Tanárnő a guillotine alatt

Megvan a Facebook-jelszó-háború első áldozata. A michigani iskolafelügyelet megszüntette a munkaviszonyát egy általános iskolai napközis tanárnőnek.

Balogh Roland
2012. 04. 05. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy múlt heti bejegyzésemben arra figyelmeztettem, veszélyes lavinát indíthat el az a terjedő amerikai gyakorlat, amelyben a munkaadók arra akarják kényszeríteni leendő és már meglévő alkalmazottaikat, hogy adják meg a közösségi portálokon regisztrált profiljuk jelszavaikat. Nos, nem kellett sokáig várnom, az első áldozat már meg is van.

Az egyik michigani megyei iskolafelügyelet ugyanis nemrég elbocsátott állásából egy amerikai napközis tanárnőt, mert nem volt hajlandó megadni Facebook-profiljának jelszavát. A Frank Squires általános iskolában dolgozó Kimberly Hester kálváriája egy évvel ezelőtt kezdődött. A fiatal tanárnő tavaly áprilisban ugyanis feltett egy fotót az egyik munkatársnőjéről, amelyen bokáig letolt nadrággal látható. Hester saját bevallása szerint csak viccelődött, a fényképen pedig valóban szinte semmi nem látszik, csak a letolt nadrág, két cipő, és a két combból épphogy valami. A tanárnő ezért határozottan állítja, a felvételnek nincs semmiféle pornográf vagy erotikus üzenete. Ennek ellenére a tanfelügyelet – egy névtelen szülői bejelentés alapján – a publikálást követően arra akarta kötelezni a nőt, adja meg jelszavát. Miután Hester nem engedte meg, hogy munkaadói az ő profiljában garázdálkodjanak, felfüggesztették állásából.

A majdnem egyéves kényszerpihenő vége elbocsátás lett. Hester azonban nem hagyta annyiban a dolgot, beperelte a tanfelügyeletet, és első bírósági meghallgatására már jövő hónapban sor kerül. Jó hír lehet a tanárnő számára, hogy noha Michiganben egyelőre még nem tiltja a törvény az ilyen jellegű gyakorlatot, két michigani republikánus képviselő épp az ilyen visszaélések miatt a minap terjesztett be egy olyan törvényjavaslatot, amely nem engedélyezné ezt az emberi jogokra is veszélyes nyomásgyakorlást.

Azt még persze nem tudni, hogy mi lesz ennek a javaslatnak a sorsa és miképp hat majd a tanárnő perére, a példa azonban azt mutatja, a személyi szabadságot brutálisan megsértő gyakorlat még csak most kezd elterjedni, és addig nem lehet nyugta senkinek, amíg törvényileg valóban be nem tiltják. Mi pedig csak remeghetünk: ki lesz a következő?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.