Az orosz és magyar politika és kultúra mindig is kéz a kézben járt, az éppen aktuális rendszer és kurzus a kultúrán keresztül is üzen és tesz gesztusokat. Mindez annak kapcsán juthatott az eszünkbe, hogy Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját november elején Puskin-érdeméremmel tüntette ki az orosz vezetés a magyar–orosz színházi együttműködés felújításáért.
Az orosz színházi kultúra hazai barátainak nyilván megdobogtatja szívét a lehetőség, hogy ismét olyan nívós előadásokat láthatunk itthon, mint például annak idején Jurij Ljubimov 1971-es rendezését, a Hamletet Vlagyimir Viszockijjal. Máig sokan emlékeznek, ahogy a Vígszínházban Viszockij-Hamlet fekete kord farmerben és kötött fekete pulóverben, elmaradhatatlan gitárjával a kezében a puszta megjelenésével is lázadt a rend ellen, Paszternak Hamletjével adva meg az előadás alaphangját: egyedül a képmutató világ ellen. Óriási siker, elementáris, sodró erejű előadás volt, Viszockij szó szerint kitette a lelkét az orosz nyelvű előadásban a magyar közönségnek.
A művészek és a nézők is pontosan tudják: az igazi művészet előtt nincsenek nyelvi akadályok, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a magyar filmekből az orosz közönség előtt is jól ismert Törőcsik Mari úgy játszott a színház nyelvét megújító világhírű Anatolij Vasziljev színházában a Szretyenkán két évtizede, hogy magyarul mondta a szerepét, míg a többiek oroszul. A nézők hatalmas ovációban részesítették Törőcsik játékát. Emlékezetes volt a rendező és a művésznő újabb találkozása 2009-ben. Törőcsik Mari a Vasziljev rendezte Naphosszat a fákon című Duras-darabban dolgozott együtt Kaposváron az orosz rendezővel. Erről a közös munkáról – Vasziljev és Törőcsik lényegében a színházról és az életről folytatott beszélgetéséről forgatta Kolovratnik Krisztián a Naphosszat című nagy sikerű dokumentumfilmjét.
Szimbolikus volt Vasziljev és Törőcsik találkozása, amely valamelyest jelképezi az egy-két fellángolást leszámítva – így például Eszenyi Enikő 2004-es moszkvai Shakespeare-rendezését – tetszhalott orosz–magyar színházi együttműködés feltámadását. Törőcsik súlyos betegségéből felépülve Vasziljev rendezésében lépett színre újra 2009-ben Kaposváron. A rendező pedig abból szellemi-lelki halálból támadt fel, amelyet a fennálló orosz színházi viszonyok elleni tiltakozásul évtizedes önkéntes belső száműzetése jelentett. Remélhetőleg sok ilyen emlékezetes pillanatnak lehet tanúja a magyar és orosz közönség a jövőben is. Jó lenne, ha a napokban 82. születésnapján köszöntött Törőcsik Mari és Anatolij Vasziljev megismételhetné még ezt a 2009-es csodát a színpadon.
Az utóbbi időben nemcsak a színházban, a zenében is felélénkültek a kapcsolatok, amelyek múltjából érdekes felidézni e helyütt az oroszországi Liszt-kultuszt. A szentpétervári konzervatóriumot 1862-ben – tíz évvel a pesti előtt – megalakító Anton Rubinstein 9 évesen már Lisztet játszott, Alekszandr Siloti mestere pedig maga Liszt volt. Emlékeztetőül: Silotinak köszönhetjük az orosz zene olyan géniuszait, mint Rachmaninov vagy Szkrjabin. Olyan világhírű zseniális orosz zongoraművészeket hallhatott korábban a Zeneakadémia közönsége, mint Szvjatoszlav Richter vagy Emil Gilelsz. Egy érdekes magyar vonatkozás Gilelsz pályáján, hogy Prokofjev után ő volt az első orosz művész, akit külföldre engedtek koncertezni, és első fellépésén az Ormándy Jenő vezényelte philadelphiai filharmonikusokkal Csajkovszkij 1. zongoraversenyét játszotta 1947-ben Amerikában. Utoljára itthon 1980-ban, öt évvel halála előtt hallhattuk. A legkiválóbb orosz művészek közül többször fellépett Budapesten Jakov Zak és Anatolij Vegyernyikov zongoravirtuózok, Msztyiszlav Rosztropovics gordonkaművész, Leonyid Kogan hegedűművész, és még hosszan lehetne folytatni a sort. Az idén olyan világhírű karmesterek vezényeltek itthon, mint Valerij Gergijev, Vlagyimir Fedoszejev, két hete pedig Dmitrij Kitaenko.
A múlt héten valósággal elkényeztették a magyar közönséget az orosz opera sztárjai. A Bolsoj és szentpétervári Mariinszkij Színház csillagai léptek fel a Roszatom által szervezett Operagálán az operettszínházban. Újra hallhattuk itthoni koncerten a világ operaszínpadainak egyik legígéretesebb lírai koloratúrszoprán-tehetségét, Venera Gimadievát, aki elvarázsolta a budapesti közönséget is a Traviatából Violetta nagyáriájával. A világ operaszínpadainak egyik legkeresettebb basszusa, Mihail Petrenko pedig Sarastro áriáját énekelte A varázsfuvolából. Vendégművészként fellépett Miklósa Erika, akit ezúttal Lammermoori Luciaként hallhattunk, miután korábban elbúcsúzott már az Éj királynőjének szerepétől, amit több mint háromszázszor énekelt korábban óriási sikerrel szerte a világon. Hallhattuk viszont tőle a csodálatos erdélyi Fogolydalt, nemkülönben Mihail Petrenko fergeteges előadásában a Vdol’ po pityerszkoj kezdetű orosz népdalt. Kár, hogy a műsorból kimaradt Don Giovanni és Zerlina kettőse Miklósa Erikával és az ifjú magyar baritonnal, Szenthelyi Krisztiánnal, aki a műsor első felében a Don Juan szerenádjában kapott lehetőséget. Remélhetőleg jövőre tovább színesedik az orosz–magyar kulturális paletta.
