2022. április 2-án a Perseverance Z árbockameráját fordította a Nap irányába, hogy megörökítse, amint a krumpli alakú holdacska körülbelül 40 másodperc alatt átvonul előtte – számolt be National Geographic a NASA JPL közelménye alapján.
Először látható színes felvételen a marsi napfogyatkozás + videó
A Mars apró holdjai a Napnak csak egy kis részét takarják el, a fogyatkozás mégis izgalmas esemény.

Soha korábban nem készült még ennyire részletes felvétel egy marsi napfogyatkozásról, a Z-árbockamera nevében szereplő Z-nek, vagyis zoom képességnek köszönhetően. Nemcsak a Nap méretében, hanem a képek egymás utáni sorrendjének idejében is sokkal jobb a Perseverance kamerája, ráadásul ezúttal színesben is láthatjuk a fogyatkozást. A Z árbockamerát ugyanis felszerelték egy olyan szűrővel is, amely „napszemüvegként” szolgál, pont az efféle célokra.
Az első marsi napfogyatkozásokat még a Spirit és Opportunity roverek rögzítették, legelőször 2004-ben, ám azóta a Curiosity is számos hasonló eseményt örökített már meg.
Ezek a megfigyelések, amellett hogy látványos felvételeket eredményeznek, árulkodnak a Mars kis holdjainak pályájáról és gravitációs hatásairól, amelyek az árapályerők révén magára a Marsra is hatnak, s persze a Mars gravitációja is visszahat a kis holdacskára – írja a Hirado.hu.
Az így felismerhető változások révén a Mars belső szerkezetéről kapnak információkat a szakemberek.
Az elmúlt két évtized marsi napfogyatkozásai segítettek azt is megérteni, hogy a Phobos miként közeledik spirális pályán egyre jobban a Marshoz, s ki lehet számítani, hogy néhány millió év múlva becsapódik majd a Marsba.
Lehet persze vitatkozni azon, hogy a Mars holdjainak Nap előtti átvonulása egyáltalában nevezhető-e napfogyatkozásnak, mivel e holdak nem képesek eltakarni a Nap teljes korongját, így egyesek szerint helyesebb volna átvonulásnak, tranzitnak hívni ezeket az eseményeket.
Azonban csak idő kérdése, hogy olyan közel kerüljön a Phobos a Marshoz, hogy az így megnőtt látszólagos átmérője miatt képes legyen a mi Holdunkhoz hasonló teljes napfogyatkozást létrehozni, miközben pontosan ugyanaz a jelenség játszódik majd le, mint most.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Képernyőfelvétel (Forrás: Youtube.com/NASA Jet Propulsion Laboratory)
További Mozaik híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hatalmas titokra derült fény: van három ital, ami jobban hidratál a víznél
Egész nap vizet iszik, mégis azt érzi, hogy szomjas? Lehet, hogy ideje újragondolni a folyadékfogyasztási szokásait.

Így tud jól aludni kánikulában, mutatjuk az egyiptomi trükköt!
Melegben hamarabb elfáradunk, könnyebben kiszáradunk és gyakoribbak az alvászavarok is.

Végre kiderült a hosszú élet titka
A 101 éves táplálkozási szakértő elárulta.

Lelepleződött a nagy kovászosuborka-titok
A nyári menük kihagyhatatlan eleme, amit sajnos nagyon könnyű elrontani.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hatalmas titokra derült fény: van három ital, ami jobban hidratál a víznél
Egész nap vizet iszik, mégis azt érzi, hogy szomjas? Lehet, hogy ideje újragondolni a folyadékfogyasztási szokásait.

Így tud jól aludni kánikulában, mutatjuk az egyiptomi trükköt!
Melegben hamarabb elfáradunk, könnyebben kiszáradunk és gyakoribbak az alvászavarok is.

Végre kiderült a hosszú élet titka
A 101 éves táplálkozási szakértő elárulta.

Lelepleződött a nagy kovászosuborka-titok
A nyári menük kihagyhatatlan eleme, amit sajnos nagyon könnyű elrontani.