Néhány évtized elég lehetett arra, hogy az ősmagyarok eljussanak a Volga környékétől a Kárpát-medencéig – olvasható a Múlt-kor cikkében, amely az Uráli Orosz–Magyar Régészeti Expedíciósorozat legújabb kutatásairól számol be. Ismert: februárban tárta a szélesebb nyilvánosság elé a a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténeti Témacsoportja, hogy mégsem kellett több száz év a magyaroknak, hogy elérjenek a Kárpátokig. Akkor mi is beszámoltunk róla, hogy az új hipotézis elveti a múlt század harmincas éveiben kidolgozott elméletet, hogy a dél-orosz puszták felé vándorló magyarokat az onogurokkal kell azonosítani.
Azóta is kimondottan magyar vonatkozású ásatások zajlottak az Urál térségében, ezeket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa, Türk Attila vezette.
Már az ukrán Kremencsukban tartott, 2011-es 1. Magyar Nemzetközi Szimpóziumon felbukkantak olyan uráli, volgai eredetű leletanyagok, amelyek a 9. század második feléből származtak, és a honfoglalás kori magyar leletanyaggal mutattak párhuzamot. (Ez az Etelköz, amelyet a régészek Szubbotyici-horizontnak neveznek.) A fellelt tárgyak összeköttetést és haladási irányt rajzolnak ki az Urál és a Kárpát-medence között.
Újabb feltételezések szerint az Urál nyugati részéről az ősmagyarok később indultak el annál, mint amit korábban gondoltak: a 9. század első harmada előttről nem maradt fenn magyarokra utaló jel a térségben. Az új leletek alapján az ősmagyarok a 9. század első harmadában keltek át a Volgán, így pedig sokkal rövidebb ideig voltak az Etelközben, mint eddig gondolták. Lehetséges volt ez alapján, hogy valaki még a Volga mentén született, de már a Kárpát-medencében, a honfoglalás után halt meg. Az új eredmények szerint a magyarok 830 körül elindulhattak a Középső-Urál térségéből, eljutottak egy lépésben a Dnyeper és a Kárpátok közti Etelközbe, a Kárpát-medencébe pedig innen értek a 800-as évek végén. Eddig az iskolákban is arról lehetett tanulni, hogy a magyarok 400-500 évig vonulgattak a sztyeppékben, érintették a Don folyó környékét és a Kaukázus előterét is.
Korábban főleg nyelvészeti kutatások alapján gondolták, hogy hosszú ideig tartott a bolyongás: a magyar nyelvben annyi török jövevényszó akadt, hogy az a déli sztyeppei török népekkel való hosszú érintkezést sugallt. Az új elmélet kapcsán így kérdéses, hogy került ennyi török jövevényszó a magyar nyelvbe.
A vándorlás leginkább a besenyők 8. század végi, dél-uráli megjelenése miatt történhetett. Korábban a kazárok számára a magyarok jó védelmi vonalat jelentettek a Dnyeper térségében a szláv törzsekkel, a Kijevi Russzal szemben. Ez írott forrás szerint is száz évvel később újra megtörténhetett, csak épp a besenyőkkel. A magyarok egy része így, szövetségben a kazárokkal, átvonulhatott a Volga nyugati felére. Mindez a mai Szamara városának közelében történhetett. Itt a kazár harcosok jelenléte már a 7. században bizonyos a régészek szerint. A város volgai torkolatánál egy bizonyos népcsoport mindig megtelepedhetett az 5. és 6. századtól kezdődően. Ezt egyebek közt az Urál keleti és nyugati oldalához is kapcsolódó kerámialeletek bizonyítják.
Türk Attila az idei ásatások kapcsán elmondta: korábban a legnagyobb nehézséget az Urál és a Kárpátok összekötése jelentette. A friss eredmények szerint a népek 9-10. századi helyzete alapján a vándorlásra nem egy térben és időben elnyúló, szabad kószálásként, hanem tudatos mozgásként kell tekinteni. Türk elmondása szerint egy szerencsés véletlennek köszönhető a kutatásban való fordulat: egy cseljabinszki orosz régész, Sztokolosz hagyatékából kerültek elő a szinyeglazovói leletek, amelyek párhuzamot mutattak a 9. századi magyar leletekkel. Egy lószerszámkészlet különböző darabjait találták, aranyozott, ezüst és bronz lószerszámvereteket palmettás, növényi díszítéssel, melyekhez hasonlóak a Kárpát-medencei magyar sírokban is voltak. A cseljabinszki egyetemen dolgozó, Magyarországon többször járt Szergej Botalov számára vált nyilvánvalóvá a tárgyak jelentősége.
Tavaly folytatódtak az ásatások, felkeresték egyebek közt Szamarát, Izsevszket és Baskíriát, olyan területeket, amelyek a magyar őstörténet kutatásához szükséges, fontos leletanyaggal bírnak. Szamarában és Izsevszkben olyan csontmintákat találtak, melyek archaeogenetikai kutatásokra alkalmasak, és amelyeket később Magyarországon vethetnek össze a honfoglalás kori hasonló leletekkel. Perm közelében, egy a 10. században eltemetett fiatal nő sírjában halotti maszkot és gazdag ékszermellékletet találtak, amely a késő lomovatovói kultúrából származik. Az Ujelgi-tó mellett pedig Lichtenstein László archeozoológus olyan 9. századi, teljes vázas lótemetkezés csontmaradványait vizsgálhatta, amelyek az egész Urál területén egyedülállók.
„A sztyeppei vándorlás egy rendszer, az egyik nép helyére egy másik nyomul be, találkozások, egymásra hatások rendszere volt” – fejtette ki a témában a 444-nek adott februári interjújában az MTA főmunkatársa, a Magyar Őstörténeti Témacsoportot vezető Sudár Balázs. A kutató akkor arról is beszélt: az is elképzelhető, hogy a honfoglalás már 895 előtt elkezdődött, és hosszabb folyamat volt. Sudár szerint az is érdekes, hogy a magyarok megtartották nyelvüket a honfoglalás után, miközben a betelepülő népek általában átvették a helyiekét. Ezt magyarázhatja, ha a Kárpát-medencét nagyon kevesen lakták, esetleg a magyarok voltak nagyon sokan.
Az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének tanszékvezetője szerint a történeti forrásokban mindig is benne rejlett a lehetőség, hogy rövid idő alatt lezajlott a magyarok vándorlása. Klima László az MNO-nak elmondta: korábban úgy gondolták, hogy a török nyelvi és kulturális hatás a Kazár Birodalom fennhatósága alatt érte a magyarokat, és a nyelvi adatok bősége alapján ennek legalább két-háromszáz évet adtak. Klima szerint viszont a régészeti adatok nem ezt bizonyították, és ez már fél évszázada látható. „A kazár–magyar érintkezésnek hiányoznak a régészeti bizonyítékai, illetve olyan kismértékűek, hogy nem lehet belőlük valamiféle szimbiózisszerű török–magyar kapcsolatra következtetni. Jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy ez a török–magyar érintkezés Magna Hungariában történt, illetve folytatódott a vándorlás során is, tehát a magyarok között török nyelvű csoportok is voltak.”
Klima László lapunknak kifejtette, Bóna István régészprofesszor már a 1970-es években azt tanította az egyetemen, hogy a magyarok vándorlása rövid idejű is lehetett, nem lehet dönteni az időtartamra vonatkozó koncepciók közt. Mint hozzátette, ma is ezt tanítják. A professzor szerint a helyzet az elmúlt fél évben annyit változott, hogy a régészeknek egyre több bizonyítékuk van a rövid idő alatt lezajlott vándorlásra.
