– Vízépítő mérnök, a BME vízépítési és vízgazdálkodási tanszékének docense, doktori disszertációját a budai Várhegy hidrogeológiájáról írta. Hogy jön ide az irodalom?
– Mindig is ugyanúgy érdekelt az irodalom, mint a matematika, a gimnáziumban mindkét tárgyból fakultáltam. Érettségi után azonban döntenem kellett, melyik irányba menjek tovább. A műszaki egyetemet választottam, de utolsó éves korom óta rendszeresen írok, hosszú ideig lapot is szerkesztettem. A ferences világi rend tagjaként a barátaimmal ’95-ben megalapítottuk a Ferences Irodalmi Lapot, három évig voltam a főszerkesztője, később pedig az Igen katolikus folyóirat szerzője és szerkesztőbizottsági tagja.
– A Papucsok című novelláskötetének a részletei annak idején a Magyar Nemzetben és az Igenben jelentek meg, de írt már regényt, drámát, zenés színpadi művet, sőt krimit is. Nemrég jelent meg a Gérecz Attiláról szóló tanulmánykötete. Minden műfajban kipróbálja magát?
– Az ötvenes évek eseményei különösen érdekelnek, Ördögárok című drámám is erről szól, nemrég több pinceszínházban is bemutatták. A tavaly megjelent Káépület című krimit azért írtam, mert úgy vettem észre, hogy a műszaki egyetem hallgatói nem nagyon olvasnak. Azt gondoltam, hogy egy olyan bűnügyi történet, amely az egyetem K épületében játszódik, ráadásul sorra ölik meg benne az oktatókat, talán az egyetemistákat is érdekelni fogja. A Gérecz-témának pedig egyszerűen nem tudtam ellenállni, magával ragadott a történet.
– Gondolom, nem véletlenül, hiszen az ön édesapja is akkortájt töltötte börtönbüntetését, amikor Gérecz Attila. Esetleg ismerték is egymást?
– Apámat és a barátait hasonló okok miatt tartóztatták le, mint Gérecz Attiláékat. Ismertek egy embercsempészt, aki rendszeresen átjárt a határon. Az ötvenes években már ezért is börtön járt, hiszen feljelentési kötelezettség volt érvényben. Apám 12 évet kapott 1954-ben, ugyanennyi büntetést mértek Gérecz Attilára 1950-ben. Ám mivel Sztálin halála előtt sokkal szigorúbb ítéleteket hoztak, Géreczék közül volt, akit ki is végeztek, apámék esetében azonban nem született halálos ítélet. Az, hogy apám végül két év után kiszabadult, nagyapámnak, Hajnal István történésznek – egészen pontosan a haldoklásának – köszönhető. Erdei Ferenc miniszter ugyanis, aki nagyapám tanítványa volt az egyetemen, megszánta őt, és hogy még egyszer találkozhasson a fiával, utasítást adott, hogy engedjék ki apámat. Így szabadulhatott 1956 nyarán Csolnokról. Gérecz Attilával nem ismerték egymást, de rengeteg párhuzamot fedeztem fel a két ügy között, például ugyanazok az ávósok hallgatták ki őket.
– Más okból is érdekelte Gérecz Attila története?
– Amikor a költő Így bocskorosan című kötetét olvastam, feltűnt, hogy nagyon sok a hasonlóság Gérecz Attila és Ottlik Géza élete között. Például a katonaiskola, az édesapa korai elvesztése, a nyakas kálvinista világszemlélet vagy a sport: Ottlik atletizált, Gérecz öttusázott. Ám míg Ottlik életműve a magyar irodalmi kánon része, Gérecz költészetét szinte senki nem ismeri. Írtam erről egy tanulmányt, és megmutattam Szentmártoni Jánosnak, mert tudtam, hogy ő Gérecz Attila börtöntársa, Kárpáti Kamil köréhez tartozik. János mondta, hogy küldjem el Kárpáti Kamilnak, aki gyorsan válaszolt is. Tetszett neki, örült, hogy a „mérnöki kar” is foglalkozik ezzel a nagyszerű emberrel, de 23 pontba szedve hozzáfűzött még „némi” javítanivalót is. Mindenben igaza volt, ám azon csodálkoztam, hogy a Géreczről szóló dokumentumok, életrajzok tele vannak ellentmondásokkal, hiányokkal. Például nem világos, hogy hány évre ítélték, melyik börtönben volt, mikor szabadult. Felkerestem Gérecz Attila egykori jegyesét, H. Drechsel Máriát, azaz Maricát. Összebarátkoztunk, rengeteg új dolgot tudtam meg Gérecz Attiláról, aki egyébként amellett, hogy fantasztikusan tehetséges költő volt, még jóképű, izmos, „nők bálványa” típusú férfi is, Amerikában már biztos több kalandfilmet forgattak volna róla. Annyira magával ragadott a története, hogy jelentkeztem a Pázmány Péter Tudományegyetem irodalomtudományi doktori képzésére, és elkezdtem írni a Gérecz Attiláról szóló doktori értekezésemet.
