A rendezvényen Rétvári Bence államtitkár fővédnökként azt mondta: azért is fontos az elhurcoltak emlékét megőrizni, mert ők az igazi hősök, akik végül túlélték magát a Szovjetuniót is. Ha ők lesznek a fiatalok példaképei, úgy a jövőben is lesznek ilyen rendíthetetlen hőseink – mondta. Gulágtúlélők is felszólaltak: az élményeiről könyvet is író Berghoffer Róbert
azt üzente „a világon háborúról és békéről döntőknek”, hogy egy hétre kóstoljanak bele egy Urál menti lágerbe,
és utána biztos, hogy a békére voksolnak majd.
Mint a történészek felsorolták, a Kárpát-medencei magyarság tripla elhurcoltatást szenvedett: egyrészt a központi utasításra történő internálások során, másrészt a helyi parancsnokságok akciói alatt – akár a veszteségek igazolására, „hadifogolyként”, akár etnikai tisztogatás céljából, mint a Kárpátalján –, illetve a magyar kommunista kollaboránsok intézkedései alapján akár egy német hangzású név miatt (a svábok kitelepítéséről itt írtunk bővebben).
Némi történeti háttérrel szolgált Ravasz István hadtörténész. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa elmondta: nem csoda, hogy a Budapest elfoglalásával megbízott Rogyion Malinovszkij százezer embert fogdostatott össze a fővárosban és környékén. Ugyanis Sztálin még azt a hét napot is sokallta, amit a marsall Budapest elfoglalására kért, eredetileg „menetből” kellett volna megszereznie a várost.
Malinovszkij nem tudta mással magyarázni a 108 napig húzódó hadműveletet és az 52 napig tartó ostromot, mint hogy 188 ezresnek hazudta a főváros 70 ezres német–magyar védőseregét,
akik 1944 októberétől 1945. február 13-ig kitartottak. A marsall csak akkor került gondba, amikor ezt igazolnia kellett valahogy.
Ezért hát – mint Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense hozzátette – számolva egy ötvenezres veszteséggel, a meglévő harmincezer mellett még mindig százezer hadifogoly „hiányzott” a leltárból Malinovszkij meséjéhez, amit civilek összefogdosásával és hadifogolyként bejegyzésével pótolt.
Egy 1941. július 1-jei rendelet szerint Moszkva mindenkit hadifogolynak tekintett, aki a Szovjetunióval szembeni hadviselő ország állampolgáraként katonai tevékenység során elfogtak, valamint a Szovjetunióba internált polgári személyeket. De sokszor a szándékosan homályos megfogalmazáson is túlmentek, így még jóval a háború befejezése után is hurcoltak el embereket – mondta Bognár. Először azokra került sor, akik 1941-től kezdve katonák voltak; később a 14 és 50 év közötti fiúkat, férfiakat vitték el, majd még nőket is.