Tetemre hívás

2020. 02. 06. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Játsszunk el a gondolattal, vajon miként alakul az igényes muzsika mellett elkötelezett banda sorsa, ha Lerch István a Metronóm ’77 fesztiválon eleget tesz dr. Erdős Péter trágárul, raccsolva odavetett ajánlatának: „Nem ehhe b…ik a magyah, de azéht kehessen meg a jövő héten!” Amit az önérzetes billentyűs-zenekarvezető aligha vett komolyan. Ugyan miért is tette volna, miután gyakorló muzsikusként megtapasztalhatta elődei, illetve kortársai lemezgyári vesszőfutását? Ugyan miért pont ő lenne kivétel annak ellenére, hogy kiváló formációjával az 1973-as alapítás óta járja az ország különböző színpadait, klubjait? Amikor sikerrel szerepelnek az Országos Rendező Iroda (ORI) turnéin az Omega, valamint az LGT bemelegítő zenekaraként, de Kovács Kati kísérőcsapataként is megállják a helyüket. S a mindenható hanglemezgyár még csak rájuk sem hederít… A V’73 trió lenyomatát az említett fesztiválon elhangzott dalán kívül mindössze egy azt megelőző, kétszámos bakelitkorong őrzi. És ez bizony kevés az üdvösséghez. Főképp annak fényében, hogy az Elton John stílusához közel álló, lagymatag kislemezslágerek messze nem tükrözik a trió progresszív törekvéseit.

A V’73 története mintha indigóval íródott volna. Adott három kimagasló tehetségű, maximalista, elkötelezett muzsikus, aki választott műfajáért képes tűzbe menni. S a formáció az említett ORI-turné sztárcsapatára is már-már „veszélyes” lehet… Ám a hanglemezgyári megméretésnél mégiscsak könnyűnek találtatott.

A Moiras Records kiadó régóta dédelgetett álma valósult meg a Seven Pieces for Keyboards, Bass Guitar and Drums antológia „életre hívásával”. Sáfár József, a trió virtuóz basszusgitárosa-zeneszerzője hangmérnökként sokáig őrizgette, gondozta a V’73 különböző helyszínű koncertfelvételeit (a lemezen a Budai Ifjúsági Park), illetve demóanyagát (egy gyöngyösi stúdió), amelyekből aztán sikerült egy csokorra valót összegyűjteni. S nem utolsósorban a korszerű stúdiótechnika segítségével, valamint a zenész aprólékos, gondos restaurátori munkájának köszönhetően a mai fülnek is hallgathatóvá, sőt élvezhetővé tenni. Saját – főképp a Lerch István jegyezte – szerzeményeikben félreérthetetlenül jelennek meg a korszak emblematikus brit sztárjaként példaképüknek tekintett Emerson, Lake and Palmer trió (ELP) stílusjegyei (Teketória, Vízállásjelentés, Valami más) vagy épp Weiner Leó Rókatánc-feldolgozása. Ez utóbbi csaknem 12 perces hosszúságával, Herpai Sándor invenciózus dobszólójával, Lerch markáns szintetizátorjátékával és fülbemászó harmóniáival messze kiemelkedik a szigorú rendszabályok szerint működő, mégis improvizatív darabok közül. Két dal erejéig (Gondolatok, Valami más) még az énekléssel is próbálkoznak, ám ez mind orgánumban, mind szövegben aligha erőssége a hangszeres játékban mindent felülmúló csapatnak. Az úgyszintén maratoni hosszúságú Valami más opusában Sáfár Öcsi (is) remekel: dallamos, izgalmas basszus-szólóját Greg Lake is megirigyelhetné. S ha már ELP: nyilván a példakép sem maradhat ki a repertoárból: a Bluesvariáció tempós, jellegzetes tételét a felületes zenehallgató akár össze is tévesztheti Emersonékkal. Közös munka eredményeképpen született Csajkovszkij (VI.) Patetikus szimfóniájának már-már wagneri magasságokba emelkedő átirata, amely bonyolult ritmusképletekkel, sűrű basszusfutamokkal, virtuóz billentyűs megoldásokkal inkább a vájt fülű zeneértőket kívánja megszólítani. De nekik szól a kezdő tétel, a Vízállásjelentés is, amely progresszivitása mellett a dzsessz világába is elkalandozik.

Összességében és vonulatában kiválóan felépített, erősen ELP-hatású anyag kerülhet tehát a lemezjátszó tányérjára, a maga idejében akár a hanglemezgyár sikertörténete is lehetett volna. Ha az intézményt épp hozzáértő szakemberek vezették volna…

S most ismételten játsszunk el a gondolattal: vajon megszólalna-e a lelkiismeret, ha Arany János Tetemre hívás balladájához hasonlóan a szocialista kultúrpolitikáért felelős Aczél elvtársat, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatóját, Bors Jenőt és leghűségesebb vazallusát, a popcézárnak is nevezett Erdőst végigvezetnénk az általuk negligált, tönkretett, ám utólagosan jóvátételt nyert előadók sok esetben posztumusz kiadványain?

(V’73 – Seven Pieces for Keyboards, Bass Gui­tar and Drums, LP, Moiras Records, 2019)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.