Porhintés a poprock-zenészeknek

Mi sem állt távolabb a Kádár-rendszertől, mint a parlamentarizmus felkarolása, hiszen évente alig néhány alkalommal hívták össze két-három napra az országgyűlés jogállami szempontból egyébként is erősen kétséges módon megválasztott tagjait, hogy vitázzanak (?) az országot érintő ügyekről. Az igazi döntéseket a kardinális kérdésekben úgyis az MSZMP Politikai Bizottsága hozta, nem pedig a parlament. Nem volt ez másként a negyvenöt éve, 1976-ban felsőbb utasításra megalapított szórakoztató művészek első ifjúsági parlamentjével sem, ami porhintésnek bizonyult már megalakulása pillanatában. Persze senkinek nem voltak illúziói, maguk a zenészek és művésztársaik sem igen vették komolyan a színjátékot, de azért a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) – persze szintén nem saját ötlettől vezérelve – beállt a kezdeményezés mellé.

Fotó: Fortepan/Főfotó

A könnyűzenei szcénában köztudott volt, hogy a botfülű popcézár, Erdős Péter volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) részéről az, aki sorsokról, karrierekről dönthetett, még ha nem is egy személyben, de legalábbis a Landler Jenő Tanácsköztársaság-népbiztos unokájaként ismert Bors Jenő MHV-igazgatóval karöltve és egyetértésben. Erdőst nagy ritkán ki lehetett cselezni – erre volt példa a Hungaria Rock and roll party című lemezének felvétele, amit az Omega stúdióban vettek fel éppen akkor, amikor Erdős Péter Csepregi Évával külföldön nyaralt, és így nem tudta megakadályozni, hogy legalább a hanganyag elkészüljön –, de azért nagy általánosságban nem ez volt a jellemző. De mit izgatta Erdőst vagy Borsot 1976-ban az, hogy létrejött egy testület, amit a szórakoztató művészek első ifjúsági parlamentjének neveztek (mindez bizonyára a rendszerváltozás idején már kapóra jött volna nekik, de ekkor Erdős már majdhogynem fogatlan oroszlán volt, Bors pedig éppen azon ügyködött, hogy maradhatna meg MHV-igazgatónak, majd miután ez nem sikerült neki, azt tűzte ki célul, hogy egy multinacionális lemezkiadó magyarországi leányvállalatának legyen a feje – ez utóbb törekvéseit siker koronázta, ő lett az EMI hazai helytartója). Nyilvánvalóan csak legyintettek egyet, és a zenészek is jól tudták, hogy érdemben nem változott semmi.

Az üres kezdeményezés hamarosan kifulladt, és a nyilvánvalóan hatalom nélküli plénum szárnyaszegett módon a háttérbe szorult, még mielőtt elkezdhette volna működését.

Nem így a KISZ, amely a pártállam egyetlen ifjúsági szervezeteként a maga módján és értékrendje szerint eredményesen szervezte maga köré a népszerű poprock-együtteseket. Azon túlmenően, hogy 1976-ban megtartotta számukra a szórakoztató művészek első ifjúsági parlamentjét, még ennek az évnek az októberében megrendezték az első szolidaritási rockfesztivált, amelyre a harmadik világ kommunistává varázsolásának egyik eszközeként tekintett a hatalom. Persze a fiatalok nem így gondolták, és inkább tombolni jártak a Piramis, a Mini és a P. Mobil koncertjeire, s így inkább a magyar rockbandákkal szolidarítottak, bár kétségkívül el kell ismerni, a tízezres nézőszámok nem jöttek rosszul a KISZ vezetésének sem akkor, amikor a rendezvényeik statisztikáit kellett felmutatniuk az ország vezetésének. 1977. március 17-én aztán huszonnyolc taggal megalakult a könnyű műfaj első KISZ-alapszervezete, amelyről Pozsgay Imre kulturális minisztert tájékoztatta az V. kerületi KISZ-bizottság (azért éppen ők, mert a könnyűzenei monopolcégek a Vörösmarty tér 1. szám alatt, az „Elizélt Palotában” székeltek, ami az V. kerülethez tartozott). Hivatalosan a KISZ Könnyűműfaj Fiatal Művészei alapszervezetének titulálták őket, titkáruk pedig Szigeti Ferenc, az akkor még éppen, hogy létező Corvina együttes gitáros-zeneszerzője lett (Szigeti nemsokára megalapította a Karthago-t). A KISZ-alapszervezet megalakulásáról szóló hírt a minisztérium 1977. május 11-én közölte az Országos Rendező Irodával (ORI), az egykori ORI-igazgató Keszler Pál pedig immáron a minisztérium alkalmazottjaként írt levelet erről az ORI élén álló utódjának, Bali Györgynek. 

