Régészek nyomoznak az 1692-es skóciai mészárlás ügyében

Orániai Vilmos talán legsötétebb lépése az ellene fellázadt MacDonald-klán módszeres, tömeges kiírtása.

Érdekes kísérletről számolt be a minap a Live Science tudományos hírportál: a Skót Nemzeti Őrizet (NTS) alapítvány archeológus csoportja nyomozást indít, és régészeti módszerek alapján új kutatást folytat a glencoe-i mészárlás helyszínén. Abban a délnyugat-skóciai völgyben, ahol 1692. február 13-án Orániai Vilmos angol és egyben skót király (1689–1702) katonái tömegmészárlást hajtottak végre a MacDonald klán ellen. Harmincnyolc férfit a saját otthonuk előtt kaszaboltak le, tizennégy embert élve elégettek egy pajtában, míg a völgyből elmenekülők közül negyvenen – főleg nők és gyerekek – a dermesztő hidegben és a rettentő hófúvásban halálra fagytak a környező hegyekben.

De mi történt pontosan azon a napon? Mi vezetett az előző két hétben a klán farmjain elszállásolt katonák brutális cselekedetéhez?

Közvetlenül az események után – még az 1707-es angol–skót unió előtt – a skót parlament vizsgálatot indított az ügyben, amely azt állapította meg, hogy a király így akart példát statuálni a lázadó klánokkal szemben, egyúttal így büntette meg azokat, akik felkeltek ellene. Néhány évvel korábban, 1689-ben kitört a jakabista lázadás, amelynek az volt célja, hogy elűzzék a trónra épp akkor kerülő protestáns Orániai Vilmost, s helyébe a korábban letett apósát, a Stuart-házi katolikus II. Jakab volt angol királyt helyezzék vissza. Ebben a protestáns–katolikus háborúban a skót klánok az angolok által zsarnoknak titulált Jakab mellé álltak. 1689. július 27-én Killiecrankie-nél előbb győztek, ám augusztus 21-én a dunkeldi ütközetben alulmaradtak Vilmossal szemben.

A király azonban jelezte, nem áll bosszút, ha a skót klánok hűségesküt fogadnak neki, s erre 1692. január elsejéig adott határidőt. A MacDonaldok azonban ezt nem tették meg a kitűzött időpontig, mert állítólag a kemény tél és a kegyetlen havazás miatt nem tudták elhagyni lakóhelyüket, a Glencoe-völgyet. Vilmost azonban ez nem igazán hatotta meg, ezért hányatta kardélre őket – szól a fáma. Ugyan van benne ráció, de a történet több helyen is sántít – nem csoda, hogy az NTS régészei is új kutatást indítottak. Ahogy az a verzió sem állja meg a helyét, hogy az egész borzalom hátterében egy durva, a MacDonaldok és a Campbellek közötti klánvita állna. Ugyanis már a korabeli beszámolóban is az szerepelt, hogy ugyan a skót hadseregnek az egyik legtöbb katonát adó MacDonaldok vendégszeretetét élvező királyi erők többségét ezúttal a Campbellek adták, ám ők vonakodtak végrehajtani Vilmos parancsát. Sokan közülük ráadásul többeket figyelmeztettek a közelgő végre, és arra buzdították őket, hogy meneküljenek el.

Egy harmadik verzió pedig az akkori skót kormányzat protestáns minisztereinek bosszújáról suttogott, akik állítólag gyűlölték a katolikus felföldi klánokat, és ezért engedtek szabad utat a terrornak. Erről azonban semmi biztosat nem tudni, a végzetes parancs inkább Vilmostól jöhetett. Erre lehet következtetni a mészárlás utóéletéből, amely komoly foltot ejtett a király addig sem túl jó hírén Skóciában.

A mintegy 120 fős királyi sereg a kor szokásainak megfelelően akkor már épp két hete volt elszállásolva a MacDonaldek majorságaiban. A völgyben akadt jó pár ilyen, nyolc-tíz épületes mezőgazdasági telep, egyenként 70-80 lakóval. A király likvidálásról szóló titkos parancsát a katonákat vezető Robert Campbell adta ki, és a házanként elszállásolt 3-5 fős csapatok egyszerre, hajnal 5 órakor kezdték el a mészárlást. Érdekes, hogy ha a MacDonaldok a havazás miatt nem tudták elhagyni a völgyet, és letenni a királyi hűségesküt, akkor a királyi regiment miként jutott be oda és tartózkodott ott két hétig. Viszont az biztos, hogy elég kegyetlen idő lehetett, ha a helyi viszonyokhoz edződött lakók közül olyan nagy számban megfagytak, miután a katonák lezárták a völgyből kivezető utakat, hogy így is elejét vegyék a menekülésnek.

A Campbellek nevén örökre folt esett, annak ellére, hogy a klánok és a skótok többsége tudta, hogy a kormányzat eszközei voltak egy sötét terv megvalósításában. Miként azonban Calum Maclean néprajzkutató 1975-ös, A felföld című munkájában is rámutatott, ez a szégyen nem azért égett rájuk, mert figyelmeztetés nélkül végeztek áldozataikkal, hanem, mert mindezt úgy tették, hogy amazok vendégszeretetét élvezték, felrúgva és arcul köpve ezzel annak több évszázados hagyományait. Maclean szerint ugyanakkor végül megbocsátott a Campbelleknek a kollektív emlékezet, idővel még a MacDonald-klán egykori központjaiban se fújtak rájuk.

Az NTS régészei azonban mindenképp rekonstruálni akarják az események pontos menetét. „Korabeli nyomokat, tárgyi bizonyítékokat keresünk, amelyekkel összeköthetjük a tájat a mészárlás történetével” – szögezte le a kutatást vezető Derek Alexander. Három egykori helyszínre, az egymástól pár mérföld távolságra fekvő Achtriachtan, Achnacon és Inverrigan gazdaságokra összpontosítanak. Az események után lakatlanná vált majorságok jelenleg egyébként a kormányzattól független civilszervezetként működő NTS tulajdonában vannak, s az elhagyatottság ellenére az egykori, tőzeg és kő felhasználásával készült épületek még állnak.

A megkezdett anyaggyűjtés után módszeres ásatást is szeretnének folytatni, hogy így gyűjtsenek még több tárgyi bizonyítékot a skót történelem eme szomorú fejezetéhez.