Közel húsz tonna hamis, olcsó cukorral megbolondított mézet foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a székesfehérvári Bionectar Kft.-nél. A löttyöt tehát a hatóság egy olyan vállalatnál találta meg, amely biotermékeket forgalmaz.
Mézek ügyében a Magyar Nemzet hűséges olvasói járatosabbak lehetnek másoknál, hiszen ezt az élelmiszert nagyon sokszor és igen alaposan körbejártuk. A boltokban kapható termékeket éveken keresztül vizsgáltattuk be itthoni, azután alkalmatlanságuk miatt külföldi laboratóriumokban, az eredményeket pedig rendszeresen közöltük cikkeinkben. A mézhez mint bolti termékhez fűződő számos érdek közül a legfontosabbként mindenkor a fogyasztóét szem előtt tartva részletesen beszámoltunk a termelés és a piac tisztességes és tisztességtelen szereplőiről. Tudatos és mérhetetlenül ostoba termelőkről, lelkiismeretes és lelkiismeretlen csomagolóüzemekről, hatósági munkáról és annak tehetetlenségéről. Lelepleztünk csalókat, találtunk hamisítókat és mérgezőket, és ki tudja, miért elégedett minisztériumi hivatalnokokat. Mindennapos üzleti gyakorlatukon keresztül bizonyítottuk be magyar és külföldi kereskedőláncokról, ha a vásárlóikkal kibabráltak, ám az ellenkezőjét sem hallgattuk el, ha belebotlottunk. De térjünk vissza Székesfehérvárra és a bioszutyokhoz!
A hatóság közölte, hogy a húsz tonna anyag ezúttal nem boltokba került, hanem élelmiszert előállító üzemekbe. Ami ne vigasztaljon senkit: ilyenkor a mézes puszedliba, lekvárba belekeverendő olcsó trutyiért is a méz árát fizeti meg a gyanútlan vásárló.
A botrány kirobbanása után a biovállalat is nyilatkozott, nem épp a biotermékek iránti bizalmat erősítve. Míg honlapján nyájas mondatokkal húzza el a biomézes madzagot a fogyasztók előtt, hogy kiváló termékeivel mindenkor a minőségre törekszik, blablabla, addig a húszezer kilogramm méznek látszó ragacs miatt a felelősséget a hatóságra hárítja. Így duzzogott az illetékes: „A Nébih nyilatkozata és videója sérti társaságunk jó hírét. A tájékoztatással ellentétben nem állítunk elő mézet, hanem kereskedünk vele.” Ami tökéletesen lényegtelen. Ezzel azonban burkoltan azt állítja a vállalat, hogy méhészek pancsolhatták össze ezt a kevéske húsz tonnát. Ennek az esélye azonban kábé annyi, mint hogy az egyik trolibusz megelőzi a másikat. „A hivatal valótlan állítása a bemutatott videóval kiegészülve azt a hamis látszatot kelti, hogy a teljes raktárkészletünk, az általunk forgalmazott valamennyi méz rossz minőségű.” Ami ugyancsak nem igaz, ám egy ilyen húsztonnás maszat előkerülése után az a legkevesebb, hogy a vállalattól úgy elveszik a bio minősítést, mint a sicc, s csak ezután jön az igazi és szigorú sarokba állítás. „Ez […] a forgalmazott és folyamatosan tesztelt termékeink töredéke, alig egy százalék, egyetlen tétel kifogásolható. Az összes többi kiváló minőségű, amit egyébként a Nébih jegyzőkönyvbe vett vizsgálatai igazolnak.” Egy százaléka? A Bionectar Kft. ezek szerint kétezer tonna biomézet forgalmaz? Hát… ha engem kérdeznek, akkor hiszi a piszi, illetve ha igaz, akkor akár még nagyobb lehet a baj. Akkor a Bionectar minden termekét meg kell vizsgálni. Arról viszont nem nyilatkozott a vállalat, hogy a húszezer kilogrammnyi cukorsziruppal „kimaxolt” mézen vajon mennyi volt, mennyi lett volna az extraprofit.
A vállalat „a méz beérkezését megelőzően a felvásárolt terméket fokozottan ellenőrzi, a Magyarországon nem elérhető stabil szénizotóp arány elemzést németországi, brémai laboratóriumban végezteti, a forgalomba hozatalt csak a megfelelő eredmény után kezdi meg”. Ami e csekély húsz tonnával most még nem sikerült neki. És nagyon megmosolyogtató az az ígéret, hogy „a kifogásolt mézzel kapcsolatban a szavatossági kötelezettségüknek eleget tesznek”.
Még szép.
