A díjazásnak meg kell akadályoznia a giccs terjedését!
Negyven éve törölték el a könnyűzenészeket sújtó giccsadót.
Negyven éve törölték el a könnyűzenészeket sújtó giccsadót.

Meglepően őszinte vallomás a kommunista kultúrpolitikáról.

Kádárék kötelezően teljesítendő könnyűzenei programjai iránt szerény érdeklődés mutatkozott a magyar közönség soraiban.

Az ORI szó szerint aprópénzre váltotta a felfokozott érdeklődést.

Negyvenöt éve jött létre a szórakoztató művészek első ifjúsági parlamentje. Persze senkinek nem voltak illúziói.

A szórakoztatóipar nem igazán segítette a szocialista embertípus kinevelését, időnként be-becsúszott néhány imperialista, nyugati, mételyező zeneszám is a dalok közé.

Benkő László hasonlatával élve a bennfentesebb zenészek úgy vártak egy-egy döntésre a sanzonbizottsági ülések helyszínén, mint a szülőszobánál a leendő édesapák újszülöttjükre.

Nem vette komolyan a Kádár-rendszer a zenei élet résztvevőinek felkarolását, ugyanakkor tartotta a markát, amikor a koncertbevételeinek hasznát kellett felosztani.

Az Országos Rendező Irodának (ORI) nem egyszer kellett szembesülnie azzal, hogy az általa szállított produkciók közül egyik-másik kiverte a biztosítékot a helyi szervezők körében.

A kádári-aczéli kultúrpolitikában a magyar könnyűzene sorsa mindig egy kicsit a kiszolgáltatottságról szólt, a hatalom nagyon sokáig nem kezelte a pop-rockzenészeket egyenrangú félként.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megújult a toronysisak, folytatják a döbröközi templom felújítását.

Sauron szeme ismét hazánkra fordult, figyelmeztet az energiajogász.

Csak látszólagos a nagy önbizalom, a Tisza Párt elnöke láthatóan egyre inkább vereségre készül.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

According to Daniel Deak, PM Orban demonstrated that he is unmatched on Hungary’s political landscape.

Matt Damonnak ez nagyon nem tetszik.

Az eset Németországban történt január 17-én, az ámokfutót őrizetbe vette a helyi autópálya-rendőrség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.