– Hol kezdte a kutatást?
– Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában rengeteg, a nagyközönség számára eddig ismeretlen információra bukkantam. Gérecz Attila Árpád nevű bátyjának Svájcban élő özvegyénél, Christine Gerecznél is nagyon fontos dokumentumokat találtam. Christine-ről nem sokat lehetett tudni, a telefonszámára teljesen véletlenül leltem rá az interneten. Mivel Maricától tudtam, hogy Christine csak franciául beszél, megkértem egy Franciaországban élő barátomat, hogy hívja fel. Christine nagyon kedvesen azt kérte, hogy küldjünk neki kézírást Attilától vagy az édesanyjától, és akkor ő átnézi a pincéjében dobozokban álló iratkupacokat. Egy hét múlva jelentkezett, hogy megtalálta, amit keresünk, látogassunk el hozzá. Kincsekre bukkantunk, például rengeteg elküldetlen levélre, amelyet a Gérecz fivérek édesanyja, Básthy Irén fogalmazott. A naplószerű visszaemlékezésekben többek között arról ír, miként vesztette el férjét 1943-ban, aztán hogy Attila mindkét bátyja elhagyta Magyarországot, valamint hogy Attila börtönbe került. Illetve megmaradtak a forradalom idején Árpád fiának írott levelei is, amelyekben szinte óráról órára nyomon követi a forradalom eseményeit.
– Mit lehet tudni Gérecz Attila gyerekkoráról?
– Dunakeszin született, a MÁV-telepen élt a szüleivel és két bátyjával, onnan költöztek Budapestre, a Podmaniczky és a Munkácsy Mihály utca sarkára, a MÁV- és katonatisztek számára épült lakások egyikébe. Gérecz Attila az édesapja halála után került a nagyváradi hadapródiskolába, amelyet a háború miatt Sümegre, majd Németországba, a Boden-tó partjára telepítettek, ahol később társaival együtt francia hadifogságba esett. Amikor visszakerült Budapestre, egy év alatt három osztályt végzett el a gimnáziumban, ám mivel érettségi után nem tanulhatott tovább, vasesztergályosként kezdett dolgozni Csepelen. A hadapródiskolában rengeteget sportolt, lőtt, lovagolt, vívott; ennek is köszönhető, hogy később Budapesten egy év alatt válogatott öttusázó lett.
– Pontosan miért került börtönbe?
– Az egyik barátjának, Bálint Gyulának a bátyja, a volt katonatiszt Bálint Antal embercsempészként ki-be járt a határon, és amikor illegálisan az országban tartózkodott, a baráti körük társaságában kétszer is járt Gérecz Attiláék lakásán. 1950. december 8-án tartóztatták le Attilát. Az ávósok által lejegyzett vádiratnak, amely szerint a Bálint-féle galeri katonai rendszámokat gyűjtött, és rádióadót működtetett, valószínűleg igen csekély az igazságtartalma. Mégis becsukták az egész társaságot, összesen 28 ember került a vádlottak padjára, többüket halálra ítélték, sokan tíz évnél is súlyosabb büntetést kaptak. Attilát először a budapesti gyűjtőfogházba vitték, onnan került Vácra.
– Gérecz Attila korábban is írt verseket, vagy az úgynevezett „füveskerti költők”, Kárpáti Kamil, Béri Géza, Tollas Tibor, Tóth Bálint, Szathmáry György hatására kezdett verselni a váci börtönben?
– Erről nincsenek egyértelmű információk, annyi azonban biztos, hogy Vácott egy cellába került Béri Gézával, és sokat beszélgettek költészetről. 1954 tavaszán, amikor a költők összegyűltek a börtön füves udvarán – a nevüket is innen kapták –, egyszer csak odavitte nekik az első, Így bocskorosan című versét. Rónay László azt írta, hogy ennek a versnek a mondanivalóját úgy lehetne a legtalálóbban összefoglalni, hogy „én, Gérecz Attila, itt vagyok”. Nagyon erősen érződik benne az egyéni hang. Ettől kezdve írt verseket, de a költeményei nagyobb része az 1954. júliusi szökése után született.
– Hogyan jutottak a rabok tollhoz, papírhoz?
