Összefognak a techóriások a terrorizmus és a gyűlölet ellen

A Facebook-, Google-, Microsoft- és Twitter-vezetők új technológiával készülnek a tartalmak kiszűrésére.

MTI
2016. 12. 06. 6:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Facebook, a Google, a Microsoft és a Twitter vezetői bejelentették hétfőn: új technológiákat fejlesztenek ki a gyűlöletbeszéd és a terrorista szövegek, képek azonosítására és kiszűrésére. Korábban az Európai Unió erőteljesen bírálta az amerikai közösségi médiát, hogy nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd visszaszorításáért.

A négy cég közleményben tudatta: olyan új technológiát dolgoznak ki, amely nemcsak a gyűlöletbeszédet szűri ki, hanem azonosítja a terrorista tartalmak továbbítóit, vagyis azoknak a szövegeknek és videóknak a szerzőit is, akik terroristákat toboroznak vagy lefejezéseket mutató képeket és felvételeket tesznek közzé. Ezeket az úgynevezett „digitális ujjlenyomatokat” aztán globális adatbázisban rögzítik, így bárhol könnyen azonosíthatók és eltávolíthatók.

„Cégeink nemsokára megkezdik az általunk már eltávolított legszélsőségesebb terrorista szövegek és képek adatainak megosztását egymással” – olvasható a közleményben, amely leszögezi azt is, hogy így könnyebben azonosíthatók a potenciális terrorista tartalmak.

A tervet az Európai Unió csütörtökön kezdődő internetfórumán mutatják be, az adatbázis létrehozása pedig 2017-ben kezdődik.

Az Egyesült Államokban a külügyminisztérium és az igazságügyi tárca is bátorítja az érintett cégeket, hogy dolgozzanak ki új módszereket és technológiákat a terrorista tartalmak azonosítására és az ezt ellensúlyozó tartalmak terjesztésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.