Elhunyt Hetey László színművész

A Kisváros című sorozat egykori színésze 83 éves volt. Hetey László halálhírét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház jelentette be közösségi oldalán.

2025. 08. 23. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Facebook-oldalán tudatta a szomorú hírt, miszerint életének 84. évében, méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza város Életműdíjjal kitüntetett színművésze.

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja, olyan felejthetetlen előadásokban játszott, mint a Hegedűs a háztetőn; Jókai: Itt a vége, pedig  milyen unalmas napnak indult (Milton); Kesserling: Arzén és levendula (Dr. Einstein); Brecht–Weill: Koldusopera (Peacock); Fodor László – Lakatos László – Fekete Mária: Kasszasiker, avagy kapom a bankot (Nikolits Árpád); Hauptmann: A bunda  (Krüger); Zágon – Nóti – Eisemann: Hyppolit, a lakáj (Schneider Mátyás); Shaw: Szent Johanna (Az inkvizítor); Móricz – Venyige: Tündérkert (Kornis); Müller Péter: Szomorú vasárnap (Seress Rezső); Helmann: A kis rókák (Benjamin Hubbard); Reményik: Vén Európa Hotel (Höller); Hasek: Svejk; Bródy: A tanítónő (káplán); Strauss: A viszontlátás trilógiája (Franz); Faragó B. – Mohácsi I. – Mohácsi J.: Krétakör; Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom (II. Bölömbér kerál); Marriott – Foot: Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk (Főfelügyelő); Kornis Mihály: Halleluja (Az öreg); Kárpáti Péter: Pájinkás János (Cár); Shakespeare: Szentivánéji álom (Puck – Philostrat); Barta Lajos: Szerelem (Szalay papa).

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.

Emléke szívünkben él, örökké velünk marad, nyugodjon békében!

– zárja bejegyzését a Móricz Zsigmond Színház társulata.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.