A világon nincs olyan, mint amit az NMHH művel

Nincsen párja a magyarországi médiaértés-oktató központnak, ahol nem tiltanak, hanem oktatnak.

LM
2014. 05. 28. 16:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) székházában rendezett konferencián – amelynek célja ráirányítani a figyelmet a médiaértés oktatásának nemzeti szintű fontosságára – Császár Miklós, a Bűvösvölgy szakmai vezetője mutatta be Magyarország első médiaértés-oktató központját.

A fórumon nemzetközi médiaszakértők, egyetemi tanárok, a nemzeti médiahatóságok munkatársai, kutatók, alapítványok és civil szervezetek képviselői az egyes tagállamokban működő gyakorlatok és kihívások alapján tettek javaslatokat arra, hogyan lehet a médiaértést az európai oktatási programokba beiktatni, illetve a kiskorúakat megvédeni a káros tartalmaktól.

Karas Monika elmondta: Európában csak két hasonló jellegű központ létezik, Dániában és Hollandiában, de azok inkább csupán a filmkészítésre koncentrálnak. A média és a digitális műfajok átfogó megismertetésére szolgáló oktatóközpont egyelőre csak Magyarországon működik.

Az NMHH elnöke szerint az érdeklődés arra utal, hogy ez a kezdeményezés például szolgálhat nemzetközi viszonylatban is. A Bűvösvölgyet – reményeik szerint – ősszel személyesen is bemutathatjuk az érdeklődő külföldi szakembereknek egy Budapesten szervezett szakmai konferencia keretében – emelte ki Karas Monika.

Szerinte Magyarország egy lépéssel a többi ország előtt jár abból a szempontból, hogy a káros tartalmaktól való védelmen túl (korhatárjelzés, internetes szűrőszoftver, hotline) a gyermekek esetében nem az eltiltást szorgalmazza, hanem a média működésének megértését, és a gyermekek egészséges kritikával való felruházását, az önvédelemre a mediatizált mindennapokban.

„Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb gyümölcs” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a mai világban „reménytelen csak tiltani, inkább meg kell tanítani tudatosan használni” a digitális világot. A tiltással, a tűréssel, a védelemmel már nagyjából minden fejlett ország foglalkozik, de az oktatást, amelynek lényege, hogy „ne tiltsd, hanem tanítsd meg helyesen használni” csak most kezdik magukévá tenni más országok – mondta.

A Bűvösvölgy médiaértés-oktató központban az NMHH 9 és 16 év közötti gyerekek számára hat téma köré szervezi a foglalkozásokat az újságszerkesztéstől a reklámtrükkökön keresztül a mobilkommunikációig. Az oktatóközpont működéséhez szakirányú pedagógusképzések is tartoznak, amelyek a Nemzeti Alaptanterv célkitűzéseihez igazodva akkreditáltak is.

A fiatalok a sajtóstúdióban megszerkeszthetik saját magazinjukat, megtanulják, mi a hírérték. A híradóteremben megismerkednek a greenbox technikával és a hírolvasás, az időjárás-jelentés kulisszatitkaival. A reklámblokkban a Bűvösvölgy saját márkáját, a Csoda-termék-család népszerűsítésén keresztül sajátítják el a hatástechnikákat. A rádiós szekcióban egy profi hangstúdiót próbálhatnak ki és a filmszinkronizálásba is belekóstolhatnak. Az internetes foglalkozáson stratégiai játékok, kvízek mutatják meg, hogy lehet tudatosan és biztonságosan használni a világhálót, illetve az okoseszközöket anélkül, hogy személyes adataikat meggondolatlanul kiszolgáltatnák – derül ki a párizsi konferencián levetített bemutató kisfilmből.

A ház június 13-áig tesztüzemben működik, az iskolai nyári szünetben pedig táborozó gyerekeket fogad majd.

A Bűvösvölgyben zajló programokat a legnagyobb magyar hírközlési és médiaszolgáltatók közreműködésével alakították ki. A Bűvösvölgy média- és hírközlési területen működő partnerei közé tartozik elsődlegesen a Médiaszolgálatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint az Index, az Invitel, a Microsoft, a Nokia, az Origo, az RTL Klub, a Telekom, a Telenor, a TV2, a UPC és a Vodafone.

Az állami és társadalmi szervezetek közül az Emmi, az NMHH Internet Hotline szolgáltatása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a Tévézz okosan! program és a Vizuális Világ Alapítvány nyújt támogatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.