A színészzenekar nem mai találmány. Bár könnyen lehet, hogy korábban is összeverődtek a színházi világ bohém művészei egy-egy estére közösen muzsikálni, a XX. század elejéről már írásos nyomát is felleljük az ilyen típusú mulatságnak. Az 1924-es Színházi Élet Intim Pista szájába adva szellőztette meg a Hungáriában tartott Színészbálról: „Az előkészületekről egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy lesz egy Pompadour- és egy Mézeskalács-szoba és egy teljes színészzenekar, amelyben Tanay Frigyes viszi a prímási szerepet ”
A színpadi tehetség azóta is gyakran párosul zenei ambíciókkal színészeink körében. Talán még sokan emlékeznek a nyolcvanas évek népszerű csapatára, amely Bubik István, Sipos András és Forgács Péter 1981-es Beatles-emlékkoncertjéből nőtte ki magát. A banda, amelynek később Sasvári Sándor, Dunai Tamás, Gesztesi Károly és Makrai Pál is tagja lett, Színészzenekar néven vonult be a köztudatba, és még a rendszerváltás utáni években is koncertezett.
– Az 1950-es, 60-as években még mások voltak az elvárások egy színésszel kapcsolatban, mint ma – mondja Gajdó Tamás színháztörténész. – Akkoriban az kellett, hogy egy színésznek legyen szép a termete, jó a hangja és kifejező a játéka, de hogy tudjon énekelni, táncolni, zenélni is, az nem volt még követelmény.
Ezért is váltott ki olyan ovációt a közönségből az első nagyobb hullám, amelyben univerzális tehetségüket villantották fel a színészeink. 1988-ban mutatták be a Thália Színházban a Mindhalálig Beatles című darabot, amelyben négy prózai színész, Mikó István, Forgács Péter, Gesztesi Károly és Incze József alakított nagyot. A siker akkora volt, hogy a csapat onnantól fogva az előadástól függetlenül, koncertszerűen is fellépett több ízben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!