Amikor a bulvár védi a magánéletet

Megmutatjuk, mikor találja a bulvár ízlésesnek a magánéletben való vájkálást, és közben arra is kitérünk, mi hogyan látjuk a történteket.

„Ezek azok a sztorik, amiket korábban is megírtunk. De változnak az idők” – így kommentálta a Gawkeren kiszivárgott magánlevelében a többi közt a Vogue-ot, a Glamourt vagy a The New Yorkert is gondozó Condé Nast kiadóóriás pénzügyi vezetőjéről szóló ominózus cikket Nick Denton, a portál alapítója. (Beszédes önmagában az is, hogy a gawker magyarul nagyjából bámulót, bámészkodót jelent – a szerk.) Nem sokkal ezután pedig a menedzsmenttel megszavaztatta, hogy vegyék le az anyagot – elérve a főszerkesztő és a vezető szerkesztő távozását –, ahogy arról a múlt héten be is számoltunk. (A lap újságírói sem értettek egyet a cikk eltüntetésével.) Úgy tűnik azonban, továbbra is többeket aggaszt, hogy a félbulvár sajtótermék miért közölt cikket valakinek a magánéletéről, mint az, hogy miért vettek le tulajdonosi nyomásra egy egyébként rendkívül befolyásos üzletemberről szóló anyagot. Ebben az szerepelt: a nős David Geithner kapcsolatba lépett egy férfi prostituálttal, és fizetett is neki, de aztán mégsem történt köztük semmi. Eközben a prostituált rájött, kivel van dolga, és egy birtokügyben használta volna fel a férfi befolyását. Ő volt az is, aki kiteregette a lapnak az ügyet.

„A sztori, amennyire meg tudom állapítani, tényszinten igaz, a szerző a kellő gondossággal beszerezte a bizonyítékokat és olvasmányos cikket rakott össze belőle. Igazat, olvasmányosat és végtelenül undorítót. ( ) Amikor először olvastam a posztot, egyre rosszabbul éreztem magam. Mi közöm nekem ehhez?” – kommentálta a történteket Szily László a szintén a Gawker-birodalomba tartozó Cink.hu-n. A korábbi indexes újságíró közlése szerint az eredeti posztot olvasva nem volt büszke arra, hogy gawkeres, és megkönnyebbüléssel fogadta a cikk visszavonását.

„A főszerkesztő nem hallgatott a józan paraszti eszére, és kiengedett egy olyan posztot, amit soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad”– írta Varga Attila, ismertebb írói álnevén Sixx is az Indexen az ügyet összefoglaló cikkében, melyben emellett elítélte viszont a hír levételét is. „Egy lap vagy online portál (de említhetjük akár a blogokat is) hitele addig tart, amíg olyan posztok és cikkek nem tűnnek el róla, melyek a tulajdonos vagy a reklámozók, esetleg a politikai szereplők érdekeit sértik” – fogalmazott.

A nemzetközi sajtó a meleg szálra ugrott, ugyanakkor Magyarországon is előfordult már, hogy kevésbé ismert emberek, nem döntéshozók közti kapcsolat milyenségéről-mélységéről közöltek pletykákat a lapok. A többi közt a Cink is, mely tavaly novemberben a Blikk hírét átvéve ezt írta : Kósa Lajos Fidesz-alelnök felesége, Porkoláb Gyöngyi a Centrál Színházban nézte meg Risztov Évával a Chicagót. „A Blikk olvasója szerint úgy tűnt, a két nő bizalmas viszonyban van. Az állítólagos viszonyról hónapok óta pletykálnak az interneten, de tudtommal ez az első alkalom, hogy országos napilap foglalkozik az esettel, sőt, még képet is közöl róluk.” A történtek nyilvánosság elé kerüléséről akkor nem fogalmazott meg értékítéletet a Cink, miközben a debreceni olimpiai bajnok és a helyi nőegyletet vezető Porkoláb közti ismeretség évek óta tudott volt. Ezen túl kinek mi köze lenne hozzá, hogy mennyire vannak bizalmas viszonyban?

