Látványos sportsikerről számolhattunk be másokkal együtt a Lyonban megrendezett Bocuse d’Or (BDOR) nevű gasztronómiai show-n elért eredményeinknek köszönhetően. Bár az előzetes várakozások és a magyar csapat magabiztos nyilatkozatai ellenére nem jutottunk fel a dobogóra, az aranyérmes Egyesült Államok, az ezüstérmes Norvégia és a bronzérmes Izland után Magyarország kapta a legmagasabb összpontszámot, s a franciákat is megelőzve, a negyedik helyen végezve méltán kihúzhatjuk magunkat.
Mivel az újságírók többsége nem volt a helyszínen, a zsűrizés bonyolultsága miatt a felröppent hírek és nyilatkozatok alapján adott tudósításokba tévedések kerültek. Így például nem igaz, hogy mi kaptuk a legjobb hústál díját. A zsűri épp ugyanannyi pontot adott érte az előttünk lévő, harmadik helyezést elért Izlandnak, mint nekünk, ráadásul mindkettőnknél többet kaptak a franciák, akik viszont egészében véve mögöttünk végeztek. És a hústálért azért mi kaptuk vigaszul a különdíjat, mert a dobogósok egyáltalán nem részesülhetnek benne, és mert a franciák másért kaptak. Mindezek persze apróságnak tűnnek, ám egy olyan versenyen, ahol ilyen részletek jelentik az eredményt, nem elhanyagolható dolgok.
Másként viszont toronymagasan állunk a dobogó tetején. Egyik nemzet csapata sem kapott annyi állami támogatást, mint a magyaroké. A budapesti selejtezőre és a versenyre való felkészüléshez a BDOR egyesület másfél milliárd forint állami támogatást kapott, ami olyan sok, hogy ennyitől még az ilyesfajta apanázsban részesülő skandinávok is megnyalták volna a tíz ujjukat. S mivel mindenki nemzetközi példákra hivatkozik, álljon itt is egy: míg részünkről Lyonban fölvonult a kormányközeli elit, addig a versenyek során először győztes amerikai csapat nemhogy egy vasat sem kapott a saját államától, de a vezetője szerint – ahogy azt a The New York Timesnak nyilatkozta – az amerikai kormánynak valószínűleg fogalma sincs arról, kik ők.
Sokadszorra kell megállapítani, hogy idehaza a vendéglátást és a gasztronómiát is költséges kerülőutakra tereli a kormányzati hozzá nem értés. Elitista csinn-bumm cirkuszra és követhetetlen hungarikumrendszerre költünk milliárdokat, ahelyett, hogy hatékony nemzeti intézményeket hoznánk létre. Nem a BDOR-t kellene milliárdokkal támogatni, hanem az új intézményeken keresztül végre a korszerű szakképzést, és a minőség, a színvonal irányába terelni a mezőgazdaságot és az arra épülő éttermi kultúrát. Azért, hogy a hitelesség és a jó ízlés kultúrája terjedjen az országban, ne az ellenkezője. Ez a tehetséges fiatalember, Széll Tamás valószínűleg már leírható. Innentől kezdve minden bizonnyal a kormányzati marketing vagy valamilyen új „nemzeti” sóhivatal egyik arca lesz. Furcsa jel az is, hogy hivatalosan védjegyeztette a saját nevét. Ő tehát úgy gondolhatja, hogy révbe ért, és már nem kell részt vennie abban a sziszifuszi munkában, amelynek eredményeként a hazai éttermek túlnyomó többségének ízlése is a megfelelő irányba fordul.
S bár a BDOR nem oldott meg semmit, a fontos ügyekben még mindig van hová tanácsért, szakértelemért fordulni. A problémákra Molnár B. Tamás és a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) több mint egy évtizede próbálja fölhívni a figyelmet. S épp e kis szervezet áldozatos küzdelmének eredménye az, hogy életre keltek a minőséget képviselő éttermek Magyarországon. Az viszont megbocsáthatatlan, hogy nekik még mindig Párizsból meg Olaszországból kell behozniuk a megfelelő alapanyagokat, ha minőséget akarnak előállítani.
Az MGE által elindított folyamatot hívjuk gasztroforradalomnak, ha valaki nem ismerné a kifejezés eredetét. A változás elengedhetetlen, nem kellene már rögtön az elején feladni.
