Putyin a hat évvel ezelőttinél jóval komfortosabb politikai környezetben készülhet negyedik elnöki ciklusára. A Krím „hazatérése” körül kialakult széles társadalmi konszenzus az egekbe emelte Putyin népszerűségét, aki immár nemcsak az ország önbecsülését megadó vezetőként képes feltűnni, hanem az „orosz földeket” egyesítő politikusként is. A patrióta lelkesedést közben folyamatosan fenntartja a Moszkvára nehezedő külső nyomás, a Nyugat és Oroszország közötti viszony kiéleződése, a mindkét oldalról táplált hidegháborús hangulat. A legfőbb különbség 2012-höz képest nem is az elnök népszerűségének, hanem a hatalom legitimációjának a megerősödése. A miniszterelnöki kitérő után ugyanis 2012-ben a parlamenti választások visszásságai miatt állandósult tüntetések közepette tért vissza a Kremlbe Putyin. Az orosz társadalomnak majdnem a fele gondolta akkor úgy, hogy a választások nem tisztességesek, míg ezzel ellenkező véleményt mindössze a lakosság harmada képviselt. Nemcsak a voksolás menete, de a pártrendszer zártsága, a kormányzók közvetlen választásának korábbi megszüntetése, a hatalom személytelenné válása is ellenérzéseket keltett.
A választásokhoz való nyugodtabb viszonyulás azonban nem magától alakult ki. A súlyos legitimációs válságot érezve a hatalom a párt- és a választási rendszert érintő reformok sorával reagált a 2011–2012-es eseményekre. Radikálisan liberalizálta a pártokról szóló törvényt, s ennek következtében lényegesen megugrott a politikai alakulatok száma. A 73 ma bejegyzett ilyenből tizennégy ráadásul képviselői helyhez is jutott a 2016-os parlamenti választásokon a dumában vagy valamelyik régió törvényhozásában. Könnyebbé vált az elnökjelöltté válás is, miután a korábbi kétmillió helyett jelenleg a pártok által delegáltaknak csupán száz-, a függetleneknek háromszázezer aláírást kellett összegyűjteniük. A kamerák felszerelésével és a QR kódok bevezetésével átláthatóbbá vált a szavazás is. Nyugati szemmel a kampány persze bőven hagy maga után kívánnivalót, a jelöltek sokszínűsége is érezhetően irányított, ám az oroszok kétharmada tisztának tartja a választást, ennek ellenkezőjét csupán negyedük vallja. A regnáló elnöknek így most nem is kell az eredményre koncentrálnia, nyugodtan tekinthet a jövőbe, fókuszálhat a következő ciklus gazdasági-szociális elképzeléseire, a rendszer rugalmasabbá tételére és magára a politikai átmenetre.