjteni, 760 ezer jött össze. A Budapest Bár is támogatja őket 500 ezer forinttal abban, hogy létrehozzanak Ózdon egy közösségi stúdiót. Most ennek keresik a helyét. Persze ne legyenek illúzióink: pénz nélkül semmi nem könnyű. Miklósi Ákos elmondása szerint legjobban egy kilencszemélyes kisbusz hiányozna. Arról nem is beszél, hogy ő ezt ingyen csinálja, és miközben egyre jobban beszippantja a szociális munka, egyre kevesebbet dolgozik a szakmájában. Magának azt kívánja, bárcsak meg lehetne ebből élni. Amikor egy tévériportban először hallott a Van Helyed Alapítvány munkájáról, Angliában dolgozott. Azonnal érdekelni kezdte, mert úgy érezte, megvan benne az, ami neki más munkákból hiányzik: emberközeli, és igazi értéket teremt.

Hogy mekkora szükség van Ózdon a civilek munkájára, az a fellépéseken derül ki. Az Apáczai Csere János Általános Iskolában szabályos őrjöngés fogadja őket, pedig még be sem léptek a kapun. A gyerekek a kerítéshez tódulnak, és kinyújtják a tenyerüket, hogy belecsapjunk. Egy tizenhárom-tizennégy éves lány rohan végig a kerítés mellett, és üvölt magából kikelve, teli torokból. „Hadd énekeljek magukkal!”