Bódy Magdi és a Corvina együttes: Makay Zsolt, Soltész Rezső, Fonyódi Péter, Szigeti Ferenc, Soltész Gábor       Fotó: Fortepan/Erky-Nagy Tibor

A könnyűzenei KISZ-alapszervezetnek elméletileg az lett volna a dolga, hogy kikérjék a véleményét érdekvédelmi, szakmai, kultúrpolitikai ügyekben, azonban ahogy a parlamentjük, úgy ez a kezdeményezés is befuccsolt. Persze arra még jók voltak a zenészeink, hogy a különböző nemzetközi – főleg a szocialista tábor országaiban rendezett – ifjúsági eseményekre akkreditálják őket, hogy képviseljék hazánkat, így a külföldi ifjúsági szervezetek meghívásának évente hat-nyolc alkalommal eleget is tettek. A zenészek megnyerésére még a KISZ-díjat is belengette a hatalom, többi között a népzene korszerűsítésében az egyik élen járó Kaláka együttes is megkapta. A KISZ hetvenes években végzett munkájáról a kulturális tárcának írt beszámoló azonban még így is önkritikusan jegyezte meg, hogy a divatos szórakozási formákat általában késve fedezték fel a hatalom részéről, mert minden újonnan megjelent szórakoztató műfajt először idegenkedve fogadott a kultúrpolitika, mindig csak utólag támogatták azokat, pedig a KISZ – és ezen keresztül az egész szocialista eszmerendszer – népszerűsítésében szerintük nagy szerepük lehetett volna. A későbbiekben – fogalmazott a feljegyzés – a KISZ-nek aktívabban kellett volna közreműködnie a különböző, a szórakoztató műfajt érintő kérdések megoldásában. Jellemző a korszak szófordulataira és az elméletek gyakorlatba átültetésének gyorsaságára, hogy hasonló gondolatokat az előző évben is megfogalmaztak, amikor a KISZ KB Intéző Bizottsága 1979-ben javaslatokat készített a KISZ KB számára többek között a kulturális területen dolgozó fiatalok akcióprogramjaira: „A közművelődés területén dolgozók fontos feladata a közösségi művelődés és az önképzés változatos lehetőségeinek az adott intézményben történő megteremtése. A KISZ-nek fontos feladata, hogy a fiatalok tömegei számára vonzó szabadidős programokat szervezzen, segítse elő a fiatalok színvonalas szórakozását, az amatőr művészeti mozgalom kibontakozását. Vegyünk részt e program valóra váltásában. […] A fiatal művészek fő feladata, hogy tevőlegesen vegyenek részt a szocialista kultúra, művészet kiteljesítésében, tömeghatásának erősítésében. Törekedjenek az ifjúság társadalmi problémáinak művészi feldolgozására. […] Segítsük elő a fiatal művészek szakmai és politikai fejlődését, a stúdiók, művészklubok alakulását és munkáját.”

A Pozsgay Imre kulturális miniszternek írt, a KISZ könnyűzenei munkájáról szóló jelentés 1980-ban leírta, hogy segítették az ifjúsági parkok szórakoztató tevékenységét, az ifjúsági klubok öntevékeny munkáját és támogatták a lemezlovasok képzését – mindezt természetesen nyilvánvalóan csakis azért, hogy jobban ellenőrizhessék, hogyan szórakoznak „ezek a fiatalok”. A dokumentum szólt arról is, hogy a KISZ szervei, szervezetei ezen belül főleg a könnyűzenei programokat helyezték előtérbe, amiket felsorolásszerűen meg is említettek: ifjúsági találkozók koncertjei, diszkói, az 1966 óta éves rendszerességgel megrendezett Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvényeinek keretébe illesztett könnyűzenei programok, politikai akciókhoz kapcsolódó szolidaritási koncertek, valamint a KISZ Budapesti Bizottságának kezdeményezésére évente szervezett nagyobb rockesemények. A szabadidős tevékenységek választékában tehát nem volt hiány, aminek a fiatalok akár örülhettek is. A helyzet egyetlen szépséghibája „mindössze” annyi volt, hogy a cenzorok által erősen szűrt könnyűzenei mezőny tudta csak megmutatni magát a színpadokon, nem beszélve a nagylemezekről és a rádiós, televíziós szereplésekről, emiatt pedig – legalábbis átvitt értelemben – kicsit hamiskásan szólhatott az ének.

Borítókép: Vörösmarty tér, az ORI (Országos Rendező Iroda) székháza. Fotó: Fortepan/Főfotó