Júliustól már csak egyéves lesz a tévé-előfizetés hűségideje

Ezután a régi ügyfeleknek is meg kell kapniuk majd az új előfizetőknek felajánlott kedvezményeket.

MN
2017. 06. 15. 16:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadta a parlament a hírközlési törvény módosítását aminek értelmében az eddigi kettőtől egy évre csökkent a kábeltelevíziók előfizetésének hűségideje. A törvénymódosítás kimondja: a „határozott időtartamú előfizetői szerződés legfeljebb 12 hónapra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét és bemutatni annak részletes feltételeit” – vagyis innentől kezdve a kábelszolgáltatónktól azt is kérhetjük, hogy hűségidő nélküli előfizetésünk legyen.

Egy másik jelentős és fogyasztóbarát változás a törvényben, hogy a jövőben a szolgáltatónak a hűségidő lejárta után „az új, határozatlan idejű szerződésben meghatározott, az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó szerződési feltételek nem lehetnek az előfizetőre nézve hátrányosabbak az új előfizetők részére határozott időtartamra kínált szerződési feltételeknél” – vagyis ha az új ügyfeleket kedvezményekkel csábítja egy szolgáltató, azt a régieknek is fel kell ajánlania.

Szintén lényeges változás, hogy a törvény hatályba lépését követően, ha a szolgáltató „egyoldalúan módosítja a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét, akkor az előfizető az értesítéstől számított 90 napon belül, azonnali hatállyal további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést”.

Szintén jogosult a fogyasztó felmondani a szerződést, ha annak tartalma rá nézve hátrányosan változik.

A törvény július elsején lép hatályba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.