Elhunyt Hetey László színművész
A Kisváros című sorozat egykori színésze 83 éves volt.
A Kisváros című sorozat egykori színésze 83 éves volt.

A találkozó színházi programjában huszonkét produkció szerepel.

Kirják Róbert váltja Oberfrank Pált a poszton.

Szabó Márta színművészt Nyíregyházán szép feladatok találják meg.

A bukaresti Nemzeti Színház Thomas Bernhard legismertebb művét mutatja be Nyíregyházán.

Az impozáns épületet a Móricz Zsigmond Színház üzemelteti.

A Móricz-(F)Aktor című vetélkedőben mindenki tetszés szerinti műsorszámmal indult, s a közönség szavazatai alapján kialakult a hatos döntő mezőnye.

A kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait díjazó megméretésre rekord mennyiségű pályázat érkezett.

Nézők és előadók is nyerhetnek a Móricz Zsigmond Színház internetes terében zajló Móricz-(F)Aktor és a Móricz Anno nevű programokon.

A Krúdy kamaraszínházban a hónap végén debütál a Queneau mű továbbfejlesztett változata.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hatóság óva int az édesség elfogyasztásától.

Itt az előrejelzés.

Hogy miként került felszínre a multikulturalizmus, mit is jelentett ez, miért tartották szükségesnek ezt az irányt a baloldalon, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly eszmetörténészek részletesen kifejtették a Visszafoglalásban.

A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor történelmi sikere után mondta le nyilvános szereplését.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

Budafokon elfogyott a türelem, a Vasas elleni hazai kudarc és az utolsó hely miatt a vezetők a váltás mellett döntöttek.

A magyar nemzet biztonsága című mű egyebek mellett arra keresi a választ, mi a legfontosabb kérdés az életben.

A 4iG SDT a műholdpályához tartozó frekvencia-erőforrásokat is az Eutelsattól bérli majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.