Karas: A hatóság is kiveszi részét a gyermekek védelméből

A fiatalokat meg kell tanítani a tudatos médiahasználatra, hogy a jövő tudatos felnőttjeivé váljanak és védve legyenek a káros tartalmaktól – mondta Karas Monika.

TK
2013. 09. 25. 17:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karas Monika a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az NMHH közös rendezvényén hangsúlyozta: a hatóság éppúgy kiveszi a részét a gyermekek védelméből, mint azok, akik számára fontos a felnövekvő generációk megóvása. Szólt a káros internetes tartalmak bejelentésére szolgáló Internet Hotline oldalról, valamint az októberben megnyíló, a médiaértést oktató központról, amely általános és középiskolás diákok fejlesztését szolgálja majd.

A fiatalok átlagosan tíz és fél éves korukban kezdik önállóan használni az internetet – mondta Ságvári Bence, az Ithaka Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, aki annak a kutatásnak az eredményeiről számolt be, amelyet a gyermekmentő szolgálat felkérésére készítettek a fiatalok médiahasználatáról óvodások, általános, valamint középiskolások körében.

Ebből kiderült az is, hogy a fiatalok kilencven százalékának otthonában van számítógép. A megkérdezettek mintegy fele sosem beszélget a szüleivel arról, mire használja az internetet, ugyanakkor sokan válaszolták azt, hogy találkoztak már pedofil tartalommal. A gyerekek válaszaiból az is kiderült, hogy könnyen kikerülik a szűrőprogramokat vagy az internetet korlátozó technológiákat.

Antalóczy Tímea szociológus a kutatás eredményeiből azt emelte ki, hogy a fiatalok hat százaléka nem használ médiát, míg a hátrányos helyzetű fiatalok gyakran tévéfüggővé válnak.

Kósa Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára elmondta, hogy egyre fiatalabb korra tolódik az internethasználat kezdete, időtartama pedig évről évre nő. A szülőknek egyre kevesebb tudásuk van azokról az eszközökről és tartalmakról, amelyeket gyermekeik használnak. A kultúra a mai fiatalok körében sokkal inkább a kortársak közvetítésével terjed, kevésbé a felnőttek hatására, és ezáltal a tekintélytisztelet is visszaszorult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.