Elvis Presley januárban megjelent Separate Ways (vagyis külön utak) című lemeze mintha megjósolta volna, hogy 1973 a nagy szakítások éve lesz a rock and rollban. A Király szólt, pedig akkor aligha lehetett még látni, hogy Ronnie Lane búcsút int a Facesnek, Ian Gillan dobbant a Deep Purple-ből, Bowie „nyugdíjazza” Ziggy Stardustot, és az Illésnek is vége lesz. Igaz, kijött még a Ne sírjatok, lányok, amelyen régi dalaikat hangszerelték újra, de látszott, a hatvanas éveket zsebre vágó zenekar már kifáradófélben van. Nyáron, a diósgyőri popfesztiválon Bródy János a színpadról köszönte meg a rendőröknek a koncertlátogatókkal szemben tanúsított gáláns vendégszeretetet, és a megszólított hatóság neki sem maradt adósa. Hogy Bródy nem turnézhatott ennek következtében ősszel az Illéssel, tovább mérgesítette feltehetően az ellentéteket, de ez mellékszál csak.
Fontosabb, hogy bár az Utazás a kiutat mutatta már az Illés és a Fonográf közötti bábállapotból, saját jogán is izgalmas lemez lett. Különös, hogy a kőegyszerű, bohóckodó Vidéki kislány az egyetlen dal, amit még a kilencvenes években is játszottak róla a rádiók. Pedig a tagadhatatlan countrys íz mellett a keményebb rockzenéből is ügyesen építkezik, a bonyolultabb formákkal is izgalmasan kísérletezik a korong. (Én konkrétan Led Zeppelin-hatást is érezni vélek.)
A lemez hátteréül hivatalosan Szörényinek egy valóságos utazásélménye szolgált, persze ha a címadó dalban megénekelt, bágyadtan mosolygó Szajna-parti srácra és az ő rejtélyes dobozkájára, valamint a betiltott borítóra gondolunk, nehéz elvonatkoztatni attól, hogy átvitt értelmű utazásra is asszociáljunk. A Szyksznian Wanda tervezte és Huschit János fotózta fedélen Szörényi egy vörös tapétás szoba sarkában, puha párnákon pihen. Feje fölött ember nagyságú pillangó tárja szét szárnyait, amelyekről zöld szemek merednek a lemezvásárlóra. Túl sokáig nem meredtek azért, hiszen a nehéz panelvalóság oldására a pszichotrop elpilledést javasló borítót kisvártatva bezúzatták. A csak fél napig kapható nyomat olyan ritka, hogy manapság akár ötvenezer forintot is leszurkolnak érte a gyűjtők.
Különös, hogy a Fénykereső bizonytalanságot közvetítő, a Zazi rendszerkritikus vagy az Utazás a Nyugat csodáit soroló szövege maradhatott, a Hidd el, ez ő istenkeresése viszont Erdős Péternek volt sok, ezért kihúzatta. 2001-ben, egy Fonográf-lemezen jelenhetett meg először. Nem különösebben jó dal, így az Utazás felől nézve nem kár, hogy lemaradt, elgondolkodtató viszont, hogy a kritika és a kábító átcsusszant ugyan az egyre szellősebb cenzúrán, a „klerikális” tartalom viszont nem fért még át ugyanott. Ez persze nem Szörényin múlt. Ő szuper lemezzel debütált szólóban, és méltósággal ügetett át az Illésből a Fonográfba.
