Zalatnayék ügye mai szemmel nézve semmiségnek tekinthető, amit viszont a korabeli állampárti apparátus felfújt, a bolhából elefánt csinálásának „művészete” egyébként is a kádári-aczéli kultúrpolitika egyik legfőbb sajátossága volt. Az történt ugyanis, hogy a Siklósi Járási Művelődési Központ megbízott igazgatója, Hajdú Valéria panaszt tett az ORI-nál Zalatnay Sarolta és a Tolcsvay-trió viselkedése ellen 1971-ben, egyszersmind a Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztályát is tájékoztatta az általuk kreált ügyről. A levélben az állt, hogy „Kérjük szíveskedjenek odahatni, hogy a jövőben a művelődési házakkal hasonló eset ne fordulhasson elő.” A panaszáradat itt nem állt le, két hét múlva a híres-hírhedt Barna Andrásnét, a Művelődésügyi Minisztérium Zene- és Táncművészeti Főosztályának vezetőjét értesítette házon belül a Közművelődési Főosztály egyik osztályvezetője, Takács Kálmán. Az eset pitiánerségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kormányzati szereplők, így maga a minisztériumi zenei főosztályvezető sem tartotta fontosnak a beavatkozást. Azt sem lehet igazából tudni, hogy pontosan miféle atrocitás történt, mert azt az iratot, ami ezt tartalmazta, kiemelték a helyéről a levéltárban, csak annak kísérőlevele maradt meg, amiből következtethetünk a balhéra. Előfordulhat – erre máskor volt példa még a Magyar Ifjúság esetében is –, hogy Zalatnay Sarolta miniszoknyája miatt húzhatta össze szemöldökét a szocialista kultúrterveket túlteljesíteni szándékozó helyi hatalom, esetleg olyan összekötő szöveget mondhattak a koncerten a számok között, ami felháborította a kultúrház vezetőjét, de még az is lehet, hogy egyszerűen egy-két sztárallűr nem tetszett neki.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Az viszont ebből is látszik, hogy a kultúrpolitikai rendszer legalsóbb fogaskerekei is megmozdultak, hogy móresre tanítsák a könnyűzenészeket. Nem sikerült nekik, mert semmiféle büntetést nem kapott sem Zalatnay Sarolta, sem Tolcsvayék. Mivel a korabeli szereplők sem emlékeznek erre az afférra, azt gyaníthatjuk, hogy számukra tényleg elsikkadhatott a sok sikerélmény mellett ez a kötekedésszámba menő eset, vagy éppen máshol is tucatjával megesett az ilyesmi velük, és ez csak egy volt a sok közül. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy alig pár héttel az ominózus siklósi kirohanás után maga Aczél György KB-titkár is írt egy feljegyzést 1971-ben az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya vezetőinek, amelyben a jövő tanár nemzedékeit féltette többek között Zalatnaytól, az Illéstől és Tolcsvayéktól. Nem nehéz megtalálni az összefüggést a siklósi, ma már a hazai rocktörténet balladai homályába vesző konfliktus és a magyar kommunista kultúrpolitika mindenható atyjának írásban kifejezett aggodalma között. A Siklósi Járási Művelődési Központ megbízott igazgatója pedig dörzsölhette a tenyerét, hogy sikerült a semmiből vihart kavarnia. Talán épp ettől várta pozíciójának véglegesítését, ezért szerette volna túlteljesíteni az elvárásokat, mintegy öncenzúraszerűen, ezáltal is bebizonyítva, hogy szükség van rá a hatalmi apparátusban.
