A portál december 5-én, hétfőn indul, az alapítók szerint ez az első online társadalomelméleti lap Magyarországon. A szerkesztőség fiatal kutatókból és egyetemi oktatókból áll, akik azt ígérik, hogy hetente több saját cikkel jelentkeznek majd az Újegyenlőség.hu oldalon, míg a Facebookon gyakrabban közölnek majd más, érdekes írásokat. Állítják, főként olyan témákat kezelnek, amelyeket a politikai marketinget figyelembe vevő közbeszéd felszínesen vagy semennyire sem dolgoz fel
. A cél az, hogy a gazdasági demokrácia alapértékeit (egyenlőség, szabadság, igazságosság és szolidaritás) közérthetően tárják az olvasók elé. A szerkesztők szerint sok kibeszéletlen, a mindennapi életet érintő téma van.
A célközönségük a politizáló közvélemény, ugyanis Pogátsa szerint Magyarországon akkor lehetett volna gazdasági csoda, ha a mindenkori kormányok a 90-es évektől kezdve támogatták volna a humántőke képződését. Az ismert közgazdász lesz a főszerkesztő, szerkesztőként Bíró-Nagy András, Éber Márk Áron, Kóczé Angéla és Kiss Ambrus dolgozik majd az Új Egyenlőségen.
A lap elemzései a magyar társadalom nagyobb horderejű kérdéseiről szólnak, értékvitára híva mindazokat, akik egy igazságosabb és gazdagabb Magyarország jövőjén gondolkodnak
– írja a bejelentésről szóló közleményében a szerkesztőség, amelyben azt is közlik, azért dolgoznak majd, hogy hazánkban az emberek tehetsége, munkája és alapvetően a teljesítménye határozza meg, hogy ki és hogyan érheti el a céljait. Egyenlő feltételeket akarnak az embereknek.
A szerkesztők fontosnak tartják a közösségépítést: a társadalmi igazságosság és a társadalmi egyenlőtlenségek problémáinak vizsgálata és az erről szóló diskurzus szerintük fontos szükséglet. Emellett kiemelten foglalkoznak az olyan kérdésekkel, mint a gender, az etnicitás és a társadalmi osztályok problémái, valamint vizsgálják majd a különböző európai országok roma lakosságát érintő társadalmi és jogi egyenlőtlenségeit.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!