Petro Porosenko államfőnek és a mögötte álló elitnek a háborús retorika segít a belpolitikai status quo fenntartásában is. Ezzel és az adminisztrációs hátszéllel magyarázható, hogy a kormány és az elnök tevékenységének egyre romló megítélése ellenére a hatalom még a parlamenti többség hiányában is őrzi pozícióit. Porosenko csapata egyedül Miheil Szaakasvili miatt aggódhat. Nemcsak azért, mert a száműzött volt grúz elnök körül kulminálódhat a hatalommal szembeni elégedetlenség, hanem azért is, mert az ukrán politika idegenlégiósát befolyásos amerikai körök is támogatják. A Porosenkóra gyakorolt amerikai nyomás másik eszköze a korrupcióellenes ügynökség, amelynek semlegesítéséért a hatalom mindent megtesz.
Ukrajna éppen a fentiek miatt engedhette meg magának a kisebbségi jogok megnyirbálását is, amely ellen a magyar kormány erélyesen fellépett. Ez a nyomásgyakorlás azonban csak akkor lehet eredményes, ha Kijev érzékeny pontjait, így a NATO-hoz fűződő kapcsolatait is megcélozza. Az emberi jogokra ugyanis a háborúban senki sem figyel. A Nyugat és Oroszország között pedig háború van, még ha „hideg” is. Az ukrán hatalom éppen erre alapozza legitimációját.
