Az ország mindent megtett és megtesz, hogy mielőbb csatlakozhasson a nyugati integrációkhoz, elsősorban a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. A júliusi vilniusi NATO-csúcs előtt feltétlen katonai sikereket akarnak elérni. Több nyugati ország is úgy érzi, hogy ez a jövőbeni katonai és pénzügyi támogatás feltétele. A balti és a skandináv államok, Lengyelország és Nagy-Britannia támogatnák az ország azonnali tagságát az észak-atlanti szervezetben. A többiek, a többség óvatosabb. Tudják, hogy háborúban álló ország nem léphet be a szervezetbe.

Lesöpört békejavaslatok
Az ukrán vezetés közölte, hogy csak abban az esetben utazik az államfő, Volodimir Zelenszkij a csúcsértekezletre, ha vagy a tagság, vagy valamilyen más lényeges kérdésben Ukrajna számára előnyös megállapodás születne. Zelenszkij bejelentette, hogy ha most Ukrajna győzne, akkor Oroszország veszít. Látnoki szavak. Azt is bejelentették, hogy eddig tízezer ukrán katonát képeztek ki, a drónharcokra pedig újabb hasonló létszámú haderő felkészítése veszi kezdetét.
Zelenszkij minden eddigi nemzetközi békekezdeményezést lesöpört az asztalról, így a kínai, az afrikai és a vatikáni kezdeményezéseket is.
Számára csak a saját tízpontos terve az elfogadható. Ennek lényege, hogy valamennyi elvesztett területet – beleértve a Krím félszigetet is – visszakérik, óriási orosz jóvátételt követelnek, illetve nemzetközi garanciák biztosítását az ország jövőjére nézve. Ezek ma még csak tárgyalási alapot sem képezhetnek Oroszország számára. Ukrajna ragaszkodik ahhoz is, hogy a világ különböző, döntően nyugati országaiban befagyasztott orosz vagyonhoz hozzájuthasson. Ezt a kérdést még a nyugati államok zöme is fenntartásokkal kezeli.
Az ukrán külügyminisztérium államtitkára, Andrij Melnyik, aki korábban Ukrajna berlini nagykövete volt, követelte, hogy Németország háromszor annyi fegyvert és lőszert szállítson Ukrajnának, mint eddig. Berlin az Egyesült Államok után a legtöbb támogatást nyújtja Kijevnek. Az ukránok azt is közzétették, hogy a költségvetésük negyvenkilenc százaléka védelmi kiadás. Bejelentették, céljuk, hogy saját maguk állítsák elő a szükséges hadiipari termékeiket. A pilóta nélküli repülőeszközök gyártásában az első helyre pályáznak Európában.