Lajkó Félix: Nem szoktam azon tűnődni, van-e Liszt-díjam

A partizenétől a népzenéig: Lajkó Félix hosszabb turnéra indul, és együtt muzsikál Alexander Balanescuval is.

− Eszerint a zene magányos harcosát elhagyta a magány?
− A magány valamilyen szinten megvan: olyan a házunk, ahol teljesen el tudok zárkózni. Van egy próbaterem, ahol csak azzal tudok foglalkozni, ami zene. De ez már a jófajta magány, amitől nem szenved az ember.

− Ebből azért nem lesz sok mostanában, egyik koncert jön a másik után. Már kedden Gdanskban muzsikál, a lengyel vonószenekarral, a Volosival. Hogyan találtak egymásra?
− A kelet- és közép-európai népzenék közel állnak egymáshoz. Alapvetően egyezik az életfelfogásunk, a hegedülési módunk is. A szervezőjük ötlete volt, hogy játsszunk együtt. Megkaptam a felvételüket, tetszett. Ugyanazt csinálják, mint én: van egy alap, amire improvizálnak.

− Január 8-án a Müpában is együtt lépnek fel, de ott lesz Alexander Balanescu is. Amikor tizennyolc éve a román hegedűművésszel először zenéltek együtt, volt némi súrlódás önök között. Azóta viszont jó barátok.
− Akkor nem éreztem a súrlódást, de az biztos, az elején nem úgy működött köztünk az összhang, mint most. Csak duókoncertet csinálni vele nem biztos, hogy túl egészséges. De ez a müpás koncert szépen össze fog jönni. Ismeri a Volosit, és játszunk duóban is.

− Sokban hasonlítanak, igaz, ő a klasszikus muzsika felől érkezett. Úgy kereste meg a saját zenei útját, a kifejezés szabadságát a Julliard School után.
− Nyilván újító. A Julliardról sokan érkeznek úgy, hogy az utolsó években már mondták nekik, kezdjenek szétnézni világban, mit is lehetne csinálniuk. Ezredszer ugyanazt a Csajkovszkijt eljátszani ugyanis nem annyira jó. Sok más muzsikussal is játszott együtt, gondolom, ők is hatással voltak rá. Philipp Glass, Michael Nyman: még írtak is neki nótákat. A minimálzenét nagyon jól játssza, ez kapcsol minket is egymáshoz. Mert román népzenét például nem játszik, bár a kelet-európaiság is benne van a muzsikájában.

− Csajkovszkijt ön már nem is hallgat? Kikerültek Anne-Sophie Mutter felvételei a lemezlejátszóból?
− Csajkovszkijt ma is nagyon szeretem. Anne-Sophie Mutter játékából sem ábrándultam ki, de mindig vannak új kedvencek. Most épp Leonid Kogant hallgatom. Nincs bajom a klasszikus zenével, de nem gondolom, hogy nekem vagy Balanescunak biztosan ezt kellene csinálni.

− Mert a klasszikus zenének túl merev a logikája, kevésbé érzelmes, és nem improvizatív? Vagy tévedek?
− Egy kicsit. A klasszikus ugyanúgy közel áll az érzelmekhez, és éppúgy a rögtönzésből jön. Úgy elég nehéz zenét írni, ha közben az improvizálás nem megy. Csajkovszkij, vagy Beethoven, aki igazán mestere volt a zeneszerzésnek, nagy rögtönző is volt. A zenei témák nyilván a rögtönzésből jönnek, még a legfixebbnek tartott Bachnál is alapvető volt ez a készség. Ilyen szempontból nem különbözik egyik zene a másiktól.

− Skatulyákban, címkékben viszont mindenképp. Az ön muzsikáját például a világzene közé sorolják.
− Ez meg a suli kérdése. De elkezdték besulizni a népzenét is, így ott is egyre kevesebb hely maradt a rögtönzésnek, az érzelemnek. Persze nem rossz dolog egy iskola, ám az bebetonozza a kiindulási pontokat.

− Klasszikus zenészekkel is együttműködött, és nyoma sem volt a „betonnak”. Balázs János zongoraművésszel kiadott lemeze, a Jelszó igen jól sikerült.
− Balázs Jancsi jól rögtönöz, kifejezetten hajlamos rá, ráadásul saját zenét is szerez. Balanescun kívül ő is meglepő felfedezés volt nekem, ami a „klasszikusokat” illeti.

