Lánszki Imre ökológus kutatásait is bemutatja, aki ellentmondást nem ismerő hangon jelenti be: megtalálta Sicambriát. Ő helikopterről mutatja be a területet, egy 16. századi térképre, hőtérképekre hivatkozva, majd egy sziklába futó nyíláson át csőkamerával mutat egy akár sírkamrához is hasonlítható belső üreget.
De vajon mi történik, ha az ember kisgyerekként belekóstol a régészetbe, és elvarázsolják a múlt nagy titkai? Valószínűleg egy ideig lelkesen régésznek készül, aztán megérinti nemzedéke és a kor szele, lesz belőle gitáros-énekes beatsztár, elvégre a lányoknál egy szerelmes slágerrel sokkal jobban be lehet vágódni, mint néhány darabka ezeréves csontmaradvány vagy cserépedény kiásásával. Ha azonban kellően mély volt a gyermekkori élmény, és erős az elköteleződés, akkor ezt hosszú hajjal a színpadon énekelve sem képes az ember nyomtalanul kitörölni, búvópatakként folyamatosan jelen van, fel-feltör, majd egy ponton átveszi az irányítást.
Nagyjából ez történt Szörényi Leventével, amikor szűkebb környezete számára teljesen természetes módon, az őt csak sztárként ismerő tömegek szemszögéből nézve viszont óriási meglepetésként a Holdvilág-ároknál régészeti ásatásba fogott. Pontosabban folyatott egy olyan ásatást, amely a második világháború, majd az azt követő politikai változások miatt félbemaradt, de amelyről ő átlagon felül sokat tudott, hiszen az édesapja rajzolóként dolgozott a régészekkel. Voltak persze ennek jól látható előzményei, például a történelmi témájú rockoperái, a korszakkal foglalkozó történelmi írásai, amelyekből kiderült, hogy sokat foglalkozott tudományos oldalról is a magyar történelemmel, de azt kevesen hitték, hogy ilyen kitartóan folytatja az ásatást majd évről évre a Pilisben.