– Tűvel karcolták a verssorokat a harmonikaszerűen szétnyitható Sztálin-vécépapírra. Néha sikerült szerezniük egy-egy ceruzacsonkot is, de többnyire az őrök jóindulatán múlt, hogy írhattak-e, vagy sem. Gérecznek 1955 elején sikerült kicsempésznie a börtönből a verseit, Marica négy példányban legépelte őket, és eljuttatta nyugatra. Tollas Tibor, a Nemzetőr szerkesztője, a Kádár-rendszer nagy ellensége később a füveskertiek sok versét közölte lapjában. A Nemzetőr számait jó néhány nyelvre lefordította és a világ számos helyére eljuttatta, valamint kötetben is többször kiadta a füveskertiek költeményeit. A rendszerváltásig Gérecz Attila és a többi „börtönköltő” verseit csak nyugaton ismerték. És míg Amerikában cserkészcsapatot neveztek el Gérecz Attiláról, itthon azt sem tudták, kicsoda ő. Az ötvenes-hatvanas években szabályos hajtóvadászatot indítottak a füveskertiek verseinek kézre kerítésére. Béri Géza édesanyját és Tóth Bálintot le is csukták azzal a váddal, hogy rejtegetik a költeményeket.
– A szökésre visszatérve, Gérecz Attila 1954 júliusában a börtön ablakából az áradó Dunába vetette magát. Mekkora esély volt arra, hogy a nem mindennapi mutatványt élve megússza, valamint el tudjon rejtőzni üldözői elől?
– Kifigyelte, hogy a börtön egyik műhelyét nem őrzik elég gondosan. Ennek részben az volt az oka, hogy a gombkészítő műhelyben meglehetősen büdös volt, továbbá az őröket leitatták a szamártejnek nevezett, élesztőből és cukorból készült erjesztett itallal. Gérecz elfűrészelte az ablak rácsait, és amikor tetőzött a Duna, belevetette magát az áradó folyóba. Lőttek rá, üldözték, mégis sikerült eljutnia Budapestre, ahol a Fő utcában meglátta Margitot, volt szerelmét. Az éjszakát az ő barátja, Labancz Dénes Aladár utcai lakásán töltötte. Másnap a hatóságok bevitték Margitékat, megverték őket, és el is árulták, hol bujkál Attila, aki aznap a városban bolyongott, és amikor visszament, elkapták.
– A szökés után hogyan bántak vele a börtönben?
– Gérecz Attilának addig is nagy tekintélye volt mind a rabok, mind a börtönőrök között, de a szökés után még nagyobb lett. Az áradó Dunát átúszni emberfeletti teljesítmény volt, ezt mindenki tudta. Amikor visszavitték a váci börtönbe, egy magas rangú ávós kísérte, szétnyílt előttük a tömeg, felálltak egy dobogóra, és az ávós azt mondta, látják, emberek, visszahoztuk Attilát. Pedig az ávósok a rabokat nem szólították „embereknek”, a keresztnevüket meg pláne nem használták. Adtak neki egy cigarettát is, ott, mindenki előtt. Ez a jelenet magáért beszél.
– Gérecz Attila 1956-os szabadulásának dátumával kapcsolatban többféle verzió is létezik. Mi az igazság?
– 1956 nyarán már érezhető volt az enyhülés, sorban szabadultak a rabok. Több dokumentumban az szerepel, hogy Gérecz Attila október 31-én hagyta el a börtönt, de kutatásaim alapján arra jutottam, hogy ez nem így volt. Ezen a napon Darvas Iván alkalmi csapattal százvalahány embert szabadított ki, köztük a testvérét, de Gérecz Attila ekkor még a börtönben maradt. November elsején nyolc-kilenc száz rabot – többségük politikai fogoly volt – engedtek ki, ekkor szabadult ő is. Délben ért haza. Édesanyja szinte percről percre lejegyezte, hogy mi történt. Például hogy később többször elment a Politika Foglyok Országos Szövetségének (Pofosz) a székházába is, ahol igazoló iratokat adtak nekik. Tamási Áron harmadik felesége, Basilides Aliz elmondása alapján az is nyilvánvalóvá vált, hogy a közhiedelemmel ellentétben az írószövetség november 1-jén elhangzott híres rádiónyilatkozatának a megszövegezésében ő nem vett részt. De írt egy gyönyörű kiáltványt, amelyet november 3-án olvasott fel a Pofoszban, ez másnap került volna rádióadásba, de akkorra már bejöttek az oroszok.
