A Művelődési Minisztérium Revizori Osztálya negyven éve, 1982-ben készített egy, a könnyűzenei műfajokat széles spektrumban áttekintő jelentést, amelynek során a monopolcég gazdálkodását is vizsgálták (ekkor még nem találtak – vagy nem akartak találni – egetverő pénzügyi visszaéléseket, nem úgy, mint 1988-ban). Mivel ezt rendszeresen, szinte minden esztendőben megtették, így már rutinszerűvé vált a vizsgálódás az Országos Rendező Irodában (ORI), szinte menetrendszerűen várták a munkatársak az ellenőröket. Ezért is érdekes, hogy az 1982-es dokumentumban olyan adatokra is bukkanunk, amelyek kézzelfoghatóvá teszik a szovjet befolyást a magyar könnyűzenei életben, ami persze akkoriban nyilvánvaló és természetes volt. Így került bele a jelentésbe az, hogy az ORI 1982-ben néhány, szinte kötelezően előírt produkciót is teljesített. Ide tartozott a Szovjet kultúra napjai elnevezésű program mellett többek között a Kék gitár szovjet, a Judahej NDK-beli és egy mongol együttes felléptetése. Nem meglepő, hogy ezekre az egyébként a keleti blokk országaihoz képest elkényeztetett magyar közönség nem volt vevő, a szó szoros értelmében. Még az is előfordult néhány alkalommal, hogy egyes „szocialista import”-produkciókhoz közönségként a helyi megszálló szovjet csapatok katonáit verbuválták, mert egyébként összesen hat (!) darab jegyet tudtak csak rásózni a helyi művelődési otthonban a lakosságra. Szó se róla, a szovjet könnyűzenei termékek átlagos színvonala elmaradt a magyartól, ennek is szólt a hazaiak közömbössége, de még az is lehetséges, hogy volt egyfajta ellenállás is a részükről, hogy legalább ezen a téren megmutathassák és kinyilvánítsák, hogy „nem tetszik a rendszer”.

A jelentés mindemellett szólt más zeneművekről is, amit viszont az ORI nagy sikerrel vitt színpadra. Ide tartozott az egyébként a Rock Színház által kivitelezett Evita, valamint a Jézus Krisztus Szupersztár. (Ahhoz képest, hogy utóbbi darabot 1972-ben még gyakorlatilag betiltották, óriási előrelépés, hogy már lehetett játszani, és néhány év múlva nagylemezen is megjelenhettek a legfontosabb dalai.) Az előadások műfaji összetételére is kitért a revízió, amely szerint nagy volt a szórás, a pop, a rock és a dzsessz mellett szerepelt az operett és a magyar nóta is az ORI repertoárján, utóbbi kettő értelemszerűen inkább az idősebb korosztályt kiszolgálva. Ezzel összefüggésben dicsérően írtak arról, hogy a lehető legszélesebb társadalmi spektrumot igyekeztek lefedni
a szórakoztatás messzemenő figyelembevételével, a jó ízlés határain belül.
Azt persze, hogy mit értenek jó ízlés alatt, a pártállam, azon belül is a kultúrpolitikai hatalmasságok – élükön Aczél Györggyel – döntötték el. Ha például egy zeneszámot túlságosan dinamikusnak, netán agresszívnak ítéltek meg – ez a nyolcvanas években a punkra, illetve a heavy metalra jellemző volt – a Táncdal- és Sanzonbizottság minden további gondolkodás nélkül betilthatta, azaz nem adta meg rá a játszási engedélyt. A nyolcvanas évek elején azonban már nem feltétlenül volt mindig ilyen keményvonalas a sanzonbizottság hozzáállása a zeneművekhez, 1983-ban Zongor Árpád, a testület főtitkára az Ifjúsági Magazinban egyenesen arról beszélt,
feladatunk, hogy mint tanácsadó testület működjünk. A bizottság tagjai tanácsokkal segítik mind az intézményeket, mind a szerzőket. Miután a bizottság hatósági jogokat nem gyakorol, a továbbiakban az intézmények döntik el, hogy melyik műveket használják fel és melyeket nem.
Magyarán akár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak, akár az ORI-nak már nem kellett kilincselnie a sanzonbizottságnál, hogy engedjenek felvételre vagy színpadra egy adott zeneszámot, az ő saját belátásuktól függött, hogy megkockáztatják-e, hogy egy újsütetű jelöltnek publicitást adnak. Nem kell különösebben nagy fantázia azonban ahhoz, hogy belássuk, sanzonbizottság nélkül is elzárkózott az ORI bizonyos zenekarok felléptetésétől, ami leginkább a feltörekvő új zenekarokat sújtotta, így nem volt már szükség a sanzonbizottság tiltásaira, anélkül is tudták az elvtársak, mit szabad és mit nem. A folyamat odáig „fajult”, hogy a sanzonbizottság ki sem töltötte a Kádár-rendszert, Zongor Árpád 1985-ben egy körlevélben értesítette a tagokat arról, hogy mivel nincs szükség a továbbiakban a munkájukra, legnagyobb sajnálatára megszűnik a testület.