Tizenkét év után távozik a republikánusokhoz közeli hírtévé, a Fox egyik legnépszerűbb tévés újságírója; Megyn Kelly az NBC-hez igazol – jelentette be a csatornán maga az érintett. A republikánus színekben megválasztott elnök, Donald Trump kemény kritikusának számító tévés döntését hivatalosan azzal magyarázta, hogy szeretne több időt együtt tölteni a családjával, három gyermekével. Amint a Fox írta, a pénz sem játszott szerepet az átigazolásban, hiszen az újságírónőnek elég jó, „nyolc számjegyű” éves fizetése volt a csatornánál. Egyúttal azt is megjegyezték, az új tévéadónál több nézőhöz tudnak eljutni a műsorai. Az NBC-nél híradók mellett politikai elemző, háttérműsort is vezet majd.
A bejelentés azért is tűnhet váratlannak, mert Kellynek még féléves szerződése volt a Foxnál, s Bill O’Reilly után az ő műsorait nézték a legtöbben. A csatorna közleménye szerint kemény harcot vívtak azért, hogy megtartsák a műsorvezetőnőt, akinek a pótlása komoly fejtörést okoz.
A felek egyébként békében váltak el egymástól, legalábbis ezt bizonyítják a közösségi oldalakon megjelent bejegyzéseik. A Foxot is igazgató médiamogul, az amerikai–ausztrál Rupert Murdoch további sok sikert kívánt Kellynek, aki szintén érzelemdús üzenetben köszönt el, azt hangsúlyozva, ő a Foxnak köszönheti, hogy idáig eljutott. Az NBC vezérigazgatója, Andrew Lack is azt emelte ki, nagyon örülnek, hogy hozzájuk érkezik Kelly, aki remek újságíró és híradós, s már eddig is több mint figyelemre méltó volt a karrierje.
A fentebb említett okok ellenére biztos sokan felvetnek majd politikai szálat is az átigazolás kapcsán. Kellyre ugyanis össztűz zúdult, miután egy republikánusközeli adó munkatársaként kemény kritikát fogalmazott meg Trump nőkkel szembeni megjegyzéseivel kapcsolatban. A leendő elnök és a bemondó között a vita odáig fajult, hogy a New York-i médiamágnás közölte, nem vesz részt olyan Fox-műsorban, amelynek Kelly a házigazdája.
A csatorna egyébként kiállt munkatársa mellett, és Trump durva visszaszólásait – például amikor Kelly menstruációjára utalgatott – hallatlannak nevezte.