Rejtélyes idegenre bukkant a Mars-rover a vörös bolygó felszínén
Teljesen elüt a környezetétől, találgatják az eredetét.
Teljesen elüt a környezetétől, találgatják az eredetét.

Az életnyomoknak vélt struktúrák felfedezése túlmutathat a Naprendszer határain.

Az Egyesült Államok bejelentette, hogy mikor küldhet űrhajósokat a vörös bolygóra.

A SpaceX amerikai űripari vállalat egyedülálló partnerségi megállapodást kötött Olaszországgal a Mars kutatására.

A NASA űrszondája bizonyítékot talált a Mars egyik legnagyobb megfejtetlen rejtélyének okára.

Ismertették az Axiom–4 expedíció kutatási programját.

„A civilizációnk egy szempillantás alatt összeomolhat”.

Egymás mellett figyelhető meg a vöröses fényben tündöklő Mars bolygó és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó kékes csillagai.

Kissé csalóka lesz, de gyönyörű.

A NASA tette közzé a bámulatos felvételt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.