Rendesen eltévedhettek a Kassát lebombázó szovjetek

Nem német provokáció volt: képzetlen szovjet pilóták intézhették el a magyar hadba lépést 1941-ben.

Stenge emlékeztetett: az 1989 előtti, pártállami történetírás tényként kezelte, hogy német provokáció volt a kassai támadás, de erre sosem találtak bizonyítékokat. Az ügy koronatanúja Krudy Ádám százados volt, aki a városban található Horthy Miklós Repülőakadémián oktatott, és közismert volt németellenességéről. Koncepcióját 1945 után kapták fel, ő pedig egyre színesebb történetekkel állt elő. Például hogy 180 km/h végsebességű oktatógépével a 300-zal repesztő bombázók nyomába eredt, és ekkor bizonyosodott meg róla, hogy németek. Tiszttársai ekkorra már emigráltak, vagy Rákosi börtönében senyvedtek, ő viszont „Háry Jánost megszégyenítő meséivel” jól jött az állampártnak – aztán a halálos ágyán visszavont mindent.

Mindenesetre a gépek felségjelzése, de még a színe sem látszott jól, egyesek szerint sárga volt, de a fénytörés miatt barna is lehetett – ráadásul alig egy percet voltak a város fölött, több mint egy kilométer magasan. Nem mellesleg igen furcsa lett volna, ha a németek úgy akarják szovjet akciónak álcázni a támadást, hogy pont a felségjelzésüket nem tüntetik el a gépről. A bombák egyértelműen 100 kilogrammos szovjet ütőszeges szerkezetek voltak – a németek elektromos gyújtású, 50, 70 és 200 kilogrammos kiszerelést használtak –, és csak szovjet bombázókkal voltak kompatibilisek. A szovjeteken kívül bárkinek lehetetlenség lett volna négy nap alatt gépeket és bombákat szerezni, és még a személyzetet is kiképezni szovjet gépekre, úgyhogy ez valószínűtlen verzió. A németek nem is számoltak magyar részvétellel a Barbarossa-tervben, mert gyors győzelemre számítottak, csak a támadás után kezdték követelni katonai részről hazánk részvételét.

Werth Henrik vezérkari főnök és egyes körök egyébként örömmel beleugrasztották volna Magyarországot a háborúba, hogy jó pontokat szerezzünk a németeknél a további revíziós igények érvényesítéséhez, de erkölcsileg nem vállalták volna az önbombázást, és nem is találtak volna olyan pilótát, aki hajlandó lett volna végrehajtani egy ilyen akciót.

Népszerű verzió, hogy a románok voltak, akik teljes haderejükkel részt vettek a szovjetellenes offenzívában, és féltek egy komolyabb magyar haderőtől a hátukban – de ez sem valószínű, hiszen ők is jó pontokat akartak gyűjteni a németeknél, hogy később cserébe újabb, számukra kedvezőbb döntést kérhessenek egyebek között a második bécsi döntés során Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély sorsáról.

Már a helyszínen kialakult az a vélekedés is, hogy a Szovjetunióba dezertáló szlovák pilóták voltak, de a szlovák légierőnek összesen nem volt három olyan bombázója, amely ennyi pokolgépet el tudott volna szállítani. Mások szerint szintén dezertőrök voltak, de jugoszlávok – öt repülő valóban átrepült a Szovjetunióba, de azokat azonnal átalakították szállítógéppé, a pilóták pedig Egyiptomba távoztak, hogy a britek oldalán harcoljanak a németek ellen.

Stenge és Ujváry szerint is

a legvalószínűbb, hogy eltévedt szovjet gépek voltak, amelyek a velük hadban álló Szlovákia városait, valószínűleg Eperjest akarták bombázni.

Akkoriban a navigációs hibák mindennaposak voltak, nemcsak a szovjeteknél: amerikaiak is bombáztak svájci, britek pedig dán városokat a német célpontok helyett, akár több száz kilométerrel arrébb. Ráadásul a jó szovjet pilótákat a német támadók az offenzíva első négy napja alatt lemészárolták, így maradtak a gyengén képzett tartalékosok, akik sokszor nem is tudták, merre járnak, csak ledobták a bombákat, és hazamentek, jelentve: a célpont megsemmisült. B. Stenge Csaba a bombázás szórásképét is felhozta, amely három párhuzamos vonal helyett teljesen összevissza, látszik, hogy a gépek majdnem összeütköztek a város fölött. Sztálinék nem teketóriáztak, vadászgépkíséret nélkül küldték meghalni a pilótákat nyugatra, a kassai szedett-vedett kötelék is ilyen lehetett.

A történészek nagy része Ujváry szerint is úgy véli, hogy a kassai bombázók eltévedtek, ahogy talán a rahói géppuskázó felderítőgépek is. A tévedés azért is valószínű, mert a szovjetek nem akartak még egy országot maguk ellen fordítani a német támadás közepén. Horthy pedig vélhetően azért nem hadüzenetet küldött, csak deklarálta a hadiállapotot, mert ő sem tudhatta, hogy a legfelső szovjet hadvezetés tudtával és parancsára történt a támadás vagy egyéni akcióként.

Molotov szovjet külügyi népbiztos egyébként a német támadás másnapján, 23-án magához rendelte a moszkvai magyar nagykövetet, és közölte vele, hogy a Szovjetunió elismeri a magyar területi igényeket, és nem akar háborút a Magyar Királysággal – persze ennek őszintesége megkérdőjelezhető. Mindenesetre a gyors magyar reakció után már nem volt lehetőségük magyarázkodásra, másnap reggel már magyar repülők szórták a bombát a nemrég visszaszerzett Kárpátaljával határos szovjet területekre, és ezzel megkezdődött hazánk aktív részvétele a második világháborúban.

Ugyanakkor az is valószínű, hogy nem kerülhettük volna el a hadba lépést, éppen a már említett revíziós versenyfutás miatt, amelyet a németek ügyesen felhasználtak magyar, szlovák és román viszonylatban is. Berlin június 22-e után már egyre inkább szorgalmazta hazánk belépését. Így Magyarország heteken belül Kassa nélkül is kénytelen lett volna beszállni a háborúba, ellenkező esetben a visszacsatolt területek elvesztésével vagy akár magával a német hadsereggel nézett volna szembe.

A német–szovjet harapófogóba szorult ország kormányzója így mozgástér híján nem sok lehetőség közül választhatott. Az akkori döntés akkor a kisebbik rossznak tűnt, így a honvédség megindult a Szovjetunió ellen.