Mesterházy taktikai hibái

A tegnap másodszor is miniszterelnök-jelöltté választott Mesterházy Attila több taktikai hibát is elkövetett.

Miközben az MSZP évértékelőjét a különféle hírportálok első körben hosszúnak, unalmasnak és tisztázatlan célcsoportúnak nevezték, közelebbről szemlélve nem ez volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy a tegnap másodszor is miniszterelnök-jelöltté választott Mesterházy Attila több taktikai hibát is elkövetett.

Mindenekelőtt a vendégválasztással. Miközben érthető, hogy az MSZP mindent elkövet a saját nemzetközi beágyazottságának hangsúlyozása és a Fidesz állítólagos elszigeteltségének érzékeltetése érdekében, a pártelnök immár másodjára is félrenyúlt meghívójával. 2013 elején Victor Pontát látta vendégül, de nem kérte a román kormányfőtől a magyarellenes közigazgatási reform visszavételét, most pedig Zoran Milanovics horvát kormányfőt hívta magához, anélkül, hogy a MOL ügyét szóvá tette volna. Mindkét alkalommal a magyar közvélemény által viszonylag egyértelműen megítélt kérdésekben húzta a rövidebbet, s hagyta ki a „nemzeti érdekérvényesítés” lehetőségét. Mindenesetre érdekes volt, hogy a horvát miniszterelnök a vereségből levonható tanulságokról beszélt.

Noha érthető a választási győzelemmel kapcsolatos önszuggesztió kísérlete (jelenleg a baloldali választók fele sem hisz benne), a személyével kapcsolatos túl erős ígéretek könnyen visszaüthetnek egy esélyes választási vereség kapcsán. A rá épülő kampány kudarcáért is ő lesz felelős. Ma már mindenki nevet Bajnai Gordon tavaly novemberi kijelentésén, miszerint egy év múlva (pontosabban: még 290 nap) ő lesz Magyarország miniszterelnöke, s most a „Magyarország következő miniszterelnöke” állandó jelzővel vagy a „pár hét múlva megnyerjük a választást” kijelentésével Mesterházy is veszélyes magasságokba emelte a tétet.

Beszédében igen sokat foglalkozott Pakssal, melyet láthatóan kampánya középpontjába szeretne állítani. Itt elsősorban tárgyi tévedésekkel (100 évre kétszer olyan magas lesz az áramár), az orosz beruházási hitel helyett az eddig feledésre ítélt IMF-konstrukció felemlegetésével és az energiafüggetlenség népszerű céljának feladásával (az importáram előnyben részesítésével) követett el hibákat. A most olcsó importáram ugyanis kiszolgáltatottsághoz vezet és a válság elmúlásával könnyen megdrágulhat, ebben a tekintetben hasonlítható a devizahitelhez: aktuálisan olcsóbb, de a használója nem ura az áraknak. Az MSZP-elnök már 2011-ben pedzegetett zöldfordulata azért is érdekes, mert ezzel gyermekkora átmeneti színhelye (imázsfilmje szerint Pakson is nevelkedett anyai nagyszüleinél) érdekeivel és a helyi MSZP álláspontjával is szembemegy. Így a nevével fémjelzett MSZP elveszítheti az atomváros támogatását.

Szintén érthetetlen volt, miért kellett a nemrég még megújulást hirdető Mesterházynak olyan kijelentéseket tennie, hogy a szocialista kormány 2010-ben rendezetten adta volna át a gazdaságot, vagy miért kellett a 2010 előtti eseményekkel szemben vakon kizárólag az „elmúlt három év korrupcióját” említenie. Ezzel saját magát sorolta a korábban elbukott baloldali politikusok közé. S ha semmi nem különbözteti meg Gyurcsány Ferenctől, utóbbi még mindig könnyen le tudja mosni a pályáról retorikában és taktikázásban.

Hosszú beszéde alatt logikai ellentmondásokba is keveredett Mesterházy. Ugyan – vélhetően idős hallgatósága csodálkozása közepette – kommunistázta Orbán Viktort („Bolseviktor”), de közben akaratlanul a Rákosi-korszakot hozta pozitív példaként („60 éve nem volt ilyen rossz a társadalmi mutató” – bármit is jelentsen ez utóbbi). Egy antikommunista posztkommunista pártnak, exkommunista szavazótáborral mindenesetre van egy diszkrét bája. Miközben nemes szándék a fiatal szavazók megszólítása, Mesterházy kommunistázásával leghűségesebb szavazóit tántoríthatja el. Bajnaitól is furcsa, de érthetőbb volt ez a retorika, amíg az MSZP-től különbözni próbált. Mesterházytól azonban mindenképpen kontraproduktív.

Szintén logikai hibának tűnik, hogy a pártelnök plusz ígéretként „békét és nyugalmat” esküdött hallgatóságának, de nem sokkal később már a békét aligha nyújtó „jogállami igazságtételről” esett szó. Végül a történelemhamisítás elleni fellépésről, majd, magának ellentmondva, a Horthy-korszak állítólagos restaurációjáról is beszélt. Így lényegében egyszerre kommunistázta és fasisztázta a diktatúra megdöntésében felejthetetlen szerepet játszó Orbán Viktort.

Érzelmesnek szánt, de ellentmondásos volt az a személyes története is, mely szerint ismeretlen ismerőse anyagi okokból kényszerült gyermekkori vágyálma, az orvosi hivatás feladására, mivel nem tudja jelenleg az egyetemi tanulmányait megfizetni családja. A jól hangzó történettel az a baj, hogy tavaly a SOTE 463 felvett hallgatójából csak 12 volt fizetős, így az említett fiatalnak inkább a tanulmányi eredményeivel, mintsem a pénztárcájával lehetett baja. Ráadásul a kérdés feszegetése kellemetlen a baloldali egységfront összetartása szempontjából is. Bajnaiék az MA-képzésen elfogadhatónak tartják az „ésszerű mértékű”, Gyurcsányék pedig általánosságban a „megfizethető” tandíjat.

Végül – a fentiek dacára – erős összefogásról is beszélt Mesterházy, amelyet szerinte külső erők akarnak csak megosztani. Gyurcsány levegőnek nézése (nevének kerülése és a rá kirótt beszédtilalom) azonban a még formálódó közös lista vagy Mesterházy valamely kampányhibája esetén, s különösen a választások után könnyen visszaüthet. Ugyanígy Bajnai Gordon elől a főpolgármesteri jelölés elzárása (Horváth Csaba felejthető szerepeltetésével) is rossz vért szülhet a nehezen formálódó összefogáson belül.

Mesterházy a rá szabott kampánynyitóval sokat kockáztatott. Ezt láthatóan vegyes érzésekkel vették tudomásul körülötte ülő elődei, akik még lehetnek utódai

A szerző a Nézőpont Intézet vezető elemzője