Bár politikusokról, nem pénzügyi vezetőkről volt szó, Ungár Klára akciója után sem a Cink határolódott el a leghangosabban az egykori SZDSZ-es politikusnő mondataitól. Ismert: Ungár nyilvánosan melegnek nevezte Kocsis Máté és Szájer József fideszes képviselőket, ezután pedig épp Szily László készített Ungárral olyan interjút, melyben nem sietett túlzottan elítélni a comingoutoltatást, két kritikusabbnak tekinthető kérdéséből is az egyik annyi volt, hogy „megbánta?” Pedig mostani cikkében is csak olyan politikus esetében látta ezt igazolhatónak, aki „képmutató módon gyalázta a melegeket.”

Nem közölne hasonló cikket civilekről a Blikk sem – közölte az MNO megkeresésére a napilap főszerkesztője, Kolossváry Balázs. „A Blikk kizárólag közszereplőkkel, politikusokkal, sztárokkal kapcsolatban foglalkozik hasonló témákkal, akkor, ha minden oldalról körbejártuk az ügyet, bizonyítékokat szereztünk, és az érintetteket is megkerestük, megadva a reagálás lehetőségét. Civilek esetében – ahogy a Gawker tette – nem. Egyébként előfordult már, hogy sajnos egy-egy sztorinál hibáztunk, és amint ez kiderült, önkontrollt gyakoroltunk, mindenféle felszólítás nélkül eltávolítottuk az írást a weboldalunkról” – közölte Kolossváry. Megkérdeztük tőle azt is, a Kósa feleségével kapcsolatos cikk szerinte mennyiben volt más, de elutasította a párhuzamot: „a Blikk akkor egy nyilvános eseményen készült fotósorozatot mutatott be, pusztán rácsodálkoztunk arra, hogy az úszóbajnok és a politikus felesége ennyire jóban van.” (Efféle mondatokban idézve a lap olvasóját: „– Úgy tűnt, a két nő bizalmas viszonyban van. Néha összehajoltak, a fejük is összeért – állította Tamás, és a fotók is arról tanúskodnak, hogy a képen szereplők igazán jó barátnők lehetnek.”)

Megkérdeztük a Bors és a Story főszerkesztőjét is, náluk lejöhetett-e volna a cikk. Pallagi Ferenc azt írta, jelenleg szabadságát tölti és nem ismeri az ügyet, ezért nem is mondana elhamarkodottan véleményt, Szalai Vivien pedig egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre.

A Bors esetében pedig különösen érdekes lenne, hogyan állnak a hasonló ügyekhez, hiszen épp hétfőn jelent meg a bulvárlap oldalán az alábbi cikk: „Meleg szexkamerás oldalakon tolja Pumped Gabo”. Mint az írásból kiderült, nem is biztosak igazán a dolgukban: „Vincent Maddox és Parker Rowe néven meleg pornográfiával keresi a kenyérre valót – feltéve, ha nem egy rá kísértetiesen hasonlító fiatalemberről van szó. A Vincent-es adatlapjából kiderül például, hogy 20 centiméteres a szerszáma.” (A Balaton Sound óta valamiért ismertté vált tizenéves fiatalembert a Velvet meg is kérdezte a közfigyelmet érdemlő dologról, ő pedig elismerte, hozzá tartoznak a képek.)

Kérdéses az is, a ByTheWay nevű zenekar énekese mennyiben tekinthető közszereplőnek. Róla tavaly közölt ilyen cikket a Bors: „Érdekes hirdetést talált egy melegeknek fenntartott társkereső oldalon egyik olvasónk. Az Asian Prince néven társat kereső fiú ugyanis a megszólalásig hasonlít Feng Ya Ou Ferencre, aki csapatával, a ByTheWay-jel az X-Faktor második helyezettje lett tavaly.”

A Blikk is szívesen ad helyt hasonlóaknak, igaz, mint Kolossváry is említette, nem civilek, hanem „sztárok” esetében. Valószínűleg ebbe a kategóriába esik a ValóVilágból ismert Aurelio is, akiről tavaly írták: „A saját neméhez vonzódik Aurelio (23)! Legalábbis ezt állította a szerdai BeleValóban egy betelefonáló. A névtelen fiatalember elmondta, hogy Aurelio megjátssza magát a villában, s valójában álca, hogy egyszerre három lány után is koslat.” Persze megadták a reagálás lehetőségét is: „Természetesen ezek után megkerestük Aurelio legjobb barátját, Balázst, akit egyébként a névtelen telefonáló Aurelio kedvesének nevezett. Nos, ő határozottan állítja: hazugság a meleg sztori.”

