„Ártatlan vagyok azoktól a bűnöktől, amelyeket felróttak nekem. Megbocsájtok mindazoknak, akik felelősek halálomért, és Istenhez imádkozom azért, hogy kiontott vérem soha ne legyen hatással Franciaország sorsára.” Állítólag eme rövid, rögtönzött és félbeszakított beszéddel lépett a guillotine-hoz az akkor már csak „egyszerűen” Capet Lajos polgártársnak nevezett XVI. Lajos francia király, akit 225 éve, 1793. január 21-én végeztek ki, néhány nappal azután, hogy egy kiélezett szavazást követően, január 16-án a saját unokatestvére, az Egyenlőség Fülöp néven is ismert Orléans hercege is az azonnali lefejezésére voksolt.
A király pere, halálra ítélése, majd pedig kivégzése amellett, hogy a régi rend, az ancien régime bukásának egyik szimbolikus pillanata lett, jól mutatta azokat a társadalmi-politikai feszültségeket, amelyeket a Bastille 1789. július 14-i lerohanásával a francia forradalom a felszínre hozott. S XVI. Lajos, majd felesége, Marie Antoinette október 16-i kivégzését ugyan (látszólag) a girondisták és a jakobinusok között zajló pillanatnyi politikai csatározások szülték, ám nem hirtelen felindulásból történt. Már az alkotmányos monarchia alatt érződött, hogy – noha a republikánus, köztársasági államformának akkor még alig akadt szorgalmazója – az uralkodó és családja, miként arról maga Lajos is vallott, nem találja a helyét a megváltozott rendszerben, s fogolynak érzi magát a párizsi Tuileriák épületében. Ezért szánta el magát a szökésre a királyi pár, miután Marie Antoinette titkos levelezései, főleg II. Lipót osztrák császár fivérével a monarchia visszaállítására kudarcot vallottak. Lajost azonban útban a belga határ felé, Varennes községben felismerték, letartóztatták, majd menetüket visszafordították Párizsba. Ahogy a Vadász Sándor szerkesztette 19. századi egyetemes történelem 1789–1914 című munkában szerepel: „Az uralkodói pár a párizsi utcákon felsorakozott katonák tökéletesen néma sorfala között haladt végig, és ez a baljós csend előrevetítette sorsukat.”