− Dresch Mihállyal vagy Szabados Györggyel együtt muzsikálva nyilván nem érhette ilyen meglepetés.
− A jazzben viszont kimondottan muszáj tudni improvizálni. Azt viszont nem tudom, hogyan lehet ezt kötelezően megtanulni.

− Nyitni az Ég felé, ember felé, Isten felé: Dresch és Szabados ekként határozta meg a zene lényegét. Balanescu épp az ön muzsikája kapcsán nyilatkozta, akár az egységes Európa szimbolikus hőse lehetne, mert képes túllépni a műfaji, nyelvi és etnikai korlátokon.
− Köszönöm, nagyon szépen hangzik, de én ezen még az életben nem gondolkoztam. Valójában mindegyik zene ilyen határátlépős: a „régi” és az „új” is. Csak olykor rácsodálkoznak, hogy születik új is a nap alatt.

− A zene történetében sincs megállás. Az Akváriumban 15-én koncertezik az Óperentziával: az ön történetébe hogyan került az elektronika?
− Ebben nincs semmi új, játszottam korábban is DJ-kel. Persze az akusztikus hangszerhez mindig ragaszkodtam, sosem szerettem volna villanyhegedűn vagy elektromos gitáron játszani. Maga az elektronikus zene sem mai – az első analóg szintetizátor, a teremin is majdnem százéves −, de a mostani elektronikus zenékben is látok fantáziát.

− A Songlines világzenei szaklap idén a legjobb világzenei előadók közé jelölte, két éve A madárnak című számát több mint tizennyolcezer dal közül a második legjobbnak választották a világ egyik legnevesebb dalszerzőversenyén, lemezei mindig ott vannak a világzenei toplisták élmezőnyében. Hogyan hat önre ez a kiemelt figyelem: doppingolja, ijeszti?
− Nem doppingol, nem is ijeszt. Elolvasom a méltatásokat, és örülök: jól van, szuper. De ennyi.

− Fejbe sem száll?
− Nem biztos, hogy nem száll a fejembe, lehet, hogy fű alatt beképzeltebb leszek. (Nevet.) De igyekszem nem az lenni. Nem szoktam például azon tűnődni, Liszt Ferenc-díjas vagyok-e, vagy sem, nem ezzel fekszem-kelek. De néha eszembe jut: anyám őrzi például a Liszt-díjat, és amikor megyek hozzá, látom, hogy ott van kirakva. De nem érzem magamat ettől különlegesebbnek.

− Az idei Virtuózok komolyzenei tehetségkutatóban is fellépett. Lenne zsűritag?
− Nem vállalnám. Igaz, egyszer zsűriztem már az egyik kereskedelmi televízió műsorában, de mindenkinek tízest adtam. (Nevet.)

− És tanítani nem akar? A gyerekét például tanítja otthon zenére?
− Nem. Ha kíváncsi valamire, akkor persze azt megmutatom. De még én sem tudok rendesen zenélni, mit taníthatnék neki? Nem érzem magam annyira kiforrottnak, több problémát is hallok a saját játékomban. Persze nyilván észreveszem, ha valakinek valami nem úgy megy, ahogy kellene, és ha szükséges, előjátszom neki. De azt nem akarom, hogy a gyerekem bármilyen nyomást is érezzen, hogy neki a zenészpályával muszáj foglalkoznia. Hogyha így dönt, akkor biztos örülni fogok, de egyelőre nem úgy tűnik. És ezzel sincs baj.

Ünnepi koncertek

Lajkó Félix  turnéjának minden koncertje más lesz. Bár Gdanskba a magyar színházi hétre valószínűleg kevesen jutnak el, örömzenélését a virtuóz lengyel vonósegyüttessel, a népi-klasszikus Volosival, valamint a világhírű hegedűssel, Alexander Balanescuval január 8-án hallgathatjuk meg a Müpában. December 15-én az Akváriumban igazi partizenére hívja a közönséget az Óperentziával, népzenei triójával december 30-án lép fel a gödöllői királyi kastélyban. Szólóban Lajkó Félixet január 4-én hallhatjuk a Zeneakadémián, és ha valaki január 24-én épp Münchenben járna, a Gasteig kulturális központ nagyszerű hangversenytermében tapasztalhatja meg, milyen jól is szól a Lajkó Félix Trió.