És miben különbözött mondjuk a Gawker mostani cikke a korábbiaktól? – tette fel a kérdést a Slate magazin, kiemelve több, a mostani Geithner-poszthoz hasonlóan vitatható Gawker-cikket.

Nem egyértelmű, miért fűződne nagyobb közérdek egy politikusfeleség vagy egy popénekes, mint egy kiadóóriás pénzügyeit vezető üzletember magánéletének kiteregetéséhez. A különbség pedig a befolyásban is mérhető: David Geithner az egykori amerikai pénzügyminiszter, Tim Geithner testvére és annak a Condé Nastnak a második embere, ami Nick Denton előző vállalkozásának, a Moreovernek a befektetője volt. Ráadásul a botrány veszélyeztette is a Gawker pénzügyi érdekeit: a Discover és a BFGoodrich is fontolgatta, hogy leállítja reklámköltéseit.

Korábban megírtuk, hogy Denton álláspontja sem volt mindig ennyire szigorú sem a comingoutoltatás, sem mások magánéletének kiteregetése kapcsán. Magánlevélben közölte például a Gawker-birodalomba tartozó Jezebel főszerkesztőjével: ha a lap szerzője tényleg nem tartja etikusnak egy transzszexuális sportoló comingoutoltatását, akkor rossz helyen dolgozik. Akkor Denton még arról írt: az abszolút igazságban hisz. Most, mint azt a Cink is közölte, új irányelveket tart bevezetendőnek. „Mindenkinek van magánélete, még egy topmenedzsernek is. Nem akarunk leleplezni minden személyes titkot, csak az olyanokat, amik valami publikálásra érdemes dolgot lepleznek” – számolt be a lap Denton mondatairól.

Mindenesetre úgy tűnik, azért a tulajdonosi nyomás azt nem akadályozza meg, hogy a Gawkeren szivárogtassanak a lap alapítójától, esetleg hogy a történteken ironizáljanak. Előbbire utal, hogy Denton belső levelei a Gawkeren váltak publikussá, utóbbira pedig jó példa egy szombati poszt, melyben azt írták: Denton közlése szerint az oldal húsz százalékkal barátságosabb lesz. „Leszedjük az aljas cikkek húsz százalékát, melyek cégekből és márkákból űznek gúnyt, és húsz százalékkal több cikk lesz arról, milyen jók is az olyan dolgok, mint mondjuk a Coca-Cola új reklámkampánya” – ironizált a Gawker szerzője.

Viszont sokak interpretációjában elsikkad a tény, hogy egy befolyásos üzletemberről van szó, és úgy írnak, mintha egy a médiának kiszolgáltatott, egyszerű civilről lenne szó. Amely kategória alá sokkal inkább esik a comingoutoltatástól való félelmében öngyilkosságot elkövető transzszexuális sportoló vagy egy ismeretlen zenekar énekese, mint egy kiadóóriás pénzügyi vezetője. Szily például többször is leírja, hogy az ügy tönkretehet egy családot, mintha mondjuk egy politikus családja ne mehetne tönkre a(z alaptalan) sejtetésektől. Itt mutatkozik meg az is, miért nem fűződik közérdek (ritka kivételektől eltekintve) senki magánéletének kiteregetése mögött: mert mindenkinek van családja, a találatok pedig sokszor nem közszereplőket érnek. Ezért is lehet álságos egyetlen pénzügyi igazgató lehetséges családi tragédiáját emlegetni, miközben a bulvár és a közérdek általában olyan messze esik egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Egy cikk tulajdonosi döntésből kiinduló, üzleti érdeksérelemtől való félelmen alapuló levétele viszont nem igazán védhető, ezek után pedig a cikk eltüntetését elutasító Gawker-újságírókat vádolni „szektás doktrinerséggel” és „ízlésbeli vaksággal”, ahogy Szily teszi, jóval inkább nevezhető ízléstelennek. Már ha valamit is adunk az újságírói függetlenségre.