Érdekesség viszont, hogy a szovjet megszállást és bábkormányt megelőzően is eltörölték egyszer a címeket és megszólításokat, méghozzá nem más, mint a Szálasi-kormány, amely 1944. november 17-i rendeletével a fenti címek és megszólítások nagy részét megszüntette, helyükbe a szimpla „úr” megszólítást rendelve. Ekkor azonban az ország szovjetek által megszállt részében már állt a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés, amely hamarosan átvette a névleges hatalmat az ország fölött, és rövid átmeneti időszak után nyilvánvalóvá vált, hogy Moszkva diktatúrát akar kiépíttetni megbízható magyar kommunisták segítségével.
Voltak még olyanok, mint Schlachta Margit, akik kiálltak a királyság mint államforma megtartása mellett, 1947 januárjára már gyökeres volt a fordulat. Hiába volt kisgazda többség a koalíciós kormányban, az oroszok vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság parancsára a kommunisták foglalták el a kulcsminisztériumokat, a szép, új világot pedig jogsértő népbírósági perek, kitelepített és málenkij robotra hurcolt százezrek panasza árnyékolta be.
A címek és rangok elvétele csak egy szem volt a kiépülő kommunista állam szemét szúró csoportok – arisztokraták, nagypolgárok, egyháziak, svábok – kisemmizésének hosszú láncolatában, bár tény, hogy szimbolikus lépés volt – mondta el lapunknak Soós Viktor Attila történész. Ez is az a klasszikus szalámitaktika része volt, amely a Kisgazdapárttal kapcsolatban is működött – emlékezetes, a sorra-másra „árulónak” minősített, és eljárás alá helyezett képviselők után az év február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, a párt főtitkárát is.
Ugyanakkor a lépés mögött is volt valamiféle társadalmi konszenzus, elvégre a szélesebb tömegeket nem érintette, ahogy a kipécézett rétegek anyagi kifosztása sem. Ekkorra már nem túl sok mozgástere maradt a koalíciós kormánynak miniszterelnököt is adó Kisgazdapártnak sem, a maroknyi háttérbe szorított arisztokrata is féltette a bőrét, így senki sem feküdt keresztbe a demokratizáló intézkedésnek.
