Nem lesz több politikaközeli magyar a Panama-iratokban

Hogyan dolgozta fel a nemzetközi újságírócsapat a Panama-iratokat? Erre kerestük a választ.

– Hello. John Doe vagyok. Érdekelnék önöket adatok?
– Nagyon is.
– Van néhány feltételem. Az életem veszélyben van. Csak titkosított fájlokon keresztül kommunikálunk majd. Sosem találkozunk. A sztorik kiválasztása már önökön múlik.
– Miért csinálja ezt?
– Nyilvánosságra akarom hozni ezeket a bűntényeket.

Ez a párbeszéd 2014 végén zajlott a Süddeutsche Zeitung (SZ) újságírója, Bastian Obermayer és a Panama-iratok kiszivárogtatója között, méghozzá azért, mert a lap beszámolt a Commerzbank elleni német razziákról. Ezek olyan, a német kormány által megvásárolt dokumentumok nyomán indultak, amelyeket a Mossack Fonsecától szivárogtatott ki valaki.

Bastian Obermayer elmesélte a Wirednek, hogy forrásával különböző titkosított csatornákon kommunikált, és amikor újra és újra kapcsolatot létesítettek, mindig egy kérdéssel azonosították egymást: „Napos az idő?” Erre valamilyen hülye választ kellett adni, például olyat, hogy „esik a hold”. Azt azonban nem árulta el, hogyan küldött át ekkora adatmennyiséget a szivárogtató, csak annyit mondott: „Sokat tanultam óriási fájlok biztonságos mozgatásáról.” Végül megsemmisítette azt a telefont és számítógépes merevlemezt, amelyek révén kommunikált a szivárogtatóról, akinek személyazonosságát máig nem ismeri. De magát a személyt állítása szerint igen. Hozzátette:

„Bizonyos időszakokban többet beszéltem vele, mint a feleségemmel.”

Ma már tudjuk, hogy 2,6 terabájtnyi adat, 11,5 millió dokumentum került végül a laphoz, amelynek átnyálazásában az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) segédkezik. De mégis hogyan zajlik a Panama-iratok – kisokosunk az ügyről itt – feldolgozása? Ennek jártunk utána.

„Kb. két éve tagja vagyok az ICIJ-nek, és ők kerestek meg” – mondta az MNO-nak Pethő András, a Direkt36 újságírója azzal kapcsolatban, hogyan került a projektbe. A Panama-iratokkal kapcsolatos együttműködésnek volt előzménye is: 2014-ben ő is részt vett a LuxLeaks projektben, amelynek során luxemburgi adózási ügyekkel kapcsolatos kiszivárogtatásokat dolgoztak fel. Pethőt azért kereste meg az ICIJ, mert látták, hogy lehetnek magyar szálak az offshore-botrányban. „Kérdezték, hogy érdekel-e. Természetesen igent mondtam” – mesélte az újságíró, aki szerint mindenki hozzáfért a teljes dokumentumköteghez, de mindenki csak a saját országának anyagaival foglalkozott.

Pethő nagyrészt egyedül dolgozott, csak néhány kutatási munkában kért segítséget kollégáitól. Kérdésünkre elmondta: az ICIJ-kapcsolat személyre szól, nem feltétlenül szerkesztőségre, külső partnert – tehát más magyar oknyomozó műhelyt vagy szerkesztőséget – pedig nem vonhatott be. Az ICIJ első körben feldolgozta a dokumentumokat, strukturálva kigyűjtötte az információkat és kereshető adatbázisba rendezte. Pethő András már a nyers fájlokhoz is hozzáfért, ezekből kezdett el dolgozni, de párhuzamosan az adatbázisban is kutakodott magyar érdekeltségek után, és kulcsszavas kereséseket is lefuttatott. A megszerzett információk nyomán kapcsolódó bizonyítékokat keresett Magyarországon, valamint a szereplőket is megkereste. Az általa használt adatbázis egy részét május elején nyilvánosságra hozza az ICIJ. Ez „annyiban lesz más, hogy ebben leginkább cégnevek és a hozzá kötődő személyek nevei lesznek, maguk a dokumentumok viszont nem kerülnek nyilvánosságra.”

Szerinte egyébként pontos számot nem lehet mondani a magyar kötődésű magánszemélyekről és cégekről – de kb. száz ilyen tétel lehet –, mert sokféleképpen lehet kötődni: címmel, személlyel, cég létrehozójaként. „Elég vegyes a kép” – mondta. Azon kérdésünkre, hogy lesz-e még politikához köthető magyar szereplő – Horváth Zsolton, Boldvai Lászlón és Erős Jánoson kívül –, a Direkt36 újságírója így válaszolt:

„Más ennyire direkt kötődésű, politikai vagy állami szerepet vállaló embert nem találtunk, és meglepődnék, ha lenne, de nincs kizárva. Folytatjuk a kutatást.”

A washingtoni székhelyű konzorcium már korábban is feldolgozott nagy nemzetközi újságírócsapatokkal kiszivárogtatásból származó adathalmazokat, ám a Panama-iratok mérete miatt ezúttal több mint nyolcvan ország több mint száz médiaszervezetének több mint 370 újságíróját kellett bevonniuk. Mike Hudson, az ICIJ egyik vezető szerkesztője a Poynternek elmesélte, hogy ők is nagyon sokat tanultak, mióta tavaly nyáron a Süddeutsche Zeitung megszerezte az adathalmazt.

Látniuk kellett, hogy a nagyobb kép együtt nagyobbat üthet, mintha minden egyes kis történetet feldolgoznak. Össze kellett fogni az egész projektet – Hudson szerint nem a többiek főnökei voltak, mégis koordinálni kellett a munkát. Meg kellett szervezni az újságírók hatékony együttműködését, amelyre az Egyesült Államokban nem nagyon volt példa korábban a Poynter szerint – itt egyébként a McClatchy, a Miami Herald és a Fusion szállt be a projektbe. Továbbá meg kellett értetni a médiaszervezetekkel és -cégekkel, hogy legyenek türelmesek: az anyagok egy időben való publikálása miatt nem fog csökkenni a forgalmuk. „Úgy vélem, hogy az anyagok közös, egyidejű megjelentetése kritikus tömeget hoz létre” – véli Hudson, aki szerint végül elsöprő figyelem övezte munkájukat. Az egész szerinte két faktort domborított ki: az internet erejét és az újságírók együttműködésének erejét.

Az újságírók kommunikációját egy olyan titkosított platform segítette, amelyet Hudson „újságírók számára készített privát Facebookként” írt le. A Wired cikke szerint ezen a platformon dokumentumokat lehetett cserélni, élőben lehetett chatelni, eszmét és tippeket cserélni, fordítást kérni olyan dokumentumokhoz, amelyek az adott személy által nem beszélt nyelven íródtak.

Gerard Ryle, az ICIJ igazgatója a Wirednek azt mondta, hogy egy idő után már pletykáltak szakmai berkekben egy óriási mennyiségű adatszivárogtatásról, de nem tudódott ki, min dolgoznak. Amint azt Pethő is elmondta: nem is fogják nyilvánosságra hozni a teljes adatbázist. Ryle szerint azért nem élnek a WikiLeaks-módszerrel – akik kritizálták is az ICIJ-t és a résztvevőket –, hogy megvédjenek olyan személyes adatokat, amelyek ártatlanokhoz kapcsolódnak az iratokban. Hozzátette: „Mi nem a WikiLeaks vagyunk. Mi megpróbáljuk megmutatni, hogy az újságírást lehet felelősségteljesen is művelni.”

A témában készült cikkeinket itt éri el.