Az MTA pénteki közlése szerint a Magyar Őstörténeti Témacsoport az Akadémia berkein belül azzal a szándékkal alakult meg 2012 elején, hogy figyelembe véve a magyar őstörténet iránti növekvő érdeklődést, erősítse a tudományosan megalapozott szemléletet a témával foglakozó közbeszédben. A kutatócsoport vezetője, Vásáry István akadémikus szerint ugyanis hiába jelent meg számtalan új kiadvány az elmúlt 25 évben a magyar őstörténetről, ezeknek a háromnegyed része nem tekinthető tudományos munkának.
Vásáry István szerint a magyar őstörténet kutatásában a nyelvtudomány és a történettudomány lényegében elérte határait. Az írott források rendkívül szűkösek, néhány tucat oldalon összefoglalhatók a bizánci és arab feljegyzések. Azonban hatalmas feltáratlan régészeti anyag várhat a kutatókra, még a Kárpát-medencében is csupán a tárgyak és csontok töredéke kerülhetett eddig elő. Ezért a tudós arra számít, hogy a következő időszakban felerősödhet a régészet szerepe a kutatásában.
A magyar törzsek vándorlásának feltételezett útvonalán talált régészeti leletek feldolgozása nyomán – többek között Türk Attila régész folytatott ásatásokat helyi szakemberekkel ukrán és délorosz területeken – a kutatók úgy vélik, a korábban széles körben elfogadottnak tartott évszázadok helyett csupán öt-hat évtized alatt érhettek el a magyarok az Urál vidékétől a Kárpátokig.
„Az új hipotézis elveti azt a múlt század harmincas éveiben kidolgozott elméletet, amely az V. századi nagy sztyeppei népmozgásban részt vevő, a Kaukázust érintve a délorosz puszták felé vándorló onogurokat a magyarokkal azonosította” – fogalmazott Vásáry István.
Az akadémikus szerint az őstörténet régészeti kutatását számos tudományág mellett a természettudományok, így a genetikai kutatások is segíthetik, azonban ezektől a módszerektől nem szabad gyors és látványos eredményeket várni. A genetikai vizsgálatokkal kapcsolatban kiemelte: „Nehéz kérdés például annak eldöntése, hogy egy genetikai vizsgálatban mit mivel hasonlítunk össze, ugyanis például egy honfoglalás kori sírban talált leletet nem lehet összevetni egy ma a Kárpát-medencében élő személy genetikai mintájával, hiszen amit magyar népnek nevezünk, az az elmúlt ezer év etnikai keveredésének eredményeként alakult ki.”
„Etnocentrikus szemlélet helyett egy-egy térségre kell összpontosítani” – vázolta fel az általa követendőnek ítélt fő irányt Vásáry István. Véleménye szerint így – például a kelet-európai térséggel kapcsolatos kutatásokkal – a magyar régészet és történettudomány nemzetközi beágyazottsága is erősíthető, valamint fel lehet kelteni az érdeklődést magyar szempontból fontos, de mások számára kevésbé jelentősnek gondolt témák iránt.
