Kaptam egy szerelmetes levelet. A régi bankomtól. Réges-régi. 14 éve húztam el onnan. Már akkor se volt jó. De nem is változott semmi. Sőt!
Most megtalált a behajtócége. Állítólag 750 000 forinttal tartozom nekik. 14 éve nem hallottam róluk. Csak a tévéreklámokban. Volt annak idején számlám náluk. Valóban. Szerződést is küldtek. Szkennelve. Jogos, tényleg volt ilyen. Számlavezetési díj. Kissé elmaradtam. Naná! Ha nem is volt számla 750 rugó. De nagylelkűek. Jogi eljárással csak óvatosan fenyegetnek. Ajánlatuk van. Meg tudunk egyezni. Kölcsönösen előnyös lesz. Ja! El tudom képzelni!
Csak egy bibi van. 14 éve bezártam a számlát. Ezt a papírt nem csatolták. Mondjuk én sem a válaszomhoz. Várom, hátha beperelnek. Majd a bíróságon megmutatom. Ehhez ügyvéd sem kell.
Kérdések sora merül fel bennem.
1. Miért nem érdekelt senkit, hogy 14 éven át mi van velem?
2. Meg a számlával? (ez nem svájci alvó számla)
3. Miért nem kaptam 14 éven át egyetlen levelet sem?
4. Most miért ébredtek rám hirtelen?
5. Egy jó nevű bank miért próbálkozik be?
6. Hogy mer fenyegetni?
7. Mennyire szemét dolog egyezséget ajánlani? Hátha benyalom a jogtalan követelést
8. Ott is mindenki megőrült?
9. Hány év alatt évül el egy gyilkosság?
10. A pofátlanságnak tényleg nincs határa?
Kérték a szerződés felbontását igazoló dokumentumot. Majd a bíróságon, mondtam. Ott megmutatom. Azóta nem hallottam róluk.
Őrizzék a papírjaikat, mert még a túlvilágon is szükségük lehet rá!
Naiv szerint az ilyen bank a maximális 10 tockost érdemli. Ha lehetne, még többet is.
Ha Önnek is van hasonló története, vagy hasonló gondolatok foglalkoztatják, írja meg, hogy mások is okulhassanak: [email protected]. A levélben ne felejtse el feltüntetni, hogy Ön hány tockost adna a bűnösnek!
