A Népszabadság számos olyan dolgot írtak le, amelyek számomra elfogadhatatlanok. Személyemmel kapcsolatban is jelentek meg benne észbontó valótlanságok, súlyos csúsztatások és ferdítések. De persze itt nem az én személyem az érdekes.
Fenyegetőnek látom az archívum eltüntetésének kockázatát is. Az az archívum közös múltunk része, lenyomata. Ezt eltüntetni olyan, mint beletörölni a nemzet kollektív memóriájába. Ha csak a fotókat nézem – az is sok százezer felvétel.
Amikor elfogadom a parlamentarizmus eszméjét, az nem azt jelenti, mintha mindennel egyetértenék, ami a parlamentben elhangzik.
Azzal értek egyet, hogy mindazt ki lehessen mondani, amit ott fontosnak tartanak elmondani a képviselők.
Így van ez a sajtószabadsággal is.
Nem valamely párt és nem valamely újság nézeteivel rokonszenvezünk, amikor a vélemény és szólás szabadsága mellett teszünk hitet. Nem azzal értünk egyet, amit mondanak – hanem azzal, hogy nézeteiket elmondhassák és megírhassák.
És, mint tudjuk, minden igazi demokratától elvárható, hogy akár életét is adja azért, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét.
E meggyőződés talán naiv, talán anakronisztikus, talán romantikus. Afféle költőknek való levetett holmi.
A tordai országgyűlések sorozata négy és fél évszázaddal ezelőtt törvénybe iktatta a vallásszabadságot, a világon először.
Vajon mit szólnának a felmenőim, ha azt mondanám nekik, hogy örülök a Népszabadság megszűnésének?
Budapesten, 2016. október 19-én
Szőcs Géza
###HIRDETES2###
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!