A blokkokon kívüli státus kérdése érinti a Dnyeszter menti konfliktus megoldását is. Ez a rendezési folyamat immár 15 éve az úgynevezett 5+2-es formátumban működik, amelyben a két szembenálló félen, Chisinaun és Tiraszpolon kívül az EBESZ, Oroszország és Ukrajna közvetítőkként, míg az Európai Unió és az Egyesült Államok megfigyelőként vesznek részt. E körben még korábban leszögezték, ha Moldova elveszíti a szuverenitását, és egyesül a NATO-tag Romániával, akkor a Dnyeszteren túli területnek joga van az önálló állam alapítására.
De az az igazság, hogy ebben a formátumban még az induláskor, 2003-ban jártak a legközelebb a rendezéshez, amikor a Moldova, Gagauzia és a Dnyeszteren túli terület föderációjának máig leginkább életképesnek tűnő tervét végül Chisinau elutasította. Ezután legközelebb a tiraszpoli hatalomváltáskor, a még a szovjet időkből maradt Igor Szmirnov 2011-es távozásakor csillant fel a remény, de hát az elnöki poszton történt váltástól függetlenül a terület érdekei ugyanazok maradtak. Ezután az ukrán válság miatt ült le a folyamat, amelyet tavaly az EBESZ német, majd ezt követően idén az osztrák elnöksége igyekezett felpörgetni. Már csak azért is, mert a posztszovjet térségben befagyott konfliktusok közül ez érinti a legközelebbről Európát. A politikai ellentétek azonban olyan mélyek, hogy komoly haladást nem sikerült elérni. Jobb híján a napokban zajló bécsi fordulón is azok a humanitárius kérdések vannak előtérben, amelyekben eredményt lehet felmutatni.
