Hosszú évek megszokott menetrendje szerint az év eleje a tehetségkutató-lázé. A köztévé elé telepedve vizslatjuk a hazai zenei felhozatalt, bosszankodva a műanyag sztárokon, kiemelve egy-két fellépőt, jellemzően persze a személyes kedvenc műfajból. (A hazai rocksajtó például rendre a metálos fellépőkért izgul, mindegy, hogy azok mennyire színvonalas produkcióval állnak elő.) A következő fordulót az jelenti, amikor kihirdetik a győztest, és egy ország vitázhat azon, megérdemelte-e a bejutást vagy sem. Lázba jön a közéleti sajtó, csatába indulnak a publicisták, egyre emelkednek a tétek. Persze az Eurovíziós Dalfesztiválra mindig kiderül, hogy Európa elbukott, és az oroszokon meg az ukránokon kívül csak mi gondoltuk úgy, hogy hatalmas a jelentősége az egésznek.
Január 20-án kezdetét vette az idei válogató is. Az első forduló tipikusabb nem is lehetett volna. Akadt minden, amitől A Dal annyira otthonos tud lenni számunkra: gyorsan kieső egyedi zenekarok, leértékelt, mégis továbbjutó giccskirályok, plusz természetesen rengeteg dal, „aminek nem célja, hogy trendi legyen”.
A Duna TV-n futó dalversenyben az a legjobb, hogy a sajnálatos módon átalakított Petőfi Rádióhoz hasonlóan ontja magából a plázaslágereket, az előadók mégis mintha egy teljesen másik világban élnének. „Nem lesz valódi az érzés, hogyha kirakatban élek”, halljuk például a Living Room műanyag slágerében, ami dicséretes önkritika lenne, ha a srácok nem az ellenkezőjét gondolnák magukról. – A sokat hallott zenei világ ellentmond az üzenetnek – fogalmazott némi eufemizmussal Both Miklós (Napra), és nehéz volt nem egyetérteni szavaival.
A zsűri amúgy szokásosan kiegyensúlyozottnak mondható, és szerencsére sikerül elkerülni azt, ami miatt a kereskedelmi tévés tehetségkutatók rendre bohózatba fordulnak. Itt nincs eksztázisban visítozó Tóth Gabi és a produkció közepén felpattanó Soma Mamagésa, ami jelentősen javítja a műsor élvezeti értékét. Annak ellenére, hogy Both értékelésein túl a többiek azért nem kápráztatják el a nézőt. Frenreisz Károly és Mező Mihály igyekszik szakmaibb lenni, Schell Judit pedig jól képviseli a laikusabb hallgatót, de azért mégis inkább lelkes műélvezőként viselkednek csak.
A Living Room egyébként szerencsésen nem jutott tovább, ahogy a lakossági alterrockot prezentáló Patikadomb sem. Elszomorító viszont, hogy mellettük az este két legjobbja, a versszerű szöveggel és lefojtott feszültséggel előálló Noémo, továbbá a swinges Fourtissimo is menni kényszerült. Persze utóbbi is csak jól tölti ki a műfaji kereteket, egy füstös péntek esti bárba repítve minket, és nem váltja meg a világot. De hát melyik indulóról lenne elmondható ez utóbbi?
Vastag Tamásról biztosan nem, aki állítása szerint örömzenének szánta a Sztevanovity Dusánnal és Krisztiánnal közösen összehozott Ne hagyj reményt című dalt. A giccses popsláger ennek ellenére úgy ment, ahogy jött, fél perccel a vége után pedig tehetség kell hozzá, hogy bármit is fel tudjunk idézni belőle. Mező joggal jegyezte meg, ami stimmel Vastag eddigi karrierjére is: kicsit falunapon érezhetjük magunkat. Szokatlan volt hát, amikor a színpad mögött az énekes – hangjában érezhető sértettséggel – arról beszélt: bízik benne, hogy minden falunapon így fog menni. „És jövőre talán a falunapok sztárja lehetek majd” – jegyezte meg, ironikus mondatával a műsor kevés valódi pillanatainak egyikét hozva. De lehet még az Eurovízió sztárja is, elvégre a közönség csak továbbjuttatta a következő fordulóba.
Miként mehet tovább az idei válogató metálgiccsét prezentáló Leander Kills is, amely szerzője személyes hangvételű dalként beszélt a Nem szól harangról. Hogy mi az üzenet? „Rengeteg barátom van külföldön, ez rossz és bánt engem.” Tudott még ennél jobbat is: „ha nincs otthon az ember, akkor soha nem is fogja magát otthon érezni.” Ha ő mondja. Az értelmetlen mondatokon túl a dal a tőle megszokott sablonos modern metálsláger, a közhelyes szövegnél pedig csak az rosszabb, mikor hősünk elkezd hörögve előadni.
A továbbjutók élmezőnye rossznak nem mondható, de túl különlegesnek sem: Süle Zsolt lírai balladát hozott („nem egy trendi dal”), Knoll Gabi „futurisztikus dala” pedig kellemes volt, de azért nem 9 pontos műremek. Ceasefire X (Vavra Bence) és Király Viktor hozták a Vastagnál is hallott giccset, így sokat tőlük sem várhatunk. A hamarosan fellépő Maszkura és Tücsökrajtól vagy a Nova Prospecttől talán majd valamivel többet.