– Nem sok idő jutott neki a szabadságból. Pedig ha november 7-én nem megy le sötétedés előtt az utcára, talán még ma is élhetne
– A Blaha Lujza tér környékén harcolt, a Dohány utcai romos Continental Szállóba vette be magát társaival, és onnan lőttek a tankokra. Mindennap felhívta az utcáról édesanyját, ő is, Marica is folyamatosan hívták haza, de nem ment. A szovjetek azt a taktikát választották, hogy a tankokkal beálltak a Rákóczi útra merőleges kis utcákba, és mindenre lőttek, ami mozgott. Nem tudni, hogy Gérecz Attila miért veszítette el a türelmét, miért nem várta meg, hogy besötétedjen, mindenesetre 7-én délután át akart szaladni a Klauzál utcai kereszteződésen, hogy az egyik házból Molotov-koktélt dobjon az onnan nem messze álló tankra, de a páncélosban ülők észrevették, és lelőtték. A kereszteződés túloldalára még átért, aztán összerogyott, és meghalt. Marica temette el a Klauzál téren. Február 11-ig ott volt a sírja, utána a Fiumei Úti Nemzeti Sírkert 21-es parcellájába, a forradalom áldozatai közé helyezték végső nyugalomra.
– A Gérecz-hagyaték című kötetének egyik meglepő tanulsága, hogy Gérecz Attila közvetlen környezete számára nem volt nyilvánvaló, hogy Attila költő volt.
– Édesanyjának és Maricának igen, de a többiek vagy nem is tudtak róla, vagy nem tartották fontosnak. Talán ha tovább él, ez mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Biztosan sokat írt volna még, hiszen a halála előtt nem sokkal azt mondta, többkötetnyi gondolat van a fejében. A rabságáról is akart írni egy hosszú verset.
– A Gérecz-életművel kapcsolatban muszáj említést tenni arról az ádáz vitáról, amely Kárpáti Kamil és H. Drechsel Mária között dúlt azzal a kockás füzettel kapcsolatban, amelybe Gérecz Attila a verseit írta a Gyűjtőben. Mi volt a nézeteltérés oka?
– A füzetet Christine Gerecz találta meg az ezredforduló tájékán, teljesen véletlenül, amikor éppen egy kottát keresett a svájci présházukban. Később odaadta Maricának. Marica azt tapasztalta, hogy sok vers máshogy szerepel benne, mint a Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja című kötet 1991-es kiadásában, amelyet Kárpáti Kamil állított össze. Elvitte a füzetet a Kráter Kiadóhoz, és a versek meg is jelentek 2001-ben. Kárpáti Kamil szerint azonban a kockás füzet eredetisége és hitelessége kérdéses. Fehér könyv címmel teljes kötetet szentelt a témának. Elküldtem a füzetet írásszakértőknek, filológusoknak, és bebizonyosodott, hogy valóban Gérecz Attila kézírása található benne, valamint két barátjáé, akik Gérecz verseit másolták a füzetbe. Hogy a művek nem teljesen egyeznek a korábbiakkal, annak az lehet az oka, hogy Kamil még a vécépapírra írt költemények legépelt verzióját közölte, és néhol változtatott rajtuk, ám azt nem jelölte. Azt mondta, egyrészt sok elírás volt a szövegben, illetve ő az alapján módosított, amit Gérecz Attila mondott neki. Az is lehet, hogy Gérecz időközben maga is változtatott a művein, amelyek csak később kerültek a kockás füzetbe. Most dolgozom a Gérecz-életmű kritikai kiadásán, amelyben valamennyi lehetséges változat szerepelni fog. Remélhetőleg a könyvhétre megjelenik.
– Mit gondol, mára a helyére került a negyvenöt versből és tizennégy műfordításból álló Gérecz-életmű?
– Egyáltalán nem. Sajnos előfordult, hogy utánérzéseknek titulálták a verseket. Tarján Tamás egyik tanulmányában Gérecz Attila Levél című versével kapcsolatban találóan leírja, hogy bár hasonlít Kosztolányi Hajnali részegség című költeményére, közben nagyon erősen érezhető a saját hangja is. Jó pár versét pedig egyöntetűen remekműnek tartja a szakma. Az Így bocskorosan című kötetet többször is kiadták, néhány újságíró és irodalmár foglalkozott is vele, sőt több – nem túl jól sikerült – filmet is forgattak Gérecz Attiláról. Készültek emléktáblák, ifjúsági öttusadíjat és irodalmi díjat neveztek el róla. Ferenczi György is kiadott egy Gérecz-albumot, ám a költő életműve, személye mégsem vált igazán ismertté. Ezen próbálok változtatni. Készítem a versek kritikai kiadását, írom a nagy monográfiát, valamint szeretném Gérecz Attila honlapját megújítani, képekkel, dokumentumokkal teljesebbé tenni.
