Eltűnt Tibi atya, egymillió követője siratja

Váratlanul eltűnt a Facebookról Tibi atya profilja, ami az ország egyik legnézettebb oldalának számított.

MN
2017. 06. 15. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyászjelentésnek is beillő hírt közölt ma a Facebookon a Tibi atya profillal szoros kapcsolatban álló, kocsmaként üzemelő Humbák Művek: csütörtök reggel eltűnt a közösségi oldalról a fiktív és iszákos pap profilja, amelyet több mint 1,3 millióan követtek, néztek szinte napi szinten.

„Felháborító, hogy ilyen megtörténhet a legnagyobb magyar FB-oldallal 2017-ben. Próbáljuk kideríteni, mi történt, addig kérlek, osszátok meg a posztot, hogy minél több emberhez eljusson. Dicsértessék!” – írta a Humbák Művek, a hozzászólók pedig a feljelentéstől kezdve a TEK látogatásán keresztül egészen a kormányzati pénzcsapok megvonásáig sorolták fel az eltűnés okait.

Nem kizárt, hogy feljelentés áll a hirtelen törlés mögött, hiszen a profil korábban is posztolt már otromba, szexista jellegű vicceket. A Facebook pedig június 3-án törölte már Tibi atya egyik komolyabb hangvételű bejegyzését is, vélhetőleg azért, mert borítóképén Aylant, a vízbe fulladt menekült kisfiút mutatta be. A bejegyzések szerzője dühében médiadiktátornak titulálta a Facebook-alapító Mark Zuckerberget.

Az eltűnéssel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a Facebook csapatának és a Humbák Műveknek is - utóbbiak válaszoltak is. Mint írták, egyelőre ők sem tudják, miért tüntették el bármilyen előzetes jelzés nélkül csütörtökre Tibi atya profilját, találgatásokba pedig nem szeretnének bonyolódni - mindenesetre jogi tanácsadást is kértek már az üggyel kapcsolatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.