Megosztás és költészet

Félanalóg szellemként néha kopogtatok a legnagyobb megosztón, nevezzük is mindjárt nevén a gyereket, a Youtube-on.

A magyar kortárs költészet ugyan sajnos korántsem formálja olyan mértékben a magyar társadalmat, mint a Youtube, de még annyira sem, mint a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben, mégis, mintha növekedne az aktivitása, és kezdene kikandikálni az alkotók személyes és belügyéből. Ami feltétlenül üdvözlendő, mert ha már nem megy kizárólag kötetekkel, akkor jöhet akár a Youtube is. Az örömteli változás olyan újabb jelenségeknek is köszönhető, mint a slam poetry vagy éppen a Rájátszás.

A Rájátszás az irodalom és a zene egymásra találása és egyáltalán nem véletlen találkozása korunk gigantikus boncasztalán. A metódus magától értetődőnek tűnik, de azért ezt jól ki is kellett találni és rendesen megvalósítani. Buktató pedig akad doszt, elég, ha az úgynevezett színészlemezek egy részére vagy akár a Bereményi–Cseh-dalok egyes feldolgozásaira gondolunk, ahol a néző-hallgató egy idő után feszengeni kezd, mivel egyébként kitűnő művészek alaposan mellényúlnak. Ez abból fakad, hogy a színházi és a zenei színpad világa jócskán különbözik egymástól, miként a dalszöveg és a vers is (nem feltétlenül művészi értékét tekintve), a színművészek nagy része pedig nem érzi a rock and rollt, a bluest, de még a sanzont sem, annak mondjuk gainsbourgi értelmezésében.

A Rájátszás viszont sokra hivatott kísérlet, amelyben költők zenélnek, zenészek írnak, a versek dalszövegek lesznek, a dalszövegek meg novellákat inspirálnak. Az együttműködésből született kiadvány (Rájátszás – Szívemhez szorítom. Magvető – Kultúrkombinát, 2015) pedig egy tizennégy dalból álló cédé és egy kötet, amely dalszövegeket, dalokhoz kapcsolódó írásokat, valamint koncertfotókat tartalmaz. A Rájátszás (Beck Zoltán, Egyedi Péter, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Jancsovics Máté, Kardos-Horváth János, Kollár-Klemencz László, Másik János, Sárközy Zoltán Papa, Szűcs Krisztián), ahogyan azt Szűcs Krisztián (ex-Heaven Street Seven) pontosan megfogalmazta, annál több, hogy fiúk és lányok leülnek egy gitárral verseket énekelni, de annál meg kevesebb, hogy profi zenekar legyen.

Nem olyan rossz pozíció ez. Úton lenni az élet, megérkezni a halál. Ezt meg Jack Kerouac írta rá egy marha hosszú tekercsre.